Petőfi gyüjtemény - B sorozat / 332-es doboz

IRSDHiiDPl IS HOVfiSSBT (*) Keresztény politika. Ernszt Sándor és Früh- mirth Mátyás szerkesztése alatt e címmel uj folyóirat indult meg, mely a keresztény politika tudományos és publicisztikai kiépítését kívánja szolgálni. Az első szám dús tartalmához és előkelő színvonalához Ernszt Sán­doron kiviii fflsyer Jakab, Vass József, Szekfü Gyula, Túri Béla, báró Korányi Frigyes, Huszár Károly és Frühwirth Mátyás járultak nagyobb tanulmányokkal, melyeket a szemelvények tartalmas és változatos ro­vata egészít ki. A folyóirat szerkesztősége és kiadóhiva­tala: IV., Fereneiek-tere 7. III. lépcső, 9. a. Egy füzet ára 100 korona, előfizetés egy negyedévre 250 korona. (*) Beöthy Zsolt emlékünnepe. Az Országos 5Középiskolai Tanáregyesület szombaton délután félhat órakor tartotta 56-ik évi rendes közgyűlését ,az Akadémia üléstermében dr. Lévaij Ede elnök telével, amelynek keretében kegyelettel emléke­zett meg az egyesületnek 14 éven át volt elnöké­ről, a nemrégen elhunyt Beöthy Zsoltról. Az em- Jékiünnepen az Akadémia és a Kisfaludy-Társaság Berzeviczy Albert v. b. t. t. vezetésével jelent meg. Az emlékünnepet Lévay Ede dr. nyitotta meg, aki kegyelő tes szavakkal emlékezett meg Beöthy Zsoltról. Pintér Jenő méltatta Beöthy Zsolt elévül­hetetlen érdemeit, melyeket a tudás harcában ki­vivőit. Ezután Máday Gyula, az egyesület főtitkára Beöthy Zsolt című hatásos versét szavalta el na -v tetszés mellett. Az emlékűim,ep után a Tanáregye­sület rendes közgyűlését tartotta meg. (*) Vámügyi és Xülforgalmi Közlöny. Dr. Xemeshegyi Tibor és dr. Kiss Ödön szerkesztésében megjelent ‘a Vámügyi és Külforgalmi Közlöny tar­talmas száma. Kapható : VI., Teréz-körut 46. (*) A Természettudományi Társulat nö­'ani szakosztálya október hó 11-én, szerdán, 6 órakor az egyetem növénytani intézetének termében (Muzeum-körut 4.) ülést tart. \ (*) A százados Petcfi-ünnepségek megnyitója. A Petőfi-Társaság a százados Petőfi-ünnep megnyitó» jóul október 15-én a M. T. Akadémia dísztermében irodalmi és művészeti matinéval egybekötött ünnepé­lyes nagygyűlést tart. Az ünnep rendje: 1. „Talpra magyar!“, énekli Egressy Béni egykorú dallamára: az egyetemi ifjúság énekkara. 3. Ünnepnyitó, tartja: Pékár Gyula, a PetőfbTérsaság elnöke. 3. Prológus a Petőfi- szindarabhoz. Költemény, szavalja: Szárny Gyula ren­des tag. 4. Petőfi szabadságeszméi, fölolvassa: Ferenczi Zoltán alelnők. 5 Petőfihez, költemény, elmondja: Szatmáry István rendes tag. 6. Petőfi-dalok, énekli: Pnsztay Béla, a m. kir. Operaház művésze. 7. Petőfl- költeménuek, előadja: Bakó László, a Nemzeti Színház művésze. 8. Pctőfi-dalok, énékli: Záborszky Ilona, a m. Jár. Operaház művésznője. Az énekművészek zongora- kíséretét Szikla Adolf, az Operabáz karnagya látja el. Kezdete pontosan fél tizenegy ^órakor. A százados Petőfi-ünnep e megnyitó matinéjának műsortémái túlnyomóan a költő szabadságeszményeiből merítik tartalmukat. A második ünnepnapot, nevember 12»ét Petőfi szerelmi dalainak és lírai költészetének szenteli a Társaság. A Szilveszteri nagy ünnep a Petőfi egész >, életét óba ilia felölelni, a bölcsőtől a segesvári sirig.^//

Next

/
Thumbnails
Contents