Petőfi gyüjtemény - B sorozat / 332-es doboz
1923 AUGCSZTU Itt járt Petőfi Sándor 1845-ben Ünnep az aggteleki cseppkőbarlangban ' - - A Szózat kiküldött munkatársától !'Aggtelek, Szent-István napján. ■ A- vöna,t monoton kattogással falta a kilométereiét, e a kinyitott ablakokon át besóbajtottak a fáradt, őszt váró magyar mezők. Mintha csak azt mondták volna: — Mi már megtettük a kötelességünket, elláttunk titeket búzával, gabonával. Fáradtak vagyunk, engedjetek hát pihenni. És az ősz, az elmúlásba hullás szomorúan szép évszaka feleit a fold sóhajára. Hangja szelíd, simogató szellőként-suhant el a dolgok fölött, s nyomaiban zörrenve, megbékélve, hullottak le a falevelek. Egyi- kük-másikuk odasodródott a félig nyitott ablakok üveglapjához és mintha esak az ősz újjá lenne, bekopogtatott. Bent az ujságiró-koesi mélyén álomra készültek az utasok. 'A szó megfagyott, a fejek álomba hajoltak-s az'emberek.lassanként behulltak az álom karjai közé. Az utolsó állomás Reggelre keíve megérkeztünk az utolsó állomás, ta. Szénbe. Tovább nem megy a magyar vonat, mert párík’űométerrel; odébb már a csehek az „üráké 1 A pesti vendégek, 'kikAz'aggteleki barlangban’, rendé-' zendő Petőfi, Andrássy Gyula és Pákh Albert centenáriumra utaztak le, az állomástól szekereken folytatták toválbh útjukat. Ä táj, amelyen végighaladtunk, egyike megmaradt országcsonkunk legszebb vidékének. Gyönyörű, fákkal koronázott hegyekhez simulnak hozzá a szebbnél-szébb völgyek, Itt-ott apró tó ezüstje, csili an meg rajtuk. Mintha esak azok a nagy hegyek sírták volna ide őket, amelyekre olyan elborult arccal mutatott rá kocsisunk, a keménykö- iésü Horkai Feri. — Ott már a csehek vannak. Hogy a haj esnék beléjük! Közben az országúton csendőr őr járat jön szembe. Délceg, derék magyar emberek, tisztességtudóan előre köszönnek. Itt, a trianoni sírkövek közvetlen közelében leirhatatlanul jó érzés volt ezeket a kötelesség- tudó, elszánt kakasíollasokuak őrködését látni. Aggtelek határában csendőraltiszt állítja meg szekerünket. Mikor meglátja igazolványunkat, tiszteleg és tovább ereszt. A faluból, mint utánunk küldött üdvözlet, felénk száll a református torony harangszáva, Az utolsó magyar területen lévő toronyé... A barlang előtt A barlangtól .pár lépésre levő rnenház körül emberek színes tömege és szekerek, kocsik égé-r, serege fogad. Egyik falusi gazda, kivel beszélgetni kezdünk, elmondja, bőgj megszállt terűiéről is többen szlik- /ififr itt at ikme} őre. Tóképp magyar kisgazdák nUk ketten-bárman kerülték :.i p i seb dandárok fíJTTel7 mét, hogy itt lehessenek testvéreik ünnepén. A barlang bejárata még zárva van, de zöld lombokkal körülfonva már ott áll rajta a vörös-szinti, aranybeíüs emléktábla: Itt járt Petőfi Sándor 1818 május 28-án. Innen utazott másnap Rimaszombatra, ahol Isten és Gö- mörvánnegyc kegyelméből nyert tábláéiról állására letette áz esküt. Egyesek áldozatkészségéből emeltetett az 1923. augusztus 19-iki Petőfi, idősebig Andrássy Gyula gróf és Pákh Albert centenáriuma alkalmából. A bejárat előtti téTon ekkor már csoportokba kezdettek verődni a megjelentek. Az ünnepségen küldöttséggel képviseltették magukat K iskmif ólegyháza, Eger, Szeged, Hajdúszoboszló, Nyíregyháza, Debrecen, Miskolc, Mezőkövesd, Rozsnyó és Rimaszombat ott látjuk az ózdi acélgyár lietventagu ének- és zenekarát, a putnoki önkéntes tűzoltókat, a példásan fegyelmezett cserkészcsapatokat és a vidék közönsé- ■sét, összesen több ezer embert. Az emléktábla leleplezése Az ünnepség vasárnap délután négy órakor kezdődött a bejárat előtti téren. Bevezetésül az ózdi zenekar a Hiszekegyet, majd a Himnuszt játszotta, azután Császár Elemér egyetemi tanár, a Pctőfi-Tdrsa- ság tagja emelkedett szólásra. • — Büszkék lehetünk Petőfi .költészetére — úgymond —- mert ő általa a nagyvilág megismert bennünket. Az egész világ előtt felemelt fővel emlékezünk meg az ő hazaszeretetéről. Ezen a szent helyen járt 1845-ben és jövőbe látó szeme már akkor látta, hogy hazánkat szét fogják darabolni. Ellenségeink megaláztak minket egy időre,' tönkretenni azonban nem tudnak, mert mi bízunk abban a jobb jövőben, melyet a nagy költő megjósolt. Császár lelkes éljenzéssel fogadott szavai után dr. Szathmáry István, a Pelöfi-Tár saság- tagja ódát szavalt, majd az ózdi zenekar hangjai mellett-a táblát rendeltetésének adták át. Legvégül a cserkészek elvonulása. fejezte be a kedves ünnepségek A csehek és a trombiíaszó A cserkészgyerakek zengő trombiíaszó val űztek el a hegyek fölül az odaboruló csendet. Az. odavalósi» k mosolyogva nézték a kürtőid gyerekeket, s egyikük, pirospozsgás gazda megjegyezte: — A cseheknek aligha tetszik a trombitaszó. Pétinek töte. Mutatja ezt a Czieza Mihály esete is, Czieza ■Mihály ugyanis, mint elmondották — a háború alatt kürtös volt s kürtjét annyira megszerette, hogy még háború után sem tudott megválni attól. Pedig avanzsált, mert kondás lett belőle, s uj méltóságában kürtszóval terelte Össze a gulyát. A cseheket azonban az'állandó troajb..aszó annyira izgatta, Iiogy diplo- niáaiai^utóti. w'iei té-fc. el jó .Czieza Mihály tol a szivéhez 'PöttÁrtunbit AU.-k— •—.-h,. Most azonban nem okoskodtak a csehek sem. Járőreiket bevonták és csak távolról hallgatták a büszkén felszárnyaló magyar trombilaszót. Mikor az este vastag ecsetével feketére mázolta a vidéket, az összegyűltek vigadozni kezdtek Az asztalok körül jóképű magyarok adták kézről-kézrc a dobogó-szivü kulacsokat. Cigány azonban nem volt, csupán pár helybeli füstös okvetetlenkedett hegedűjével, de nem nagy sikerrel. Egyik derék gazda, ki ugylátszik, a jóborhoz csak jó cigányt szeret, nem vett tudomást a kontár cigányokról, hanem igazit akart hallani. Meg is fogta Markó Miklós bátyánkat, a főrendezőt, s hatvanezer koronát Ígért egy nótáért, ha ezt valamirevalóbb cigány huzza a fülébe. Kár, hogy a derék honfitársunk kívánságát nem teljesíthették, mért jobb cigány a közelben nem volt. A cserkészek és a démarkáció Ha már benne vagyunk aK epizódokban, még egy igen kedves történetet is el kell mondanunk. Egyik cserkészcsapat cserkészéé, közben áttévedt a demarkációs vonalon s egyszerre lesak egyik megszállt községben találták magukat. ' Mondanunk som kell, hogy elszakított véreink igén! megörvendtek a csinos magyar fiuknak. Tojben-vajb^n fürösztötték őket. A fiuk viszont' megígérték, hogyha férfiakká izmosodnak, úgy kiverik a cseheket, mintha ott sem lettek volna. Majd, mint akik jól végezték dolgukat, visszajöttek. Este kilenc óra tájban aivendégek a barlang bejárata előtt kezdtek gyülekezni. Az éj ránknehezedő fátylát sűrűn lebbeutették fel az aeetilénlámpák, s a féHjomállyá szelídített éjszakában meg-meg 1 ebben- tek az' Ő.rdíV/fc. fehér toliforgói. Ünnepély a föld ölében A kapu feltárult s az anyaföld méhébe lassú sorban, lámpák fénye mellett bevonult a többezer főnyi közönség. Hosszabb, gazdag gyönyörűséget nyújtó' földalatti nt után a társaság a kis templom nevezetű üregbe helyezkedett el. Az üreg természeti szépségeit szint» reflektorok teszik még bajosabbakká. Majd hirtelen felharsan az ózdiak ajkán a Hiszekegy, s a templomnak novezett barlangüreg csakugyan templommá válik. A kalapok lerepülnek és a szenvedő magyarok imádságba fonódó hitvallása megdöngette a boltozatokat. És a távoli visszhang dörögve verte vissza a szavakat: — Hiszek Magyarország feltámadásában... Úgy éreztük, hogy az anyaföld velünk énekel, velünk együtt tesz hitvallást. Az ima után Markó Miklós szólott, majd Rexa Dezső levéltárnok, a Kisfáludy-Társaság tagja vázolta markáns vonásokkal Petőfi Sándor, idősebb Andrássy Gyula gróf és Pákh Albert egyéniségét. Utána Szathmáry István beszólt, majd Hegyi Aüna énekmüvésznő adta elő Krasznahorka büszke várát és Kacsák Pongrác Galamb szivü édesanyám, Ma- ggarország kezdetű regős énekét. Komoróczy István főgimnáziumi tanár palóc dialektusban elmondott nagyhatású aggteleki anekdotái után az ünnepség a ■Szózat hangjaival véget ért. A közönség ezután csoportokba verődve megszemlélte'a barlang belsejét, majd kinnt a szabad ég alatt kezdetét vette a tánc és igazán magyarosan a reggeli órákig tartott. . A demarkáeionális vonalon pedig a magyar nótától megreszkettek a sírkövek. Mivel érezték, hogy minden múlandó, s ta'án azt is tudták, hogy emberi kéz sohasem rombolhatja darabokká azt, amit a természet egynek alkotott. Molmr Endre.
