Petőfi gyüjtemény - B sorozat / 35-ös doboz
HALHATATLANSÁG. Nem törpül olly szánandó nyomorává az emberi ész, mint mikor saját erejéből akarja kifürkészni a’lélek halhatatlanságát és a’jövő élet minőségét. A’ kebel legszentében kell lenni érzésnek , melly egyedül mondhatja meg, hogy van ólet a’ síron túl; de ha a’ hangot elnémítjuk, vagy nem akarjuk hallani, — mert büszkébbek vagyunk arra , mit fej iink által tudunk, mint mire a’ szív tanit —: akkor hiába folyamodunk az észhez, nem ad ő nyugtató fólvilágositást, nincs az ő hatalmában nyugalmat, békés megelégedést nyújthatni; sőt ha makacsul ragaszkodunk hozzá, fut előlünk, hogy vakmerő kérdéseinktől menekülhessen , és akkor elhagy, vagy sötét zavart tömkelegbe vezet, mellybe ha tévedünk, előbb találhatunk föl bármit, mint boldogító bizonyságot. Ebben tévelygőnk aztán, mig élünk, várva és rettegve a’ halált, melly megadja a’ világosságot, miután hasztalan vagyunk és fáradunk az életben. — Én hiszem, ’s hogy nyugodt lehessek, szentül hinnem kell azt ,hogy nem enyészetet, hanem új életet cserélünk föl a’ mostani helyett; hogy nem vagyunk vak eszközei a’ természetnek, melly csak azért teremt, mert túláradó erejétől ösztönöztetve teremtenie kell, ’s ha végre áthurczolt egy, sokszor olly kínzó, olly hosszú fárasztó életen, akkor aztán nyugalmat ad , mellynek neve: enyészet; és talán ezt is azért, hogy új teremtményeinek helyet csináljunk; vagy mert szüksége van porunkra, hogy férgeit táplálhassa ; vagy hogy kifogyott erejét vele újra táplálja. És ezért kellene nékünk egy-egy életet átviselnünk, azért tűrni, szenvedni, hogy aztán örökre elenyésszünk, szintúgy mintha örömek között, gyönyörtől, boldogságtól kisérve futjuk át rövid napjainkat, mellyek ellenben a’ szerencsétlennek egy egy örökké-valóságig nyúlnak? . . . Ez nem lehet! Van halhatlan lélek a’ testben, van el nem múlható lélek, melly úgy költözik át a’ földről egy másik szebb világba, mint átutazik az ember vadon erdőkön, meredek kősziklákon, eléri útjának czélját, hol egyesülve kedveseivel, kipihenve karjaik között, beszéli el nekik a’ veszélyeket, mellyeken át, mellyc- ket legyőzve jutott csak hozzájok. — De hogy miilyen e’ más világ ? azt szint- olly hiába kérdezi a’ keresztyén megváltójától, mint a’ muhamedán prófétájától; mindegyik úgy felel, mint azt a’ tőle kérdezők állapotja és kedélye várja. — De azt, hogy van más élet , mondja mindegyik: az ó kor leghomályosabb hajnaláig visszatekintve, mindig látjuk a népeket hinni egy más világot, mellynek nem létezését, csak minőségét tagadják a’ különböző fajok és éghajlatok lakosai, kifestve azt mindegyik maga fogalma és vágya szerint. És ez bizonyíthatja leginkább, hogy van egy a’testnél nemesebb részünk, mit mi léleknek nevezünk, melly istentől származik, hova bármilly hüvely alatt sem változtatható őshiténól fogva visszavágy és vissza fog szállani. Csak egyesek, kik nem tudják féken tartani szilaj képzelődéseiket, és nem bírják más, az emberik és emberiség javát előmozdítható kérdések megfejtésére fordítani elméjüket, fordulnak önmaguk ellen , tépik ki szíveik meggyőződését, hogy bonczolhassák azt, ’s ha avatlan istentelen kezeikkel meggyilkolták, szánó mosolylyal ajkukon , fagyos kétségbeeséssel szívökben kiáltják a’ mellettök haladóknak harsány diadalképen: ti szegények! minden, mit hisztek, csalódás, nincs semmi, a’mit kerestek ! nincs .... semmi! . . . . semmi ! . . . .
