Petőfi gyüjtemény - B sorozat / 332-es doboz
Szerda, 1923 augusztus 22, NEMZETI ÚJSÁG Az aggteleki barlang éjszakai ünnepe Hódolás Petőfi, id. Andrássy Gyu'a gróf és Pákh Albert emlékének (A Nemzeti Újság * tudósítójától.) Fekete máüdlik sorakoznak a színi állomáson. A kérges tenyerükben szorongatják a pörge kajapöt, úgy köszöntik rá a hozott Isten !-t a pesti vendégekre. A hegyek felől hűvös fuvalom leng felénk: a mély völgyek és a sö tét lomb u erdők küldik az üdvözletüket. Pár szives szó a vándornak, egy kemény, markos kézszoritás és már döcög velünk a könnyű kis szekér szaka- dékos völgyek szélén, susogó tölgyesek alatt, míg a patak moraja nyomon kisér, mintha ünnepi himnuszt dalolna az ősi erdő. A lovak poroszkálva viszik előbbre a romantikus vidéken a kocsit, a sok kis magyar szekeret, hosszú sorban, mintha csöndes karaván haladna a zugó tölgyeseken át, ismeretlen cél felé, némán és ünnepélyesen. Jolsvafő zöld erdőbe ágyazott fehér házai után nemsokára ott állunk már elfogódva, hallgatagon, levett kalappal a természet égjük szép csudája, az aggteleki cseppkőbarlang előtt. A nagy térségen tömegbe verődik ezer meg ezer ember: egyszerű pórnép, módos gazdák, a vidék intelligenciája és a pesti küldöttségek- Pár perc múlva zászlók lobognak a völgy szájában és riadó kört szavát veri vissza a hegy. A cserkészek vonulnak föl ütemes lépésben, katonás rendben. Kipirult gyermekarcukon, lelkes szemükben, feszülő izmaik mozgásában szavát hallatja már a jobb jövő. Az erdős gerincen túl magasabb hegy néz le a völgy felé. Az most idegenség. Azon a hegyen most idegen szuronyok villognak békés ünnepünkre . . . Délután négy óra. Az ózdi zenekar trombitái hatalmas erővel zengik a Himnuszt. A&után Császár Elemér dr. mondja el szabad ég alatt nagyszabású beszédét Petőfiről. A völgyi visszhang visszazengi a tömeg moraját, a tömeg éljenriadalmát Majd Szathmáry István szavalja lendületes ódáját- Patakzúgás, fenyősuso- gáa, tölgyerdő bugása kiséri szavát titokzatos zenével. Mire az ózdi acélgyár zenekara eljátssza a Szózat magasztos dallamát, mér lehullott a lepel a barlang bejáratánál elhelyezett mér- ványtábláról, amely kegyelettel hirdeti a sziklafalban az utódoknak. i£gy 1845 május 28-án itt járt a természet csudáját bámulni a természet másik magyar csudája, Petőfi Sándor, hogy innen menjen „a pirosfehérzöld völgy“-ön át Rimaszombatba, átvenni nemes Gömör vármegye táblabirói tisztét. Az emléktábla leleplezése után régi boldog idők emlékeként szép népünnepély fejlődött ki. A hatalmas tisztáson négyszáz kocsi állott. Valóságos szekértábor, régi magyar módra. A közönség a fűbe telepedve, vidám nótával mulatott. A derék ózdiak hangversenye közben a cserkészek katonás Kivonulásában gyönyörködhettünk. Az alkony árnyai ráborultak a völgyre. A nóta osöndosült. A tábortüzek körül oíhomo- lyodva hevertek az emberek. A sötétség és a csönd lassan birtokába vette a völgyet. És akkor kigyultak itt és amott titokzatos kis hegyi tüzek, vlllódzó fények, száz meg száz Szent. János bogárka: bányászok lámpái az éjszakában. És megindult a fekete processzió az imbolygó mécsek sorával a barlang kapuja felé. Ezer mécses tg a „Nagytemplomában A visszhangos barlangüregekben némán halad ezer meg, ezer élőlény. A bányalámpák és a fáklyák, a gyertyák és a mécsek reszketnek a homályban és óriás árnyékok, félelmetes és fantasztikus körvonalak vetődnek a sziklákra. Mennyi idő telhetett? Azt mondják, negyedóra. Ügy érezzük: hosszú, bosszú órák, mialatt elszakadtunk a valóságtól és vándoroltunk egyre beljebb, beljebb, a mesébe, az álomba. Mire átléptük a barlang fekete vizét, a Styx-et és kitárult előttünk a Tempe hatalmas alvilági ürege, már egy vízió szépséges varázsa uralkodott az ezernyi tömeg képzeletén. A „Nagytemplom“ szeszélyes kőalakzatai, állati és emberi formát öltött cseppkőképződései ezer és ezer gyertya és bányászlámpa tündóri ragyogásában úszott. Lenyűgöző, elkápráztató láfc'ány! A látomás hatalmába kerít mindenkit. Mintha valóban egy csodálatos alvilági templomban gyülekeznénk, elvarázsolt szellemek, éjféli találkozóra . . . Egy vadászkürt ezerszeres visszhangja riaszt: kezdődik az ünnepség. Színes fényszórók ijesztően szép és fantasztikus alakzatokat világítanak meg. Életre ébred a fény tündérszavára a sötét alvilág. Rexa Dezső beszél. Petőfi, id. Andrássy Gyula gróf és Pákh Albert szellemét idézi. Gümör- megye táblabiréjáét, aki e helyt idézte, hívta a szűkkeblűnket, hogy boruljanak térdre a szabálytalanság remeke előtt— és Gömörmegye két szülöttéét, akik vele egy évben termettek e földön, most száz esztendeje. Amikor még Petőfi szabadon mehetett innen Rimaszombatba. Amikor az Andrássyak büszke Kraszna- horka vára nem volt idegen . . . „Krasznahorka büszke vára ...“ Szí vet rázó női hang szólal. A kőemberek és kőállatok álombabüvölt alakjai hallgatják. És az élők is mintha mozdulatlanná varázsoiúdtak volna. „Krasznahorka büszke vára . . •“ Hegyi Anna énekel. Azután Kacsok Pongrác regős- énekét: „Galambszivii édesanyám, Magyarország . . Most Komoróczy Miklós tanár palóc nyelven aggteleki epizódokat mesél. Császár Elemér, Szathmáry István után ötezer ajkon zend Szózat. Odakiinn a lankáson égnek a tábortüzei áll a vigalom eigányszó és ének mellett, lo rö/,solang fényénél hajnalig. Mig foszlan fátylak az álmok körül és harmat oltja a t A vidék elcsendesül akkor é$ a fülemül megszólal édesen a távozók feje fölött. A gyönyörű ünnep rendezéséért a Ki Egyesületet, a budapesti Gömör-Kishon megyei Kört, Markó Miklóst, Bátor Pál U és derék cserkészeit illeti tisztelet- Bátor t és cserkészei öt hónapig dolgoztak, hogy a lángot ismét járhatóvá tegyék.
