Petőfi gyüjtemény - B sorozat / 34-es doboz

hosszú ut vezetett a pécsi cisztercita gim­náziumi önképzSköri elnöki állásától, mely oly büszkévé és negyratörövö tette Váradi Antalt, hogy már rövid idővel később meg irta Iskariothját, a Petőfi társaság főtitkári tisztéig, mely természetszerűleg hullott Pe­tőfi életének kutatója ölébe. Ma este elő­adása különösen Petőfi dicstelen színészeté­nek volt szentelve, mint vándorolt 1842-től a székesfehérvári szintársulattal Debrecenig, ahol halálra elgyengülve szedte föl tél ide­jén Pákh Albert az utcán, amig 1844 októ­berében végleg elbúcsúzott Egressy jutalom- játékán a színpadtól és akkor is belezavaro­dott kis szerepébe. A színház színpadáról elvezetett azután a szabadság színterére, ahol a leghitelesebb és személyes kutatások alapján mondotta el Petőfi halálának leg­valószínűbb történetét. Előadásába számos versét szőtte Váradi a költőnek, melyeknek eredetét fűzte a megszületésének időpontjá­hoz és körülményeihez és mély megillető- déssel és meghatottsággal hallgatta min­denki, amig tapsvihar közepette elhagyta Váradi a pódiumot, hogy második verscik­lusának elmondására ismét Jászai Marinak adta át helyét, aki ismét két kézzel szórta a közönség felé a nagy poéta örökéletü kin­cseit, költeményeit.

Next

/
Thumbnails
Contents