Petőfi gyüjtemény - B sorozat / 332-es doboz
Petőfi-ünnep a református kolI Jégiumban. Petőfi Sándornak, a I lánglelkü magyar költő születésének századik évfordulóját ünnepelte vasárnap délután a debreceni református tanítóképző-intézet ifjúsága. A kollégium hatalmas dísztermét zsúfolásig megtöltötte a tanítóképző ifjúságának munkáját megbecsülő közönség. Az egyházkerület elnöksége gróf Degenfeld József főgondnok, dr. Baltazár Dezső püspök megjele- j nősükkel emelték az ünnepély fényét, a debreczen'i egyház részéről pedig Nagy József főgondnok, Márk Endre udvari tanácsos jelentek meg az ünnepélven. A műsoros ünnepélvt az intézet Csokonai- énekkara nyitotta meg egy közismert Petőfi népdallal. Bede Géza | az önképző-kör elnöke igen ügyes, | szép kis beszédben méltatta Pető- j fit, az ifjúság költőjét. Váczy Géza ! 4. tk. Petőfi-dalokat szépen éne- j kelt Zsadon Antal 2. tk. zongora- j kísérete mellett. Szalay Gyula melodrámája igen tetszett a közönségnek. Gaál István 4. tk. Petőfi nehány humoros költeményét igen nagy sikerrel szavalta el. Az ifjúsági zenekar egy „János vitéz" egyveleggel zárta be a jól sikerült ünnepélyt. Az intézet ének- és zenekarát most is, mint máskor, Bodnár Lajos h. tanár dicséretre méltó módon tanította be és nagy sikerrel vezette. A jövendő tanítói jól sikerült ünnepség keretében méltó módon áldoztak Petőfi szellemének.