Petőfi gyüjtemény - B sorozat / 37-es doboz
(A Petőfi-társaság) ma délelőtt ülést tartott a mérnök-egylet termében. Három felolvasás volt. Először Komócsy József olvasta föl Tóth Endrének egy hosszabb, »Elemér« czimü költői elbeszélését. Kontvári gróf titkárt kérés s választása Elemérre esik. A gróf egyetlen leánya, Csilla, megszereti a szegény, de nagylelkű fiatal embert. Ekkor Elemérnek hirtelen távozni kell apja halálos ágyához. Otthon egy levél várakozik rá, melyben anyja fö“fedi neki a titkot, hogy atyja nem az, a kit annak ismer. Atyja Kontvári gróf, — s ő a csábítás gyümölcse. Kiüt a 48-iki forradalom és Elemér mint ' bátor, elszánt harczos, csakhamar nagy hírre emelkedik. Mindenki a »bus ezredesnek« hívja. Egyszer épen Kontvár mellett táboroz. Eölmegy a vár urához. Útja közben megtudja, hogy Csilla utána halt bánatá- ban.Most már semmi sem köti az élethez. Kontvárinak fölfed mindent s aztán eltűnik. A gróf keresi mindenütt, hogy fiának fogadva, helyre hozza anyja ellen elkövetett bűnét, de nem akad nyomára sehol. Végre megőrül s leánya sírja fölött fejezi be életét. Ezután György Aladár olvasott föl egy szépen irt értekezést Rubensről. Kiemelte, hogy Rubens a világosság és pompa festője. Előszeretettel választott oly tárgyat, mely a pompára alkalmat nyújtott. A három királyt 12-szer dolgozta föl. Gazdagabb volt színeiben, mint a velenczei festők. A dramatikai erő túlnyomó volt benne, bár a genre-ban is kitűnt, sőt mint tájképfestő is kiváló. Általában bámulatosan sokoldalú. Nagler 12 csoportra osztja képeit Legnagyszerűbb képe, melyben ideális felfogását ragyogtatja, »Krisztus levétele a keresztfáról«; ezt Antwerpenben őrzik. Velenczében sokat tanult Veronese Páltól és Tintorettótól. Rubens cosmo- polita. Hazafiság kevés volt benne, de a hazai festészet mégis több befolyással volt rá, mint az olasz iskola. — Végül Névy László olvasott föl egy versekben irt »Magus« czimü 1 felvoná- sos tragoediát. C s i k y Gergelytől. E rövid darabban hatalmas drámai összeütközés fordul elő. S i- mon, Neró magusa, főpontifexe, egy leányt vesz magához, ki bámulatosan hasonlít Nero elhunyt ked-