Petőfi gyüjtemény - B sorozat / 35-ös doboz
AZ EMLÉKEZET SZENDREY JÚLIÁTÓL. Oh bölcsek, mily nagy csalódástok, Midőn oly bölcsen állítjátok, Hogy nincsenek kisértetek! Mi hát egyéb, mi, mint kisértet, Mint sírjából feljáró lélek, A múltból az emlékezet ? Csakhogy nem vár éjféli órát, Mely föltárja zárt koporsóját, Hogy rémes útját kezdje meg; És nem is űzi el a hajnal, Mikoron a kakas megszólal, Sirjába e kisértetet. S nincs imádság, nincs vezeklés, mely Megszentesitő erejével Elűzze vagy elfojtsa azt; Ellenben egy hang, hely vagy illat Kisértetképen felriaszthat Felidézvén a múltakat. — Meglátogat ezer alakban, Yagy inkább szüntelen velünk van, Csak elrejtó'zik olykoron; Meg-megszólal, beszélget hozzánk, Midőn azt legkevesbbé várnánk, Régen nem hallott hangokon. Mikor kaczaj, vig tréfa közben Szavunk eláll, szivünk megrezzen, Elsötétülnek szemeink: Ilyenkor elmúlt szenvedésnek Kínzó szelleme látogat meg, S feltépi régi sebeink. S midőn kinpaddá lön az élet, Melyre balsorsunk fölfeszitett, Ajkunkon honnan e mosoly ? Egy-egy boldog óra emléke, Mely gyötrődésünk közepette Föltámad halottaiból. — Oh, bölcsek, mily nagy csalódástok, Midőn oly bölcsen állítjátok, Hogy nincsenek kisértetek! Mi hát egyéb, mi, mint kisértet, Mint sírjából feljáró lélek, A múltból az emlékezet ? — Cí Ll /a s/í ‘ Sftfz
