Petőfi gyüjtemény - B sorozat / 37-es doboz

A NEMZET TÁRCZÁJA.

Január 6.

_ A Petöfi-társaság közgyűlése.

A magyar irodalomnak nagy — nem olvasó, hanem — hallgató közönsége,mely a tudományos és szépirodalmi társulatok felolvasó üléseinek látogatásából valóságos előkelő divatot teremtett már a fővárosban, ma délelőtt az academia nagytermében bővített és diszkiadásban jelent meg, hogy a Petőfi- társaság évi közgyűlésének felolvasásait meghallgassa.

Az academia nagy termében, melyben már ott állanak félkészülőben a Lotz nagy cartonjai az alle- goricus freskókhoz, nem marad egyetlen hely sem üresen, a bájos ifjú hölgyeknek olyan nagy tábora gyűlt egybe, akár csak egy bálteremben, melynek — »jelenvoltjait« kiírják az újságok és a karzatokat megtöltötte a középiskoláknak és egyetemeknek az az arany fiatalsága, mely az irodalom munkásain még a naiv lelkesedés egész őszinteségével csüng s mely a magyar irodalomnak nemcsak hallgató, hanem olvasó közönsége is, — de fájdalom még ez sem praenumeránsa.

A Petőfi-társaság tehát, mely az eredeti magyar szépirodalom föllenditését tűzte ki czéljául, vigasztalhatja magát, hogy ha tiz évi fáradhatatlan munkássága mellett valamirevaló alaptőkét nem is tudott gyűjteni az eredeti magyar szépirodalom fölsegélyezésére, ha a magyar olvasp közönség közönyössége meg is buktatta a szépirodalmi közlönyét s ha becses könyvkiadványait is oly lelkes áldozatkészséggel pártolja, hogy most már évenkint alig adhatnak ki egy két munkát; — legalább van a felolvasásainak egy nagy hallgató közönsége, mely a magyar Írókat ingyen meghallgatja és megtapsolja s még az olyan havas-esős időben, mint a mai, és a főváros agyon- köztisztaságibizottságozott locskos utczáin sem kér útiköltséget és dividendát.

Komócsy József alelnök foglalta el az elnöki széket s melegen üdvözölte az egyhegyült díszes közönséget, megköszönvén az irodalom iránt ez utón tanúsított érdeklődését. És ezzel megnyitotta a közgyűlést.

Ezután S z a n a Tamás titkár olvasta föl következő jelentését.

Tisztelt gyülekezet!

Midőn a Petőfi-társaságot alkotó szépirodalmi irók, most tiz éve, a nagy költő hagyományának fen- tartására és tovább fejlesztésére vállalkoztak, a szellemben és alakban egyaránt nemzeti irodalom művelésén kívül, egy más nagyfontosságu czél is lebegett szemeik előtt. Föladatuknak tekintették, hogy az általuk létrehozott társaság ne csak dicsőítője, de egyúttal gyűjtője és commentatora is legyen Petőfinek, a rendelkezésére álló eszközökkel összehordva, rendezve és tisztázva mindazokat az elszórt adatokat, melyek életiratának vagy költői egyéniségének ki- egészitésére szolgálnak.

Társaságunk buzgólkodása nem maradt eredmény nélkül. Az ország minden részében találkoznak lelket) honfiak és honleányok, kik felhívásunknak engedve, egész készséggel küldtek he hozzánk, az általuk ereklyék gyanánt őrzött iratokat, s gyűjteményünk ekép egy rövid évtized lefolyása alatt annyira megszaporodott, hogy ma már nélkülözhetetlen forrássá vált mindazok részére, kik Petőfi életével vagy költészetével tüzetesebben foglalkoznak.

Engedjék meg önök, hogy most, a midőn társaságunk működéséről számot adok, a rendes hivatalos adatok elősorolása előtt, ereklyetárunk egyes kiválóbb darabjait bemutathassam.

Baráti kezek első sorban Petőfi ismertebb költeményeinek kézirataival s a költő nagyérde- kü magánleveleivel gazdagították gyűjteményünket. Ekkép jutottunk birtokába Keresztes Teréz úrnő szívességéből a »Szerelem gyöngyei« czimü füzet több dalának, melyek már csak azért is nagy- fontosságuak, mert egytől-egyig első fogalmazványok s törléseik, gyakori javításaik módot szolgáltatnak arra, hogy általuk a költői alkotás műhelyébe mélyebben bepillanthassunk. E kéziratok közt kaptuk az »Oh, mi szép a vándorélet. . . « kezdetű dalt, mely általunk jutott először Petőfi összes költeményeinek illustrált kiadásába.

Gyűjteményünkben ő rizzük a költő egyik legrégibb kéziratát: a Pozsonyban 1841. márczius 25-én Török Gyulához intézett tréfás emléksorokat, melyek alatt még Petrovich Sándornak és »ospitos katonáéinak irja magát, valamint a Térey Mari albumába

jegyzett szép sorokat is, a melyek nősülésének körülményeire vetnek érdekes világosságot.

Ebből a szempontból érdekes a Térey Marihoz intézett levél is 1847. ápril 6-dikáról, tehát abból az időből, midőn Petőfi előtt Szendrey Julia hűtlenségét kezdték hiresztelni a gonosz nyelvek.

A »Gyüldei ifjakhoz« czimü költeménynek érdekes variánsát bírjuk, a költő egyik régi barátjának ajándéka gyanánt. Ha Petőfinek jegyzetekkel kisért criticai kiadása sajtó alá jön, nagy hasznát lehet venni.

Mint Petőfi kézirata és szabadságharczunk ereklyéje egyaránt becses darab a »Nemzeti dal« első fogalmazványa. A papír megrongált állapota s a nyomda nyomai kétségtelenné teszik, hogy 1848. márcz. 15-én ebből a pídd'/jból szédték ki a hires »Talpra magyart!« Az ereklye Schnitzer urnák, Petőfi egyik érdemes fordítójának ajándéka.

Él etrajzi szempontból jelentősek a nagy költőnek birtokunkban levő magán levelei, melyek életviszonyainak s váltakozó érzelmeinek ismeretéhez szolgáltatnak adalékokat. E levelekben, melyek nem a nyilvánosság számára készültek, mindenkor egész leplezetlenül, ritka őszinteséggel nyilatkozik Petőfi. A Kecskeméthy Aurélhoz intézett sorokban határtalan szeretetéről ir Jókai iránt; a Kubinyi Rudolfhoz írottakból önérzetes volta sugárzik elő, mig Telegdi Lajos debreczeni könyvárusnak azt árulja el: minő támogatásban részesült a forradalmi kormány részéről.

E nagybecsű kéziratok mellett jelentékeny helyet foglalnak el irattárunkban a költő családi viszonyaira, születési helyére s eltűnésének körülményeire vonatkozó hivatalos és magániratok, továbbá a müveiről még életében megjelent bírálatok, gunyver- sek és egyéb adalékok.

Egy külön osztályban müveinek első kiadásait, a különböző fordításokat és arczképeket csoportosítottuk. Meg vannak nálunk a német, franczia, angol, olasz, dán, cseh és héber fordítások s gyűjteményünk részint ajándékozás, részint vásárlás által folyvást szaporodik. A közönség támogatásától függ, hogy ezek megőrzésére fölépülhessen a Petőfi-ház vagy legalább berendeztessék a Petőfi-szoba, hol azután alkalmas helyet találhatna, más, ma még megszerezhető ereklyékkel együtt a költő kedves karosszéke is,

melyhez Bonyhay Beniamin szívességéből jutott társaságunk. E terv megvalósítása egyik lényeges pontja programmunknak.

Áttérve társaságunknak a múlt év folyamában kifejtett munkásságára, legelőször is havi felolvasó- üléseinkről kell megemlékeznem. Társaságunk híven régi gyakorlatához; tavaly válogatott eredeti müveket mutatott be a díszes és csak is közönségnek, mely folyvást kitüntető érdeklődéssel és rokonszenvének számos jelével kisérte fölolvasásainkat. A társaság rendes tagjai közül a lefolyt évben tartott tiz felolvasó-ülésen Ábrányi Emil, Balázs Sándor, Bodnár Zsigmond, Gyarmathy Zsigáné, Jókai Mór, Komócsy József, Kiss József, Margitay Dezső, Prém József, Reviczky Gyula, P. Szathmáry Károly, Tolnay Lajos, Torkos László, Vértesi Arnold és gr. Zichy Géza mutattak be részben költői müveket, részben szépfani dolgozatokat. Mint vendégek dr. Berényi Pál, Fanghné Gyújtó Izabella, Hevesi József, Palá- gyi Lajos, Pap Zoltán, Petri Mór, Radó Antal, Rakodczay Pál, Temérdek és Tábori Róbert gazdagították tárgysorozatunkat.

Könyvkiadó vállalatunkban három újabb kötet látott napvilágot: Tolnai Lajos hosszabb társadalmi regényét és Beniczkyné Bajza Lenke elbeszéléseinek újabb gyűjteményét tartalmazva. Alaptőkénk gyarapodását K a s s e 1 i k Jenő ur, közös hadseregbeli főhadnagy 150 forintos adománya képezi.

Ezek az adatok a Petőfi-társaság gyarapodásáról szólanak. Szomorú kötelesség késztet, hogy a veszteségre is rámutassak. A lefolyt év társaságunktól is kívánt áldozatot: B o r u t h Elemért, a hatvanas évek irodalmának egyik hivatott és buzgó munkását. ,

Boruth Elemér nem tartozott ama kiváltságos tehetségek közé, kik munkásságukkal uj ösvényt nyitnak az irodalomban, s követőiknek seregéből iskolát alapítanak. Ily nagy hivatás nem jutott neki osztályrészül. Nagyobb lélegzetű munkák sem hirdetik tehetségét; de nem közönséges érdeme, hogy a hatvanas évek sallangos, üres phrasisokból táplálkozó költészetével ellenzéket képezett s a mélyen érező szívnek, mesterkéletlenül igaz hangjai szólaltak meg dalaiban. Az érzelmek közvetlensége, az előadás egyszerű bája jellemzik költeményeit, melyek közül nem egy a nép ajkára is átment s elterjedt országszerte. E dalok képezik jogczimét a költő névre s ezekért igtatta őt társaságunk tagjainak sorába. Boruth lantja az utóbbi időkben ritkán szólalt meg; hivatalos teendői csak elvétve engedtek neki időt arra, hogy a múzsákkal társaloghasson; de hátrahagyott kötete, az egyetlen kötet, melyet életében közrebocsátott, okot ad arra, hogy irodalmunk veszteségének tekintsük korai elhallgatását.

Üresen hagyott helyét a decz. 27-diki tagvá- lasztó-ülésben dr. Eerenczy Józseffel, a magyar irodalomtörténetirás egyik buzgó művelőjével töltötte be társaságunk. Üdvözlöm őt, mint uj társat a munkában, melyet lelkesedéssel, odaadással végezni haza- fias kötelességünk volt és lesz is mindenkor.«

{ Az éljenzéssel fogadott titkári jelentés felolvasása után E n d r ő d i Sándor jeles költőnk lépett az emelvényre s »Petőfiről« olvasott fel egy hosszabb emlékezést, melyet a közönség feszült figyelemmel hallgatott.

Endrődi nem az irodalomtörténészeknek sokszor nagyképü komolyságával foglalkozik Petőfivel, hanem a költő-társ mély rokonszenvével, nem bon- czolja az aestheticusok módjára apróra s nem mutatja microscopon át irodalmi müveinek alkotó izomrostjait, hanem közvetlen és hü kifejezést ad annak a benyomásnak, melyet a nagy költő munkái és élete gyakoroltak reá. Képet fest róla, mely a hallgatók előtt szinte megelevenedett, előadásában több volt a szin, mint a plastica; Petőfit inkább festette, mint kidomborította, inkább lelkesült rajta, mintsem jellemezte ; az egész előadás főérdekét az képezte a közönségre nézve, hogy egy igazi költő mint lelkesül egy nagy költő munkáin.

De ennek az előadásnak, stilja annyira költői volt s annyira választékos, a mint talán egyetlen irodalomtörténeti dolgozatunk sem. Es a tartalom minden gondolatát és a phrasisok minden nuanceát jól ki tudta emelni és jól ki tudta színezni az — előadás. Hogy Petőfi alakját jól megvilágítsa és megismertesse, jó sötétre festette hátterül a kort, melyben élt. Lefestette az irodalom akkori irányát, viszonyait és munkásait; éles sarkasmussal vázolta azt a szobaköltészetet, melynek hősei glacé-keztyüvel verték a lantot, és azt a közönséget, mely az öblös mondások üres szappanbuborékjaiban gyönyörködött. Aztán e háttérbe lefestette Petőfit a legragyogóbb színekkel,