Petőfi gyüjtemény - B sorozat / 332-es doboz
Budapest, 1923. május 15. kedd MA67AR0RSZA0 3 Ahol a hullákat p megzsarolják ,,Erdély 1922’ben“. — Louis C. Cormsh bostoni unitárius esperes könyve (A Magyarország tudósítójától.) Az amerikai angol unitáriusok, akik élénk figyelemmel kiséri erdélyi hitsorsosaik élete folyását, 1922-ben négy tát, ból álló bizottságot küldtek Erdélybe. E bizottság munkájáról számol be Louis C. Cornishnak most megjelent „Transylvia in 1922“ eímű könyve, amelyet, ha kivonatosan is, a szerző saját szavaival ismertetnek az alábbi sorok. E kiküldetésnek előzményei voltak. A román megszállás botrányos visszaélésekkel járt. Az első idegen látogató, aki Kolozsvárt elérte (1919), William, H. Drummond volt, aki élete veszélyeztetésével járta meg lítját. Az ő szava keltette fel az amerikai és angol érdeklődést, amelynek 1920-ban Sidney B. Snow vezetésével egy második segítő út leit a következése. Ez a küldöttség megerősítette Drummond szavait: férfiakat, nőket ütöttek, tárgyalás nélkül hosszú időre bebörtönöztek. Erdély életének fája derékban tört ketté. Az a meg nem cáfolt tény, bogy* hogyan sanyargatták a román katonai és polgári hatóságok Erdély népét, a szégyen örökös forrása lesz minden felvilágosodott román ember előtt. Ez a terror már megszűnt ugyan, de távolról sem tériek. vissza a háború előtti állapotok. A földművelést károsan befolyásolyja a nemesi jószágok felosztása s az általános jogbizonytalanság. A városok ipara is sokat szenvedett. Kolozsvárra 20.000 románt telepítettek be, hogy elrománosítsák a várost. Az unitáriusok által alapított magas színvonalú egyetemet kilakoltatta a román kormány. Kolozsvárt felütötte fejét az eleddig ismeretlen lakásínség. Erdély kulturális intézményei sohasem voltak olyan veszélyben, mint mostan. A román kormány vagy butaságból engedi pusztulni a régi magasfokú civilizációt, avagy annak a román tisztnek van igaza, aki azt moijdta, bogy „jobb egy tönkrement tartomány a románok kezében, mint egy virágzó a másokéban. A bizottság nem látta tisztán, vájjon a román rendőrséget tudatlanság vezeti-o, avagy tudatosan jár eh Inkább a tudatlanságot lehet magyarázatul elfogadni. Tudatlan maga a román kormány is, amely a Kelet hagyományait követi, míg Erdély intézményei a nyugati civilizáción alapulnak. Maguk az erdélyi románok is tiltakoznak Erdély hagyományainak semmibevétele ellen, a bukaresti kormány azonban csak ígéretekig jut, mert gyenge ahoz, hogy esetleges jószándókait végre is tudja hajtani. A román tisztviselők még a török időkre emlékeztetnek: nem kapnak elegendő fizetést s azért bármit is csak külön borravaló ellenében hajlandók megtenni. Klasszikus példája a tudatlanságnak a kolozsvári prefektus, aki csodálkozását fojezte ki a bizottság előtt afelett, hogy Erdélyben nemcsak egy val- lásfelelcezet van. — Hát az Egyesült-Államokban több felekezet vant — kérdezte. E kérdésen jót mulattak volna az amerikaiak, ha nem érezték volna ki ebből a felfogásból minden baj gyökerét. Ennek az embernek fogalma sem volt a modem civilizáció differenciálódásának elemeiről sem, Értbe, tő, hogy az ilyen embert, aki ellen egyébként nem' hallottak panaszt, a szabadság fogalmának teljes hiánya kegyetlenné teszi hivatalában. Ez a prefektus különben a trónörökösre hivatkozott, mint aki szintén azt állította, hogy az országban csak egy vallásfelekezet van. Egy másik épületes példa. Egy székely faluban egy mezítlábas, szomorú, de intelligens arcú asszony kéredzkedett az idegen urak elé. Elmondta, hogy férje a nyugat-virginiai szénbányákban dolgozott s ott gyilkosság áldozata lett. A virginiai bíróság 15 dollár havi segélyt ítélt meg az özvegynek. Hozzá is jutna e tekintélyes összeghez, ha nem kellene okmányait láttamoztatnia a rendőrfőnökkel, aki csak úgy adja vissza azokat, ha járandóságát megfelezi vele. Az özvegy nem ment bele az alkuba és most öt árvával és agg atyjával két hold földön tengődik. Az amerikaiak megígérték, hogy igyekeznek majd segíteni rajta. Általában a legjobb szívvel igyekeztek mindenkin segíteni. Már megjelenésük egymagában sokat jelentett az elnyomottak érdekében, egyesek mégis visszautasították a közbenjárást attól való féltükben, hogy a bármilyen hathatós protekciónak később jön meg a böjtje. A korrupciónak megvan a maga humora is. Az amerikai uraknak egy ízben Kolozsvárt a főkapitányságon láttamoztatuiok kellett útlevelüket. Két teljes óráig várakoztatták meg őket minden szükség nélkül. Különösen felháborította őket egy fiatal hivatalnok viselkedése, aki a pult mögött „feltűnően szemtelenül viselkedett és nyilván borravalóra várté1 Az amerikaiak e kivételes alkalommal nem akartak nagylelkűek lenni; más módszerhez folyamodtak: az egyik úr feldöntötte az előtte lévő tintatartót; a tinta szétfolyt a pulton, papíron, könyveken s az ifjú ruháján, aki egyszerre úgy megjuhászkodott, mintha valamely feljebbvalója íenyítette volna meg. Könnyek között tisztítgatta magát és ment ki a szobából. Rögtön jött helyette egy másik tisztviselő, aki kifogástalan udvariassággal szolgálta ki a vendégeket. A román Erdély közlekedési viszonyairól sem sok jót olvasunk. Még csak hagyján, ahol a látogatók motoros vagy lovaskocsin utazhattak. Hanem a vasút! Egy vasúti híd — ez még román oldalon — leszakadt. Ezzel megakadt a vasúti vonal; az utasoknak ideiglenes hídon kellett átmenniük, hogy újból vonatba szállhassanak. „A legnagyobb zavar uralkodott ezen a helyen, férfiakat, asszonyokat megraboltak, sőt egyszer-másszor a hidrái a folyóba lökték.“ Turistáink is megpróbáltatásnak tekintették ezt az utat, ahol — még bukaresti indulásuknál is — a legnagyobb gonddal kellett ellenőrizniük a vasúti hordárokat, hogy ne lopják el a rájuk bízott pogy- gyászt. Ájuldozó asszonyok, nőket, gyermekeket lök- döső durva katonák tették emlékezetessé ezt az útat, amelyen a társaság egy tagjának pénztárcáját is ellopták. Hát még amikor Kolozsvárról Székoiykereszt- urra kellett vasutazuiok. „Jobb minél kevesebbet íondani erről az útról. Késedelem, piszok, féreg, hőség 6s teljes sötétség valóságos lidércnyomássá alakította ezt a nyolcórás utat.“ Az élők útja sem kellemes, a halottaké még borzalmasabb. Arról mi most következik, tudósítónk elmondja, hogy nem volt alkalmuk személyesen meggyőződnie, de számosán tudtak egybehangzó eseteket felsorolni, hogy még a hullaszállítás is egyik módja a törvénytelen és megvetendő pénzzsarolásnak. „Amikor holttesteket szállítanak vasúton egyik városból a másikba — olvassuk — gyakran megtörténik, hogy a hullaszállító vagont valamelyik kis állomáson mellékvágányra állítják s a családnak fizetnie kell, ha azt akarja, hogy a kocsit egy másik vonathoz kapcsolják. Egy özvegy asszonynak jókora összeget kellett fizetnie, hogy egyetlen fiának holttestéi vegyék le a mellékvágányról — ahol a kocsit a .legnagyobb hőségben két napig önkényesen késleltették — és vigyék Kolozsvárra két nappal a temetésre kitűzött idő után." E vigasztalan képnél tegyük le Louis C. Cornish szívbemarkoló könyvét. Legközelebb még néhány részletet közlünk belőle: a földbirtokreformról, a bíróságokról, végül, akiknek érdekében a könyv tulajdonképpen íródott, erdélyi unitárius testvéreinkről. Róluk szólván az amerikai könyv egy kis napsugarat bocsát felénk. ____________I JA világszabadság eszméje f honvéd atillában Voinovich Géza Petőfi magyarságáról. Az Akadémia Petőfi-ünnepe (A Magyarország tudósítójától.) A Magyar Tudományos Akadémia tegnap délelőtt tartotta nyolcvanharmadik ünnepélyes közgyűlését, amelyet Petőfi emlékének szentelt. Az ünnepélyen megjelent József főherceg és Klebelsberg Kunó gróf kultuszminiszter is, Berzeviczy Albert lendületes elnöki megnyitó beszédben emlékezett meg a Petőfi-centenáriumról és szavait azzal végezte, bogy Petőfi dicső szelleme iránti hódolatban egyesül az Akadémia a magyar közönséggel. A zajos tapssal fogadott beszéd után Kozma Andor olvasta fel „Petőfi-szimfónia“ című költeményét, majd Ferenczy Zoltán tartotta meg értekezését, amelyben Petőfi életkörülményeiről számolt be. Műveiből senki egyebet — mondotta Ferenczy ■— mint jót és igazat nem tanulhat.» Amikor Petőfi magát republikánusnak vallotta, tiszta meggyőződésből tette, mivel úgy hitte, hogy ez a legigazabb államforma. Hittel, lángolóan küzdött meggyőződéséért. Voinovich Géza tartotta meg ezután felolvasását Petőfi magyarsága címmel. Kimutatta, hogy Petőfi,1 akinek megérkezéséig a magyar pitszta néma volt, mennyire a magyarságnak, a magyar léleknek, a ma» gyár népszellemnek a megtestesülése. — A faji vonások, — így kezdte előadását, — bármily régiek, csak lassanként szivárognak be az irodalomba. Arany János már a Névtelen Jegyző latin krónikájában meglátta a magyar monda foszlányait. Azóta az irodalomból sobaeem veszett ki a magyar tárgy, a magyar érzés. Nincs a világon még egy irodalom, amelyben a hazafiúi érzés oly erős és állandó hirdető erő volna. De reálisan a faji vonásokat csak lassan veszi fel magába az irodalom. A XIX. század küszöbén is idegen iskolák uraik oda nálunk. 1
