Petőfi gyüjtemény - B sorozat / 36-os doboz
Úgy véljük egyébként, hogy a Petőfi-Tár- saság ama színvonalhoz képest, melyet a felolvasó-ülések révén ismerünk, az uj tagok által használható erőket nyert, sőt van az újak között olyan is, kivel szemben igazságtalanság lett volna, hogy (ha már arra sorsra jutott, hogy ajánlották) elbuktatták volna. így Molnár Fe- rencz nem veheti rossz néven, ha kettővel kevesebb szavazatot kapott, mint Porzsolt Kálmán és héttel kevesebbet mint Palágyi Lajos. Mert az ő legyőzői régibb idő óta ró.iják azt az utat, amelyik a Petőfi-Társasághoz vezet és Kiss Józseffel nem egyszer megesett, hogy hasonló jelölésekkor úgy kibukott, mintha Prém József hozzája képest az irodalmi világ Csim- borasszója lett volna, nem is szólva Torkos Lászlóról és Hatala Péterről. Palágyi Lajos a jelenkori költők között a sokat küzködők közé tartozik. Bátyja Menyhért, régibb idő óta mint esztétikus és bölcsel- kedő foglal helyet a Petőfi-Társaságban. Palágyi Lajos kevesebbet foglakozott mással, mint a komoly költészettel. A klasszikus irányt művelte, ma már talán nehézkesnek is mondanák, de ahol szeretnek elmélyedni költői alkotásokba, ott méltánylással találkoznak müvei. Közbe- közbe ő is beállott zsurnalisztának és kritikusnak, de megszőlás nélkül legyen mondva, nem sokra vitte: Wlassics kinevezte előbb tanítónak s később, gondolom polgári iskolai tanárnak. Költői vénája ezen elfoglaltsága folytán hál Istennek nem apadt ki; a napokban egy kötet műfordításával irányította magafelé a figyelmet. Porzsolt Kálmán hasonlóképen nem mai gyerek. Az Atheneum régi lapjainál nőtt fel, rél szint mint publiczista, részint mint regényíró és i elbeszélés-iró és tegnap értesülhettünk róla a saját reminiszczencziái folytán, melyeket egyenként közread naponta, hogy éppen most har- mincz esztendeje kezdette irói pályáját azzal, hogy megtámadta a Petőfi-Társaságot, vagyis, hogy a társaság részére sokkal jobb programmot ajánlott, mint aminőt a társaság akkori bölcsei megállapítottak. Ugyancsak megtudhatjuk, hogy a hány kulturális, népnevelési, közigazgatási, művészeti és irodalmi, de gyakran közigazgatási, közgazdasági és különböző társadalmi probléma e harmincz esztendő alatt felmerült, ahhoz Porzsolt Kálmánnak mindig volt hozzászólása és mindig volt olyan eszméje, amit később a kor igazolt. Időközben néhány esztendőre Porzsolt