Petőfi gyüjtemény - B sorozat / 332-es doboz
1922 október ll. n a 1te tt, íz it X 9 a 8l Szerdán hallgatják ki az utolsó tanukat a Rathenau-pörben Lipcse, oktöbér 10. A Äöf/iaileci-pörben, melynek ítélete legkésőbb szombatra Várható, a mai napon Kaiser Hóién ápolónőt, Brösellert. Rathrnau soffőrjét, továbbá Küchenmeister soffőrt és Stubenrauch stieglitzi gimnáziumi tanulót hallgatták ki. Thylesse.n vádlott ügyében kihallgatták Rüdigam tanút, aki elmondja, hogy egyik politikai párthoz sem tartozik. Azelőtt a független szocialista párt tagja volt. Meglátogatta Thylessent, rnert meg akart velő ismerkedni. Thylessen azt kérdezte tőle, hogy lehet-e benne bízni és igenlő válasza után azt mondta, hogy a viszonyokat csak úgy. lehet megjavítani, ha a munkásságot "provokálják. Thyles- sen ezutáD- Íróasztalához lépett, elővette fivére arcképét és igy szólott: Fiz az én fivéremi; ö vglt az, aki az első disznót már leszúrta. Erre ajánlatöt tett nékem, hogy segítőtársaként működjem. Ez a beszélgetés tizenegy órakor volt, kát orw- kor a tanú már Münchenbe utazott. Útiköltségre kétezer márkát kapott. Münchenben folkeresto Hoffmann, századost, aki azt mondta neki. hogy működése abból fog állani, bogy a munkásságot provokálja. A munkásságot izgatni és ingerelni kell. Ha Scheide- mannt, Rathenaut, Oerlachot és másokat meggyilkolják, ezt a célt elérik. Félhárom órakor a tárgyalás folytatását szerdára halasztották, amikor a per utolsó tanúit, hallgatják ki. fascinálá“ karmester Emlékiratok Nikisek Artúrról Jt {Saját tudósitónktól.) „Nikisek Arthur élete és működése“ cimen jelenik meg e napokban egy emlékkönyv, amelyét Heinrich Chevalley ad kj. A könyv tartalmas életrajzát adja a mesternek és rendkívül sok személyes visszaemlékezését közli Nikisoh barátainak és híveinek. Úti élményeiről mindig szívesen Csevegett Ni- kiseb. Egy koncertje alkalmával Leithbén Beethoven Leonórája is szerepelt a műsoron. Minden kitünően ment, egészen a trombita felharsanásáig. Ez nem jött meg. Nikisch várt, várt, de a trombita csak nem akart megszólalni. Az egyik zenész beszaladt a níü- vészszobába, ahová a trombitást elhelyezték és felszólította őt, hogy fújja meg a trombitát. A trombitáid tehát végül megérkezett és a nyitányt be lehetett fejezni. A koncert végén a trombitás teljésen lesújtva odament Nikischhez és sajnálatának adott kifejezést, megmagyarázva egyúttal, hogy teljesen ártatlan az incidensben,, Valahányszor ugyanis Kezébe vette a trombitát, hogy belfeiujjön,- az egyik rendőr mindig rárontott, kirántotta fiezébŐl a trombitát és haragosan rákiáltott: „HÖgyhn merészkedik ön itt a szobában trombitálni'! Nem hallja, hogy bent már megkezdődött a hangverseny.. .. ... Egy alkalommal Reger Miksa Sinfoniettd-i&t- mutatták be Hamburgban, a művészszoba nagy társasággal telt meg, mindenki áradozott a dicséretektől % és hangos szavakban rajongott a mű feledhetetlen szépségeiért. Ekkor érkezett a szobába Pfohl tanár, Nikisch hozzámegy és azt mondja: „Nos, kedves Pfohliusom, mit szól a Sinfoniettáhozt“ A kérdezett röviden igy válaszolt: „Drága Nikischem, fájdalom, be kell vallanom, hogy én nem értettem meg.“ Amire Nikisch: „Tehát még van valaki, aki nem értette Pfohl: „Ki az a másik?“ Nikisch: „Én.“ — Mindketten harsogó kacagásba törnek ki a többiek pedig elnémulnak. Nikisch minden - évben Pétervárra utazott, ahol úgy körülrajongták, úgy ünnepelték, mint sehol máshol, a világ egyetlen városában sem. Az újságok himnuszokat zengtek róla, az egyik kritikus pedig állandóan dirigálásának a fascináló befolyásával foglalkozott. Egyik legközelebbi hangversenyén Nikisch .világosan hallotta az elülső sorokból ezeket a szavakat; „Ugy-e, kedves Olga, meg fogod., nekem toondani, hogy mikor kezd el fascinálni“. Nikisch bálványa volt Oroszországnak, de ezenkívül külön persona gratissimája III. Sándornak 'és II. Miklós cárnak, akik minden alkalommal -kitüntették a német. mestert. 1911-ben a cár meghívására vezényelte annak udvari zenekarát,- amely .Oroszország összes zenekarainak legelső muzsikusaiból állott. A hangversenyek a pétervári Téli Palotában folytak le. Nikisch egy alkalommal éppen befejezeti egy ragyogó hangversenyt, amelynek darabjait..’a cár legkedvesebb zenészeinek müveiből, igy .többek között Wagneréiből, állították össze. A cár közeledett Nikíschhez a rá oly jellemző félszeg modorban es kifejezte elragadtatását, valamint azt a reményét, hogy a jövő esztendőben viszontláthatja. Nikisch ugyanazon az estén el akart utazni, .de még megjelent nála gróf N., a cár adjutánsa, újból kifejezte a cár legteljesebb megelégedését, egyúttal pedig liosz- szu körmondatokban arról kezdett el beszélni, hogy a cár ki akarja fejezni valamiképpen különös tiszteletét — ha . .. Nem tudta befejezni a. mondatot, de végül igy szólt: — Őfelsége önre bízza a választást, mit óhajt? A magas Anna-rendjelet, vagy pedig honoráriumot óhajt-e munkájáért? y Amire Nikisch az adjutáns nagy csodálkozására igy válaszolt: — A honoráriumot. Hogy mennyire igaza volt „Arthur Augusztovics- nah“, ahogyan Nikischt Oroszországban hívták, az másnap derült ki, amikor a cárnak egy különfutárja közvetlenül a dirigens elutazása előtt lélekszakadva megjelent a cár Anna-rendjelévd^
