Petőfi gyüjtemény - B sorozat / 35-ös doboz

SEJTELEM.

SZENTSET JÚLIÁTÓL

Tavasz van, és én a szabadban járok Lesütött fővel, csendesen,

Gondolatim, mint elröppenő álmok,

Úgy elmosódnak kétesen.

Fejem fölött az ölelkező ágak Szerelmes enyelgéseit Nem nézem én, inkább alant az árnyak Kisértetes rezgéseit.

Talán azért van igy, mert nem sokára Nyugodni ott lenn fogok én,

Keblem kihűlve és szemem bezárva A sír mélységes fenekén.

Nem háborítva semmi földi zajtól, Megsemmisülve porlani,

Megmentve végre az élet bajától, Ködpáraként eloszlani. —

Jól sejtek-e ?... vagy tán csalódom ismét, Miként csalódtam annyiszor:

Hasztalan várva, hogy az élet terhét Itt hagyni, rám került a sor ?

így lesz-e ismét ? .... s még az életkedvnek Lepkéje is majd visszaszáll,

Kedvéért a nehány virágkehelynek,

A mit lelkemben még talál? —