Petőfi gyüjtemény - B sorozat / 332-es doboz

Irodalom ©m\ óIaIiK+I * Petőfi; ünneplése, Vasárnap délelőtt [tartotta a Betőö-Társaság második nagyPe- tőfi-ünnepét, Pékár Gyula elnökölt s kifej­tette, hogy ez a mostani ünnep a költő sze- < relmi költészetének van szentelve. Egyúttal Gárdonyi Gézát is elparentálta. A budai , dalárda a Hiszekegyet énekelte, Szávay Gyula főtitkár jelentését terjesztette be,! amelyből kiemelendő, hogy Szávay Gyula és '/ (Mczy István Petőfi-darabjának előadása ;i fecember 30-én lesz a Várszínházban, a pá- " Jisi Petőfi-iinnep, melyen Jean de Bonne- fon olvas,fel Petőfiről és a. Theatre Fran- . eais művészei szavalják francia fordításban a költő verseit,, január 27-én lesz. Vértessy Gyula, Kábák Gyula, Móra Ferene és Farkas Imre Petőfihez intézett költeményeinek elő- i adása után Császár Elemér olvasott fel a ; költő1 szerelmi költészetéről, Banffy Erzsé­bet, Bihari Ákos, Panlay Erzsi Petőü-verse- > két szavaltak, Sándor Erszi a költő dalait énekelte. Vas vármegye és Szombathely ! város kulturégyesüléte Ostfiasszönyfán em­léktáblát helyezett el az iskolának a falán, Annak emlékére, hogy Petőfi 16 éves korában három hónapot töltött a községben. Az em­léktáblát vasárnap leplezték le, ez alkalom- i'hól Petőfl-előadást is tartottak. — Szávay , Gyula és Géczy István előfizetést hirdetnek ja Petőfi-Társaság pályadijával kitüntetett ^színdarabjukra, mely műkedvelői és ifjúsági '•- előadások céljára is kiválóan alkalmas. A .400 korona előfizetési dij Szávay Gyula cí­mére küldendő (V., Szemere-utca 6.).

Next

/
Thumbnails
Contents