Petőfi gyüjtemény - B sorozat / 35-ös doboz
Te drága érzéketlen, Te most is szeretett, Isten veled örökre, Idám, isten veled. Hosszú lesz bujdosásonl Hosszú és sivatag, Míg lábaim elvégre A sírba botlanak.« És szólna még tovább is A búcsúzó talán; De hévvel megszakasztja Búcsúját a leány. ,Nem ifjú, menni nem fogsz, Neked maradni kell, Igen, te fogsz maradni Én, én ... én megyek el. És most a bucsuóra Végpillantásiban, Szabad legyen kimondanom Mi szümbe’ rejtve van; Szerettelek s szeretlek, Égőn szeretlek én, Egy Aetna lángol érted Szivemnek fenekén. Tudom szived lángoló, De én a kójleány, Mint vágyakodhatám a Éegtií/fabb szív után.2 ^ Eloltani ohajtám Emésztő lángodat, S elzártam ab előled Érzett világomat, lm, kincsed, gazdagságod, A melylyel halmozál, Fogadd, fogadd oh vissza, Még érintetlen áll. S vedd még ez egypár könyet Szelíd emlék gyanánt, Vagy jobb felejtsd örökre A bűnös kéjleányt.’ S tovább nem szólhat Ida —« Ellágyult érzete, Éjfél-sötét szemébe Kényüket szöktete. ÍVJ És mindkettő maradott S rövid idő után Oltár előtt az iíju, Oltár előtt a lány. S tán mondanom nem is keli Hogy ifjú és leáfty Hűséget esküvének Oltárnak zsámolyán, S a2 esküt nem zavara A bús emlékezet, , . A megtisztult keblek Dija: Mi éráét. 4 Én és szeretni — balga gondolati Hát olvadozott e szív valaha ? Ne álmodozzál, álmod hasztalan, Szeretni, hidd, én nem foglak soha !’d »Az ördögökbe — el tehát veled!« .— E gondolat ragadja meg Jenőt, —1 De szól szivében a mély szerelem: Nem, én nem tudnám nélkülözni őt. És újra nyájas s újra veszteget, Reá halmozza roppant kincseit; Talán idő, talán újabb arany, Márvány leány, te, mégis fölhevít! Szegény fiú! eljárlak az idők, De szép reménye mind hiába van, A lány mint észak szünt’len oly hideg S az ifjú birtok- és vagyontalan. 111. »Búcsúzni jöttem, Ida! Búcsúzni, kedvesem, Hagyj szép szemedbe ffiég Egyszer tekintenem. f.yúlaszd még egyszer e szül •sókodnak lángival, lely nem sokára úgy is Bánat között kihal. Kihal s miattad, Ida, Fog elhamvadni majd, r üldözött nem bírja nagy szerelmi bajt*