Petőfi gyüjtemény - B sorozat / 332-es doboz
osszefaragott két konzervdoboz tehet, amely minden rángatás, gyújtás, kalapálás, sőt a megvadult liberális sajtótermékek harsogó üvöltése ellenére sent akart robbanni. Mert a kettős pokolgép merénylet ügyében ma ez a jelentős esemény. Egész délelőtt kísérleteztek vele, de hiába. A szakértői jelentés szerint valósággal gyermekes és primitjv* a tjpmbák összeállítása, ngy, bogy büncselmévteify elköltésére mind- lóéi bomba' teljesen alkali*a$bfin óéit. Megállapított^ V ifí wjfef'.nemi műhelyben. hanem rcmga^lá3ban^.|^j«#í|tók, a dobozokat csirizzé! ráitoéztöítak cjé^aé, a gyajtó- sssinórját jó vastagon bekentem '-olaJjTal, hogy még véletlenül se gyulladjanak mjrg. Szóval, 3 tökéletességig sikerült két olyan-bombát készíteni, amely semmi körülmények között se robbanjon föl. Ez a szakértői jelentés ma délelőtt telefonon érkezett meg a főkapitányságra. Ezzel a jelentéssel természetesem a bűnügy jelentősége is redukálódott, amit egyébként a nyomozó hatóságok már a vizsgálat első stádiumában is láttak és tadtak. Az eddigi vizsgálat során ugyanis egy-kettőre meg lehetett állapítani, hogy magának a tervnek keresztülvitele is annyira kezdetleges és gyerekesen naiv volt, hogy érméi kezdetleges mbbek csak maguk az exvtodálhatatlan bombák voltak. Mert hát mi is történt tulajdonképpen' Elküldenek egy pokoTrérvU MiV. « '■. n Andor címére este hét órakor Az Est szex-