Petőfi gyüjtemény - B sorozat / 332-es doboz

MAGYARSÁG

2

Hatalmas méretű ünnepség

az Országiiöz-téren

Az Országház-téreu folyt le a magyar 'szabadság ünnepének legkiemelkedőbb része. Már tiz őrá után valóságos nép- vándorlás indult meg az Orszá-gház-tér í'elé. Az Országház hatalmas kapujára odakerült Petőfi ötszörösre nagyított reliefjó. Az Országbáz nemzetiszinü drapériákkal volt foldiszitve, körül a téren oszlopokat állítottak fel, amelyek az ország címerével voltak ékesítve. A szemben levő épületek, a földmivelésügyi minisztérium, a Kúria erkélyei, ablakai, kapui piros-febér-zöld lobogókkal voltak •fedve. A parlament lépcsőit vörös bársonyszőnyeg fedte. Az emelvény körül gyönyörű pálmákat, délszaki növényeket helyeztek el. Már tiz óra után kezdtek gyülekezni a közéleti méltóságok. Katonai diszcsapatok vonultak fel, középiskolák növendékei, cserkészek, egyetemi bajtársi egyesületek egymásután helyezkedtek el a legnagyobb rendben. Elsőnek a honvédelmi minisztérium küldöttsége érkezett Rubin tábornok vezetésével. Majd a székesfőváros törvényhatósági bizottsága Si- pöcz Jenő polgármester vezetésével érkezett meg. Egymásután jöttek Szeitovstky Béla, a nemzetgyűlés elnöke, Kiebdsberg Kuno gróf kultuszminiszter, Fass József népjóléti miniszter, az egyetemi tanács Bársony János rektor vezetésével, Ravasz László református püspök, Nagy Pál báró altárbornagy, a honvédség főparancsnoka, Marinovich Jenő főkapitány és Szeezlár Hugó fökapiíányhelyettes stb.

Tizenegy óra után érkezett meg Izabella !kir. hercegasszony Gabriella Mr. hercegnével, majd utánuk József kir. herceg Auguszta kir. hercegasszonnyal, Zsófia kir. hercegnővel és József Ferenc kir. herceggel. Fóltizenkettékor érkezett meg Horthy Miklós kormányzó. A kormányzó Tzabeíla és Auguszta kir. hercegasszonyok között foglalt helyet.

A kormányzó megérkezése után a helyőrségi zenekar rázenditott a Himnuszra, majd a fővárosi dalárdák elénekelték a Hiszekegyet és a Szózatot. Ezután Sipöez Jenő polgármester lépett a szónoki emelvényre s ünnepi beszédet tartott.

— Petőfi Sándor a nagy magyar költö, ».legendás nemzeti hős, tragikus sorsú mártír századik születésnapjának meg-, ünneplésére jöttünk össze. E pillanatban mindenütt, túl az emberkéz alkotta határokon, mindenütt, ahol magyarok élnek a hármashalom és négy folyó magyar könnyel és vérrel öntözött országában egységesen borulnak lo halhatatlan szelleme előtt. Szelleme kiszáll a jeltelen sírból ős ve'gigzug a magyar földön is •viszi mindenüvé a magyar jövőnek, a magyar feltámadásnak soha el nem haló dalait.

A főpolgármester nagyhatású beszéde

után a dalárdák elénekelték az Árvalány- haj, a süvegem bokrétája és Tilos nekem a szerelem, kezdetű Petőfi-dalokat.

Klebclsberg Knno gróf vallás- és közoktatásügyi miniszter tartott ezután _ ünnepi beszédet. Vázolta Petőfi egyéniségét, aki minden idők és minden nemzetek hazafias költőjének egyik legnagyobbika. Hangoztatta, hogy csak az esetben tudjuk felemelni újra nemzetünket, ha a magyar férfllolkeket áthatja az áldozatos haza fiságnak az a szelleme, amely Balassa Bálint és Petőfi költészetéből és életéből sugárzik. Olyan; emberekre van szükség, kiknek nagy a hite, végtelen a bizodalma, kik a nemzőt jövőjébe vetett rendifhetetlen meggyőződésüket bele tudják oltani a tömegekbe.

A honvédhelyőrsógi zenekar haza üss darabjai után Pékár Gyula a Petőfi- Társaság nevében mondotta el ünnepi beszédét. A hetvenötödül: évfordulón szétoszlott a legenda aranyköde — mondotta — s a nemzeti vósz perceiben élő- elevenen toppant ide Petőfi, hogy elszavalja ő maga a Talpra magyar-t. Tokár beszéde után Pavlay Erzsi, a Nen.zcti Színház művésznője szavalta el Petőfi Élőt vagy halál cimü költeményét. A közönség percekig óijenzett és tapsolt utána. A szavalat után a fővárosi iskolák énekkarai elénekelték a Talpra mag’ar-t, majd Bakó László, a Nemzeti ‘•'inháss tagja szavalta el nagy hatással aNtmzeti Dalt. Végül az énekkarok a Hiunnszt adták elő. Az előkelőségek és liözéJoti méltóságok lassan elvonultak, az óriási közönség felejthetetlen emlékekké, hiltal és bizalommal lelkében lassankiit szít- oszlott

iki egyetemi ifjaság On»epe

A magyar egyetemi és főiskola ifjúság — a márciusi ifjak örökérvényű s soha el nem halványuló gondolatainak íetóte- ményesei ós Órzói — ma délebtt tiz órakor ünnepélyes gyűlést tartott ; Szabadság-téri irredenta-szobroknál, h ifjúság szónokai izzó szavakkal mólt; ók * nap jelentőségét ós szent fogadalmi tettek arra, hogy Magyarország eerévos határait njra visszavivják. Az egybegyűltek — akiknek legnagyobb része megszállt területekről kiűzött c erem; hallgató volt — születési helyük zerint négy, csoportra oszlottak és megMzoruz- ták Észak, Dél, Kelet és Nyjigat r . W

A megható ünnepség a Himnusz hngjaK val ért véget.

Az ifjúság hagyományos március’ö-iki ünnepélye tizenegy órakor kezdőőtt a Vigadóban. Az egyetemi énekkara' után Balcső Géza megnyitó beszédet rnodott. majd Bakó László Petófi-költemóiyeket adott elő, utána Nagy Iván, a VEHOSz elnöke ünnepi beszédet menőéit; ~Z.fi- borszlcy Ilona magyar dalokat adói elő

nagy hatással, Kóczé Antal zenekara magyar nótákat játszott s végül Oláh Béla, a MAEC elnöke záróbeszédet mondott. Az egyetemi énekkarok végül a Nem, nem, soha ! cimü dalt adták elő.

Talpra magyar a niizeuni lépcsőjén

Délután három órakor a Nemzeti Muzeum kertjében folytatódott az egyetemi ifjúság iinnepségo. A Muzeum kertjét valósággal ellepte az ifjúság, először a Magyar Hiszekegyet énekelte el az énekkar, majd Mtnár József egyetemi hallgató lépett arra a talapzatra, ahonnan Petőfi Sándor hetvenöt évvel ezelőtt elszavalta a Talpra magyart, és a diákság totóboló lelkesedése közben elszavaita a nemzeti dalt. Utána Vér Tibor mondott ünnepi beszédet, amelyben a márciusi ifjak példáját állította a magyar ifjúság eló. A beszéd titán tárogatós nóták hangzottak fel a Muzeum oszlopai mögül, majd az énekkar a Szózatot énekelte el. Az ifjúság ezután a Pctöfi-szoborboz vonult, ahol Boros Géza mondott emlékbeszédet.

A Pátria Klub peiöü-msorála

Nagyszámú és előkelő közönség gyűlt össze ma este a Pátria Klubban, hogy megünnepeljék március 15-ét. Az ünnepi szónok Zsilinszky Endre dr., a Szózat fő- szerkesztője volt, aki nagy hatás mellett méltatta a márciusi ünnepet.

— 1848 március 15-e — mondotta — történelmi március volt, amely széttörte a rabság bilincseit. Ezt a márciust azonban meghamisították a szószátyár hazafiak és meghamisították azok, akiknek a forradalom csak öncél volt és nem eszköz. Ezek elsikkasztották a nemzeti eszmét. Március 15-íke ma már csak szimbólum, szimbóluma a nemzet önerejének. Visszaéltek az individualizmussal és tönkretették az országot. Ma uj honfoglalás előtt állunk, mert mi a miénk ma ? Miénk talán Budapest, vagy a Felvidék ? Miénk talán a gazdasági élet, a tőzsde, az irodalom, a sajtó ? Vissza kell szereznünk mindenütt az elvesztett pozíciókat, erős állam, erős nemzet kell, nem több szabadság, hanem az egyén megkötése és erős állami beavatkozás. A nemzeti erőt ő a fiatalságban látja, amelyre nagy történelmi szerep vár. Több öntudatra kell nevelni ma az ifjúságot ós nagyot kell mernie. Az ifjúság virulására ürítette poharát.

A nagy tapssal fogadott, beszéd után lelkesen állott fel Stamirowki Tádé lengyel fókonzul és kipirult arccal kiáltotta:

— Éljenek a magyar hősök 1

Ezután Bársony István tartott lelkes beszédet és Zsilinszky Endrét éltette. Dtána Anka János a lengyel nemzetre

ürítette poharát, majd Zsirkay János szá-f lalt fel. A társaság a késő éjjeli órákig:

maradt együtt.

it fanilöh és íenaroh március! ünnepe

A Tanítók és Tanárok Nemzeti Szövet*’ sége a Zeneművészeti Főiskola dísztermében rendezett hazafias ünnepélyt. A szépen sikerült ünnepségen a főváros tanítói és tanárai nagyszámban jelentek meg.. Iván Andor elnöki megnyitója után Milotay István dr., a Magyarság főszerkesztője tartott ünnepi beszédet.

— Azokat a jelszavakat és azokat a» ideálokat, — mondotta, — amelyek a nagy • francia forradalomban születtek, ugyanazok a népek, amelyek valamikor zászlóhordozói voltak ezeknek az igazságoknak, most egyszerűen a sárba tiporják. Az egész világ áldozata ezeknek: a meghazudtolt jelszavaknak. EU apósait népek, feldarabolt országok, romlásba sodort társadalmak jelzik a szabadság eszméknek ezt az vj értelmezését. Magyarországnak ét- a magyar nemzetnek külön tragikuma, hogy. ö, aki ezekért az ideálokért valamikor annyit küzdött és annyi vért ontott, a legszerencsétlenebb áldozata a győzőié hatalmi önkényének, A márciusi forradalom erkölcsi és politikai hagyományainak ez a nagy válsága még inkább kell, hogy, késztessen bennünket arra, hogy ragaszkodjunk ezekhez az eszmékhez, hogy a. maguk légi, tiszta fényében állítsuk vissza uralmukat. Azoknak, akik az uj>; nemzedéket nevelik, nagy és nemes hivatása. hogy a hitet az ifjúság leikébe» az ideálok iránt erősítsék és épségben, tartsák, mert másképpen ez az aj nemzedék hogy fogja hozni a magyar nemzet számára azt az uj márciust, amik az egész világon milliók és milliók: várnak ?

Milotay Istvánt nagyhatású beszéde utáni lelkesen ünnepelte az egyjegyűit közönség, majd Micsey Józsa operaénekesük operaáriákat énekelt a Hunyadi Lászlóból a közönség lelkes tapsai közepette. Szikra József magyar ábrándokat adott elől hegedűn, Antony Károly zongorázott^ Bakó László irredenta költeményeket szavalt, Piroszky Lajos polgári iskolai tanán Kiss Menyhért Petőfi feltámadt cimü versét szavalta el. A közönség lelkes tapsokkal jutalmazta a szereplőket. A Himnusz hangjaival a szép ünnepség véget ért.

A társadalmi eguesilletsh márciust ünnepe

A Délvidéki Otthon és ifjúsági stíakosz» tálya a Délvidéki Egyetemi és Főiskolai Hallgatók Egyesülete délután négy órakor tartotta Petőfi-ünnepségét a vármegyeház közgyűlési termében. Az ünnepi! beszédet Mészáros Gyula dr. mondotta,;

1923 március 16, péntek ^

Irta : Kosáryné Réz Lola

(Utánnyomás tilos)

Ma az öreg Hupkát láttam álmomban és egész nap reá kell gondolnom, nem tudom, miért.

Az öreg Hupka kincstári bakter volt odakint a Mihálytárón. Nem volt sok őrizni valója már abban az idöbeD. A bányát nem művelték többé. Kifogyott az arany igazán, vagy a bányarém rejtette el hozzáférhetetlenül, nem lehetett tudni. Az urak eljöttek, megvizsgálták a vájatvégeket és körülnéztek mindenütt a folyosón, aztán a vállukat vonogatták és bólogattak. A vége az lett, hogy; az egyik bejáratot, ahol néhány lépésnyire akna vezetett le a szédült mélységek felé, deszkákkal be- szögeztette a kincstár, nehogy szerencsétlenség történhessen. A másik bejáratot, a tó mellett, nyitva hagyták. Még néhány rozsdás tolókocsi is ott maradt előtte a sinen.

Tiz esztendő múltán éppen úgy volt minden, mint ahogyan az urak hagyták. Hupka vigyázott az üres bányaía S a rozsdás tolókocsikra hűségesen s a házra is oldalt, amiben az édesanyá- rnék laktak. Ott ült minden második éjjel a kispadon, — felváltva Szuhotá- Val, a másik bakterrel, aki az édesanyámét Marijának a vőlegénye volt.

Hupka túl volt már az ilyen bolondságon. A felesége is. Jóravaló, szelid- szemü, sovány asszonyka volt, mindenüvé együtt járta négy gyerekével, akik lassan mind nagyobbak lettek nála. Hupka is szerette őket, nem mondom. De neki más volt a természete. O filozófusnak született, nem tehetett róla és a szemlélődést szerette Ott ült a kis pádon mozdulatlanul és malsuozott a két hüvelykujjával és gondolkozott egész éjjel. Nem unatkozott és nem aludt el soha. Nézelődött. Hol csillagos volt az éjszaka, hol meg sötét, hol

fényt látott Hupka a sötétségben hol árnyékot a világosságban s egyleppen eltűnődött rajta, hogy mi lehet.

Bizonyosan sokat látott és s<c mindent tudott, de nem beszélt s kinek róla. Csak mosolygott magába A többi ember körülötte hol sirt,hol nevetett, hol haragudott. HupkánK a kerek, ráncos, mosolygó tót arca gy- forma volt mindig, akár tetszett eíú valami, akár nem.

— Hupka, — szólt az édesanyán. — Hupka,. jöjjön csak, vigye el a tejet.

Hupka azonnal felállt, biccer ízt. engedelmesen hátára vette a kostát és kézbefogta a kannát, hogy átjöjön vele a város másik végére, az r/ár tájékára és elhozza a tejet. Bogyódig a kosarat is el kell hoznia, az brmé- szetcs volt. Mindig akadt ide-oda vinni- való. Hol alma, hol valami ottfeejtett csomag (kis cipők, meleg csöpp íadrá- gok), vagy alágyujtásra való fenyő- toboz a mihálytárói kertből.

Jött mindennap hűségesen,

Fehér volt az egész vidék mca márciusban is. Lent, a fényesre fagyott országúton csikorgó szánok jöttek-men- tek. Fát fuvaroztak a hodrosiak.Fenyó- galy volt a hasábok tetejére tűrve s a fék nehéz lánca zörögve ütődötl a hintázó járású, egykedvű ökrök lábaihoz.

Odafönt, az erdőben csönd volt. A fenyők mintha mind leguggoltak volna a hóban, szétterítve széles ágaikat, mint madár a szárnyát. Néhány mezítelen bokor kábultan, meredten nyújtotta ki vékony ujjait, mintha a sovány varjak után akarna kapni, amik ott ugráltak a szűz havon.

Hupka átvágott az utón és nagy szuszogással indult a meredeken felfelé. Térden felül gázolta hóban.Fent, a hegytetőn, megállt. Visszafordult cs körülnézett a tájékon. Az elhagyatott bányák körül mély csönd feküdt, csak a ház kéményéből szállott kékesszürke füst az égnek. Megnyugodva ballagott tovább. Visszajövet megint megállt a hegytetőn, hogy körülnézzen és lássa

a békés, csöndes vidéket megnyugvással. Nem történt semmi baj, amíg odajárt... Mosolygott. Leereszkedett a lejtőn, visszaült a kis padra, ami télen bent állt a régi altiszti irodában, a piroshasu, kis mérges vaskályha melleit és malmozott es tűnődött tovább.

De egyszer aztán mindennek vége lett.

Bégen suttogták már a környéken, hogy az elhagyatott bánya körül kisértetek járnak. Szuhota, ä másik bakter látta is őket, sőt álmában meg is verték. Hupka csak legyintett az ilyen ostobaságra és mosolygott fensőbDsé- gesen. Még akkor is legyintett és mosolygott, mikor a gonosz jóslások beigazolódtak és jött a háború, meg a nyomorúság. Mindenki el volt már keseredve nagyon. Szuhotát elvitték katonának. Köhögősen került vissza. Mari szerette volna megtartani az esküvőt, de nagyon drága volt minden, még csak egy párnát sem tudtak volna venni. Várták, hogy olcsóbb legyen a toll. Bezzeg hiába várták.

Hupkának még egyre tartott a türelme, bár az ó fiát is elvitték. Esztendők múltak és ő még mindig nyugodtan malmozott.

— Ki kell koplalni a rossz időket,— szólt. — Aztán majd jön a jó megint.

Akkor történt.

Hupka tejet vitt megint és csöndes tűnődéssel ballagott hazafelé a hóban. Vékonyra kopott, foltoskönyökü bányászkabátját rángatta a szél, mintha siettetni akarná. Aztán megfordult és a hálát fújta erősen, hogy szinte tolta előre, fel a hegynek. Hupka behúzta a vállát és neki támaszkodott a szélnek. Csoszogott előre békén és nem káromkodott, mert hideg volt úgy an a szél, de legalább segített neki,

Felárt a tetőre és széttckinlelt, szokás szerint, a jól ismert csöndes tájon.

Egyszerre elorditotta magát. Az arca egy pillanat alatt elváltOzoLt. A nyakához kapott, mintha fojtogatnák. Aztáu rohanva, hanyatthomlok indult neki a völgynek. Még csak a csizmáját sem.

törülte le, úgy rontott be a házba s aí konyhában nekitámaszkodott az ajtófélfának, mert szédült. Rémülten* mondta el, mit látott.

A rozsdás tolókocsikat valaki további húzta a bánya elől ! A kincstári kocsi-* kát! Amik tiz és húsz év óta álltak! olt egyhelyben, amikre neki kelletlí vigyáznia és amikkel eddig téien-nyá- ron nem volt hiba sohasem. Mert *küi meri volna a kincstári kocsikhoz»’ nyúlni ?

Néhány kakastollas cseh katona, akik. ide-oda csatangoltak a városban, megmozgatta és tovább húzogatta a rozoga kocsikat csupa mulatságból. Aztán mentek tovább, uj mulatságot keresni* De Hupka nem hitte el, hogy ők tel-; ték, hiaba mondta Szuhota, hogy a kéö szemével látta. Hupka csak rázta a fejét és legyintgetett szomorúan.

Azóta nem malmozott többet és nem elmélkedett csöndes-nyugodtan Hupka,; a bakter. Megzavarta ez a dolog egészen. Akármikor sirvafakadt, mint valami gyerek. A mikor az édesanyámék elköltöztek onnan és 6 utoljára vigyázott a mihálytárói régi báuyákra, ai tóra, a kincstári házra és az egész vidékre, akkor ő, a filozófus, könnyelműen és meggondolatlanul levágta egyetlen kakasát, megsüttette a felesegével és odahozta sírva:

— Tessék elfogadni az útra, jó lesz* a vagonban. Itt már úgyis mindent elvisz az ördög.

Ott állt a kispad mellett lehajtott! fejjel s nézte, amint mennek. O ment el utoljára a mihálytárói telepről, akár a sülyedő hajóról a derék kapitány.. Aztán nekivágott a hegynek- Hazament a viskójába.

S most már nem őrzi a kincstári; holmit senki. Dc^éha, ha az álmom; visszavisz a régi vidékre, látom az öreg Hupkát, amint rongyos bányász- kabátjában nagy igyekezettél, verejté- kes arccal tolja, tologatja a kincstári kocsikat: a helyére vissza ... Vájjon* birja-e, szegény t