Petőfi gyüjtemény - B sorozat / 37-es doboz
Csütörtök, 1909. január 7. A Petöfi-Társaság nagygyűlése. — Saját tudósítónktól. — A Petöfi-Társaság ma tartotta XXXIÍX-ik évi nagygyűlését. Borús és szürke Vizkcreszt napján virágos kertté lett ez alkalomból az Akadémia nagyterme. Óriási közönség gyűlt össze, különösen az az előkelő cs nagy hölgyközönscg, a mely egyre nagyobb szeretettel látogatja az irodalmi üléseket. Maga a gyűlés, a mely Herczeg Ferencz elnöklete alatt folyt le, irodalomtörténeti dátummá lesz. Az elnök megnyitóbeszéde az irodalmi társaságok belső fontosságát s modem létalapját tárta föl, Kenedi Géza nagyszabású értekezése pedig a legújabb magyar irodalomnak olyan elemzését adja, a mely a jórészben rosszaló ítélet mellett is kijelöli azt a rendkívül fontos szerepet, a melyet az ifjú irodalomnak be kell töltenie. A magas színvonalon tartott ülés lefolyásáról a következőkben számolunk be: Délelőtt tizenegy órakor nyitotta meg az elnök, Herczeg Perencz az ülést, a melyen a kultuszminisztert Molnár Viktor államtitkár, a Tudományos Akadémiát Berzeviezy Albert elnök, Heinrich Gusztáv főtitkár s több akadémikus, a Kis- faludy-Társaságot Vargha Gyula főtitkár és még több tag képviselte. Az ünnepi ülést Herczeg Perencz a következő beszéddel nyitotta meg : Tisztelt társaság, tisztelt vendégeink! Mialatt tovább vándorlunk a múlandóság országutján, melyen annyi elporladt nemzetség lábnyomát találjuk, időközönként pihenőt illik tartani, hogy megvizsgáljuk úti podgyá- szunkat, életünk ideális kincseit. Mert megeshetik, hogy a drága teher, melyet ifjú éveinkben büszke örömmel és féltő gonddal vettünk vállunkra, az idők folyamán értéktelen lommá változott át. Az ilyen podgyászvizsgálat különösen ajánlatos a mai korban, midőn rohamosan változnak az értékek, midőn napról-napra újabb szellemi pénznemek kerülnek forgalomba és vesztik el ismét becsüket. Ez a gondolatmenet ösztönöz arra, hogy vizsgálat tárgyává tegyem magának a Petófi-Társaságnak, mint irodalmi egyesülésnek belső értékét. Röviden felvetem a kérdést: szükséges-e irodalmi közérdek szempontjából a társaság fennállása, igen vagy nem t És ha igen, mért szükséges '! Elég radikális vagyok annak beismerésére, hogy a kisebb-nagyobb tekintély, melylyel az idő és a hagyomány valamely irodalmi társaságot felruház, nem ad neki létjogosultságot. Létjogosultságot csak a hasznos munka adhat, melyet az élet nagy műhelyében végezni tud és akar. Az irodalmi társulatok elvi kicsinylői ab ovo egy téves feltevésből indulnak ki. Abból a feltevésből, hogy az irodalmi társaság első sorban Írókat, másodsorban irodalmat akar teremteni. A ki erre az önkényes nézőpontra helyezkedik, az persze könnyű szerrel bebizonyíthatja, hogy minden irodalmi egyesülés üres játék. Mert hiszen a költészet nem egyéb, mint egy-egy emberi egyéniségnek művészi megnyilatkozása. Az egyéniség fogalma pedig valósággal ellentétben van a mindent nivelláló társasági fegyelemmel. A kisebb egyéniség tanulhat ugyan a nagyobbiktől, de csak a megnyilatkozás formáit, tehát külsőségeket illetőleg, de nem tanulhatja el a költészet lényegét. Minden iró olyan egyedül áll az irodalomban, mint a farmer az őserdőben, a mit saját lelkének rengetegében fel tud szántani, az az övé és neki terem. A mit irodalmi iskolának vagy iránynak szokás nevezni, az a valóságban rendszerint nem egyéb, mint tehetségtelen utánzók csoportosulása valamely erős egyéniség körül. Semmiféle iskola vagy irány nem adhat lét- jogosultságot a rossz Írónak. Az iró annyit őr, a mennyit a tehetsége nyom, de nem annyit, a mennyit magának követelni mer. Ez a régiekre épp úgy vonatkozik, mint a legújabbakra. Ha ezeket az elveket az irodalmi társaságokra alkalmazom, akkor a következő eredményre jutok: Az iró belső értéke semmit sem nyer azzal, hogy tagja valamely társaságnak. A jó iró, ha társasági taggá lesz, nem fog jobb dolgokat Írni ; a gyönge iró, ha ráesik a társaság választása, nem lesz jobbá. A társaság élete alig gyakorol valamelyes hatást az irodalmi termelésre. A tapasztalás bizonyítja, hogy az iró a társaságban is független marad, egyedül áll és a maga utjain jár. A ki tehát e számítás alapján vonja meg valamely irodalmi iársaság mérlegéi, az arra az eredményre fog jutni, hogy közömbös és sterilis intézménynyel van dolga. Ismétlem és hangsúlyozom azonban, ez az álláspont önkényes, A Petőli-Társaság és tudtommal egyik irodalmi társaság sem pretendálta soha. hogy Írókat vagy irodalmat akar csinálni. Társaságunk alapszabályainak második pontja igy írja körül a czélt: >>A Petőfi-kultusz ápolása, a magyar szépirodalom cs szépmütan fejlesztése és terjesztései!. A társaság bizonyos számú iró önkéntes egyesülése, közös munkák teljesitésére. Ez a munka nem az irás, — mert, ismétlem : a társas költészet fogalma abszurd ! — hanem az irodalom útjainak egyengetése. Tehát — ha szabad ezt a kifejezést használnom — irodalom- technikai munka. A társaság tagja nem látja hasznát tagságának, a társaság azonban igenis áldozatokat követel tagjaitól, a közös munka érdekében. Idősebb és elismert íróink a nevük fényével erőt adnak egyesülésünknek, az ifjak és újak munkaerejüket bocsátják a közös czél szolgálatába. Ha tehát a társaság valakit tagjává választ, az nem azt AZ ÚJSÁG jelenti, hegy őt fari ja az élő írók között a legkülönboek, hanem hogy alkalmasnak tartja ót speeziális czéljainak előmozdítására. Azt mondtam, a Petöfi-Társaság bizonyos irodalom- technikai szolgálatok teljesitésére alakult meg. A magyar szépirodalom nemzeti és igy emberi szempontból vett fontosságát nem kéll bizonyítanom. Azt merném mondani, hogy a szépirodalom nemzeti életünknek legérintetlenebb, legegészségesebb és legszebb megnyilvánulása. Az nem szorul bővebb bizonyításra, hogy társadalmunk meglehetős közömbösséggel tekint a magyar belletrisztikára. Ha visszaemlékezünk arra, hogy a társaság alakulásának első éveiben, nemcsak a Petőli-Társaság. de az összes irodalmi társaságok felolvasó ülései jóformán üres termek előtt folytak le, ha tekintetbe veszszük, hogy ma már a fővárosi közönség széles rétegei tódulnak a szépirodalmi felolvasásokhoz, akkor megnyugodhatunk abban, hogy mutatkozik valamelyes haladás e téren is. Es bizonyos, hogy a Petőii-Társaságot nagy szerep illeti meg a szép- irodalom népszerűsítése körül, a minek előnyeit a társaságon kívül álló iró.épp annyira élvezi, mint a társaság tagja. Szeretném megállapítani, hogy a társaság munkásságában, az alapszabályok által engedett Iatitude-ön belül, újabban bizonyos változás megy végbe. Míg a társaság a múltban minden erejét a felolvasó üléseknek cs a szépirodalom népszerűsítésének szentelte, addig a jelenben fokozott erővel munkálkodik a Petőfi-kultusz fellendítésén. Müveit ember szájából is hallottam már a különös, de jellemző kérdést: szüksége van-e Petőfinek erre a kultuszra ? Nem, neki bizonyára nincs rá szüksége. A költők költője régóta belenőtt a világirodalomba. Ha egy uj özönvíz elsöpörné ezt a szegény kis nemzetet, az ó hire akkor is megélne. A Petőíi-kultuszra azonban szüksége van a magyar irodalomnak és szükségo van a nemzetnek. Minden tisztelet, minden fény, minden dicsőség, melyet Pető ti emlékezetére halmozunk, erkölcsi hasznára van a magyar irodalomnak cs közvetve a magyar nemzetnek. Mert a magasság, melyben Petőfi emléke áll. titáni mértéke a magyar faj kulturális képességeinek. Petőfiben a magyar irodalmat, tehát a nemzet intellektusát és fajszeretetét becsüljük meg. A Petőfi- kultusz tehát nemcsak nemzeti ékességünk, hanem nemzeti erőnk ápolása is. Való és könnyen bizonyítható tény, hogy ez a kultusz a költő halála óta sohasem virágzott annyira, mint éppen napjainkban. Sohasem adtak ki annyi, Petőfire vonatkozó munkát, mint ma. A költő müveit sohasem vásárolták és olvasták annyira, mint ma. Petőfi költészetét már-már az a veszedelem fenyegette, mely sok irodalmi tekintély közös átka: a közönség olvasatlanul is hisz bennük. Most újból olvassák, a modern kor szemüvegén át és Petőfi örök ifjúsága fényes diadalt ül a sziveken. Felemlíthetném, hogy első festőink és szobrászaink alkotásai bizonyítják a Petőfi-kultusz fellendülését. Első szavaló művészeink Petőfi verseivel aratnak sikert. Költőinket, színműíróinkat, zeneszerzőinket napról-napra inspirálja Petőfi örökéletü szelleme. Annyira közismert tény. hogy nem vétünk a szerénység kötelessége ellen, 1» i kimondjuk, hogy a Petőül kultusz váratlan és pompás lenaissaiice-a első sorban a Petőli-Társaság munkásságának eredménye. Ezt a kultuszt betetőzni és állandósítani fogja a társaság nagy alkotása, a Petőfi-ház. Mindezek után ki merem mondani: a Petöfi- Társaság oly munkát végez irodalmi és nemzeti életünkben, mely fontos és hasznoB. A társaság fennállása tehát szükséges. Tisztelettel köszöntőm a társaság tagjait és vendégeit és megnyitom a Petöfi-Társaság harminezharmadik nagygyűlését. A lelkes éljenzéssel és tapssal fogadott beszéd után Váradi Antal főtitkár mutatta be jelentését, a melyben kiemelte, hogy az elmúlt esztendő diadalmas év a Petöfi-Társaság életében. Mert a Petőfi-kultusz talán egy esztendőben sem haladt oly hatalmas lépéssel előre, mint tavaly. A társaság kegyelete közös sirba helyezte el Petőfi hozzátartozóit s a sirhant fölé művészi kezek fognak pompás szobormüvet emelni. A jelentés ezután kegyelettel emlékezik meg a társaság halottjairól: Szana Tamásról, Melczl Hugóról és Bodon Józsefről. A kidültek helyébe uj erők kerültek : valamennyien jeles cs érdemes munkásai a magyar irodalomnak. A költői lendületű jelentést megtapsolták. Kenedi Géza foglalta el ezután az előadói asztalt. Megjelenésénél a nagyterem közönsége élénk tapssal köszöntötte t. barátunkat, a ki Fagyöngyök czim alatt rövidebb irodalmi tanulmányát olvasta fel. A fagyöngyök alatt az uj dékadens magyar költészetet érti, mely a magyar irodalmi élet sudarán épp olyan misztikus módon támad, mint az erdei fagyöngy-bokra az erdei fákon. »Szép, rejtelmes, de idegen magból támadt, élősdi természetű növény. Fejtegetéseinek derékrészében az uj dekadens lira fővonásait egyes példákban is bemutatta, Foglalkozott szerelmi dalaival és hazafias verseivel is. De ebben a lilában a felolvasó liazafiatlanságot nem talált, sőt az eddigi irodalomban kívánna sokkal több bátorságot. Az élénk felolvasás azzal végződött, hogy a szellemi és irodalmi élet a jogos kritika határain túl maradjon csak szabad ezután is. De az irodalom a nemzeti talajról ne mozduljon el. A fölolvasót a nagy közönség hosszasan és élénken megtapsolta. Fölolvasását legközelebb Az Újság hasábjain fogja megtalálni az olvasó. 5 Lampérth Géza »Magyar vtrágharcz« czimen »/•ép költeményt olvasott fel, a melyet lapunk mai számában közlünk. A tapssal fogadott vers után Pékár Gyula t>A fekete hajfürt« czimii novelláját olvasta fel, a mely végig lekötötte a hallgatóság figyelmét. Ábrányi Emilnek »Jubiláns vers« czirnü költeményét Váradi Antal művészi előadással viharos tetszésre' vitte. Végül Jakab Ödön olvasta fel »A főispán halála« czimü kellemes humoru novelláját. * A társaság tagjai és vendégei a gyűlés után a Continental-szálló földszinti termében gyűltek össze, a hol vidám, barátságos hang uralkodott. Elsőnek Herczeg Ferencz elnök szólalt fel és röviden éltette a társaság tagjait. Utána Váradi Antal az öt újonnan megválasztott tagot (Lő- rinczy György, Molnár Ferencz, Palágyi Lajos, Porzsolt Kálmán, Szőllősy Zsigmond) köszöntötte fel és nagy munkakedvet kívánt nekik. Nevükben Lőrinczy György köszönte meg az »újak« iránt tanúsított szeretettel teljes bizalmat és a társaság tagjait éltette. Pékár Gyula Herczeg Ferencz egészségére, Fcrenczy József a mai nagygyűlés közreműködői egészségére ivott, különösen kiemelvén Kenedi Gézát, a ki bátor, de mértéktartó kritikájával elevenítette fel a mai napot. Kenedi Géza köszönő válaszában újból és erősen figyelmeztette a magyar Írókat, hogy a koreszmékkel keressenek közvetetten, szoros érintkezést, mivel a nemzeti irodalomnak szüksége van a folytonos gazdagodásra, az Íróknak pedig minél több bátorságra és függetlenségre. Szabóné Nogáll Jankát, a társaság egyetlen jelenlévő nőtagját zajos helyeslés közt éltette. Ezután vidáman folyt a barátságos poharazás tovább. Bérezik Árpád derült ötletességgel veszedelmes versenytársát: Molnár Ferencz uj tagot éltette, a kinek egyetlen bukott darabja okozott a szólónak legnagyobb örömet (Nagy derültség.), a mire Molnár Ferencz mondta el röviden, hogy a társaság kebelén belül is híven megtartja eddigi irányát, mivel felfogása szerint az irodalom itt is a teljes szellemi szabadságot jelenti. Herczeg Ferencz közhelyeslés közt megerősítette ezt a felfogást. Bársony István a magyar nép szelíd C3 kedves Írómüvészét, Lőrinczy Györgyöt, Jakab Ödön Eniicli Gusztávot, Petőfi jeles kiadóját, Váradi Antal Jászai Mari tiszteleti tagot és irodalmunk veterán krónikását, Szinnyei Józsefet, Szőllősy Zsigmond pedig az elnököt és Kenedi Gézát köszöntötte fel. A felköszöntős eszmecserébe sok vidám mozzanat és nem egy komoly irodalmi kérdés vegyült bele. Az ebéd délután négy óra felé ért véget. AZ ÚJSÁG. 1909 január 1-jétői uj előíizetést nyitottunk Az Ujság-ra. Kérjük azokat a tisztelt olvasóinkat, akiknek előiizetése most lejárt, méltóztassauak az előfizetés megújításáról idejekorán gondoskodni, hogy a lapot al*ü- dúlyialanul küldhessük tovább. ELŐFIZETÉSI ÁRAK : a magyar korona országaiba, Ausztriába és az annektált tartományokba: Egy hónapra.. 2 kor. 40 fill. Negyedévre . 7 kor.- fill. Félévre ........ 14 kor. — fill. Egész évre.... . . 28 kor. — fill. Á német birodalom államainak területére: Egy hónapra ..... 3 márka (3.60 kor.) N egyedévre ..... 9 márka (10.60 kor.) F rancziaország, Belgium, Svájc*, .Spanyolország, Olaszország, Dánia, Skandinávia és a balkán államok területére : Egy hónapra ..... 5 frank ( 5 kor.) N egyedévre ... _ ... 13 frank (15 kor.) Az Újság előfizetői a Divat Salon-t negyedévre Az Ujság-gnl együtt 9 koronáért rendelhetik meg. Január elsejétől belépő uj előfizetőknek megküldjük Az Újság óriási terjedelmű, rendkívül érdekes karácsonyi számát. AZ ÚJSÁG KIADÓHIVATALA Burippest, VII., Rákóczi-ut 54.
