Petőfi gyüjtemény - B sorozat / 332-es doboz
A márciusi Petőfi-ünnepségek sorozatát . a költő kultuszát ápoló Társaság XLVI.-ik nagygyűlésének keretében kezdte meg vasárnap délelőtt. A Magyar Tudományos Akadémia dísztermében előkelő, nagy közönség jelenlétében folyt lé az ünnepies nagygyűlés. József királyi herceg megérkezése után a budai dalárda elénekelte a Hiszekegyet, majd Fcrenczi Zoltán alelnök mondotta el ünnepi megnyitó beszédét. Petőfi lelkének forradalmi motívumait világította meg. Nagy taps fogadta az elnöki megnyitót, a melyet Pékár Gyula, a Petöfi-Társaság el- , nüke köszöni meg, méltatván Fercnczi Zoltán nagysikerű munkásságát, a melyet kü- : lönösen a Petőfi kultusz érdekében kifejtett. Ezután Szávai; Gyula főtitkár tette meg érdekes jelentését a Petöfi-Társaság elmúlt esztendejének történetéről. Megemlékezett a Magyarországon és a kü’földön lefolyt mintegy kikneszáz Petőfi-iinnepségről és bejelentette, bogy a mosf készülő római Petőfi-ünnepet a legkiválóbb olasz újságírók készítik elő, s a rendezésben részívesz maga Mussolini miniszterelnök is, úgyszintén Antonio Colofanii, a római Széipmüvé- szeti Muzeum igazgatója, azután D'Annunzio i és még sokan mások. Beszámolt a főtitkár í az idei tagválasztások eredményéről' és a Társaság pályázatainak sorsáról. Bejelentette még -a főtitkár, hogy a Petöfi-nagy- dijat Kozma Andor nyerte el. A bejelentés kapcsán a közönség lelkesen ünnepelte Kozma Andort. Ezután Lampérth Géza szavalja el nagy hatással Petőfi cjmü költeményét, majd Pékár Gyula elnök a Galgaparti hüteten című finom tollal megirt, kedves novelláját olvasta föl, a hallgatóság zugó tapsaitól kisérve. A színes novella tárgyát Petőfinek aszódi diákéletéből vette. A Budai Dalárda a Talpra magyar-l énekelte, majd Nagy Izabella Petöii-dalai következtek. Pctri Mór rendes tag osztatlan tetszés mellett mondta el Nem veszhet el soha című izzó irredenta érzéstől áthatott költeményét. Szathmáry István rendes tag Uj Rodostó eimü, ugyancsak mély hazafiasságtól átitatott verséi olvasta föl. Az ünnep sikerét fokozta Márkus Emiria, a Homer és Osszián, valamint •a Minek nevezzelek című Petöfi-költemé- nyek magával ragadó szavalatával. A gyűlés a Himnusz akkordjai között véget.