Petőfi gyüjtemény - B sorozat / 37-es doboz

Elvezettel fogom olvasni, akár csak a nagyok veszekesznek, akár a kisebbek is. Igazában, szerkesztő ur, csak az egyoldalú vitatkozások ellen akarok felszólalni és a meg nem engedett fegyverek használását szeretném megróni. Az például enyhén szólva, ízléstelen dolog, hogy irodalmi tár- | gyalás czime alatt elővesznek egyeseket és kipellengérezik őket, minden ok nélkül ki­figurázva és kitrombitálva, hogy egyik meg másik ember, aki Írással foglalkozik és irás- ) ból él, nem ér semmit és aki drámát ir, az nem Shakespeare, a vigjátékiró pedig nem Moliére és ezenkívül minden indokolás fen­séges mellőzésével szekundába pónálnak időnként kis és kevésbbé kicsiny, sőt esetleg jeles ir óembereket. Ahogy néha beszélnek ezen eljárásokról, azt mondják, hogy senki­nek sincs joga emherhajszát indítani s min­denkit engedni kell, hadd boldoguljon úgy, ahogy tud, egyik a tehetsége és képessége által, a másik a könyökével, a harmadik szépen vasalt ruháival, csinos nyakkendői­vel, sima, alkalmazkodó modorával, esetleg kigyó-tulajdonságaival. Ki vizittekkel, ki bankettekkel, ki az Íróasztal mellett tud ér­vényesülni. Hagyjuk hát őket békében. De viszont éppen ilyen ártalmatlannak kell tekinteni azt a másik fajta irodalmat, amelyik nem is Írásban és nyomtatásban gyakorol kritikát, hanem direkt szóbeszéd­ben. Ezek az „összeállók“, összeállanak és megállapodnak bizonyos kritikákban. Ezek i a „hiresztelők“. — Elhíreszteljük — szólanak, — hogy Ikszipszilon agylágyult lett és a hülyeség előrehaladott stádiumába került. Minden sorát, ami megjelenik, ebből a szempontból fogjuk bírálni és úgy adjuk elő a kavéház- ban, a vendéglőben, a kártyaasztal mellett, otthon, a családunkban, ismerőseinknek ... — Talán azt is hozzátehetnők, hogy becstelen életet él? . . . — Óh, hogyne! Sőt elsősorban erre tá­maszkodunk. — És sánta? — Persze hogy sánta. — A feleségét kínozza! —- Hát nem kínozza? — Szóval antipatikussá tesz szűk és le­járatjuk. — Úgy van. Lejáratjuk.

Next

/
Thumbnails
Contents