Petőfi gyüjtemény - B sorozat / 35-ös doboz
U tuw lentése s nyiivanvaio s&u&Beg IC LOJX ítélve. Tehát a külföldre vagyunk utalva. Ha az osztrák-magyar bank nem készfizei bank, akkor hiába fordulnánk a külföldhöz, ma ott 4 százalékos, sőt 4 és fél százalékos koronajáradékot el nem tudnánk jele lehet az a pár betű, amíg Zoltán leírta, belefájdulhatott szegénynek a szive. Mert ha megbecsüli magát, ha rettentő tévelygéseinek áldozatul nem dobta volna pályáját, fiatal teste egészségét — egész életét, ki tudja, az ő fényes nevével nem lehetett volna-e akkorára már az Hona vőlegénye? A Zoltán jövője attól fogva kezd kétségessé válni, mikor nagybátyjának az a szerencsétlen gondolata jött, bogy a kitűnőre vizsgázott diákot beadja Szarvasra nyilvános rendes tanulónak. Négy lovas hintón vitte be az evangélikus főgimnáziumba, az egykorú tapuiotársak még emlékeznek rá, milyen feltűnést keltett a széli fogat az iskola kapuja előtt. Beíratta, Horváth Károly tanítóhoz adta teljes ellátásra, szépen kirubázta, ellátta intésekkel és jó tanácsokkal, s azzal, mint aki dolgát jól végezte, visszahajtatott Csákóra. Holott soha életéiben hibásabb dolgot el nem követett, és hogy ezt föl nem fogta észszel, hogy előre nem látta, ebben az egyben hibáztatom én is, bár sokkal enyhébb mértékben, mint a felületes megemlékezők tenni i szokták, kik Petőfi Istvánra is ráfogják, hogy. egyetlen vérszerinti rokonát ő sem szerette. Boldog emlékű Tóth Béla czimbo- ránj különös nagy kedvét találta az eféle állításodban; és semmi felvilágosító adat előtt meg uem hajóit; egyszer vita közben aztán azt a fogós kérdést adtam föl neki, vájjon nem ejtette őt soha gondolkodóba az a csodás véletlen, hogy lehessen egy ember a világon, akit a saját hibáján kívül gyűlöljön: 1. az megérteni. Mert hiszen ő maga tudhatta legmert akkor meg lehetne várni, mig a magyar jegybank megerősödik. De miután az 5Ü0 millió megszerzése sürgős, s legkésőbb jövő év végéig legalább nagy részében megszerzendő, az országra elengedhetetlen, anyagi vonatkozásokban JNagymaiiusaauuuajs. no szőnünk. Exczellencziiád nevéhez fűződik szolgálati szabályzatunk megalkotása és a tisztviselői javadalmak jóakaratu, méltányos rendezése. Ezen szabályzat szabatosan jelöli meg minden egye« tisztviselőjének jogait és kötelességeit és az egyes édesanyja, 2. a nagyapja, 3. a nagybátyja, 4. a sógora, 5. a mostohaapja, — négy különböző család leszármazottjai, akik éppen az ő személyében bírják rokonságuk középpontját ? Lehetséges józan észszel föltételezni, bogy a sors a lelketlen rossz szivü emberek ilyen monstruózus alakjait csoportosíthatja — annyi külömböző helyről — egy nagynevű fiatal fiú körül ? De Tóth Bélának ez sem imponált, és megmaradt a maga fölfogása mellett. így például, bárba éppen az ő írásai, (melyekben az öreg Szendrey Ignáezot vádolta a Petőfíek engesztelhetetlen gyűlöletével) indítottak arra, hogy okiratokkal mutassam ki, miként'vásárolt az öreg Szendrey 3849. januárban, myotfiban a Zoltán születése után Debreczenbeu két házat és tanyabirtokot a maga és leánya családja használatára, őt ez az irodalomtörténeti értékű felfedezés is hidegen hagyta, sőt tudomást se vett róla. Az én felfedezésem 1899-ben látottf napvilágot, s mégis 1903-ban még mindig f úgy ir Szendrey Ignáczról, mint aki gyűlölte Zoltán!, és zsugori módon rajta ült az örökségén, az apjának 3000 forinton elkelt könyvtára árán, (!) és mikor Zoltán fázott és éhezett, nagy kunyorálás után adott neki — 15 forintot. Máskor meg 30 forintot, mint havi tartáspénzt. „Hallatlan summa ez“ gúnyolódik nagynevű írónk — Zoltán azonban a harmincz forinttal elment a Vadászkürtbe vacsoráim, és ami visszajárt a bánom tízesből, a czigánynak hagyta az asztal szélén ... Hogy mi öröme telhetett szegény Tóth Bélának az ilyen állításokban, sohasem tudtam jobban, hogy Petőfi Sándornak sohasem volt 3000 forintot érő könyvtára, sőt ha lett volna is, elveszett volna az 1848—49-ik évben, amikor sem neld, sem családjának nem volt egy-két hónapig tartó megállása egy-egy városban, sem exisztencziájuk, úgy hogy egy ízben a nemzeti kormány kénytelen volt egy költeményét 500 forintért megvenni. Továbbá — Zoltán könnyelműségét annyira ismerték a hozzátartozói, hogy sohasem adták a havi pénzét a kezébe, hanem kifizették a lakását, ebédjét stb. így tehát alkalma sem volt a Vadászkürtbeli ezigányokat megörvendeztetni. Ugyanebben a czikkben Petőfi Istvánra is rájár a rúd, nemkülömben Szendrey. Júliára, „erre a silány lelkű“ asszonyra. „Anyja megtagadta őt, mint magát Petőfit is. (!) Nagybátyja, Petőfi István, a szigorú, kemény, gazdag ember nem törődött vele.“ A valóság pedig mindezekből az, hogy, mind a hárman, akik hozzá legközelebb állottak, hat-bét éven át egyebet sem tettek, mint a vesztébe vakon rohanó boldogtalan, fiút minden tőlük kitelhető eszközzel, szeretettel, szigorúsággal, büntetéssel, utánajárással, gonddal, figyelemmel, erkölcsi és anyagi támogatással, és folytonos pémzáldozatokkal meg akarták menteni az elzülléstől, a tönkremeneteltől. Pár hét múlva jelenik meg egy könyvem „Petőfi Zoltán és müvei“ czimmei, mint az Endrődy Sándor szerkesztette Petőfi könyvtár egyik kötete, abban részletesen, néha napról-napra való nyomonkisóréesol mutatom ki ezt a szakadatlan küzdelmet, melyet a család folytatott a Zoltán megmenté-