Petőfi gyüjtemény - B sorozat / 332-es doboz
/ 1923 augusztus 5. (175. sz.) v A Petőíí-ünnepek után« Irta Berzsenyi János dr. Valami sajátos, borzongó lehangoltság" nehezült a lelkemre a minap, a mikor Krieger Pál dr.-ral, a kaposvári Berzsenyi Dániel Irodalmi Társaság megteremtőjével vonatra szálltam, hogy jelen lehessek a Petőfi- Társaság záró centenáris ünnepén a hires- neves helikoni városban: Keszthelyen. Olyanformán éreztem magamat, mint a csillagász érezheti, a mikor teleszkópjából még egy búcsúpillantást vet a százévenként megjelenő üstökös eltűnő tüzcsóvájára, közben merengve, mi minden történik majd a legközelebbi száz esztendőben, míg az üstökös megjárja a világűrben beláthat- lan pályáját s ismét megjelenik, hogy fényével besugározza a földtekét. Nagyobb lesz-e a fény akkor, vagy vészit ragyogását ból? Milyen lesz a világ képe? Lesznek-e még rajongó csillagászok, a kik aggódó gonddal lesik az érkezést, avagy addigra kivesz a lelkekből a kutató érdeklődés?, Tart-e még a népek tusája s lesznek-e elnyomók és elnyomottak? Miközben a vonat Csonka-Magyarország nyomorúságához illő lassúsággal döcögött a végállomás felé, rendre szemügyre vettem ismeretlen utitársaimat. Ki akartam olvasni a tekintetükből, hogy egy-e a céljuk velem: még egyszer hódolni a nagy világszellem centenáris emlékének! Keszthelyt emlegették s én lestem ajkukról a szót: tán hallok uj részleteket a készülő nagy ünnep műsorából? De nem. Valami simmi-versenyről folyt a beszéd, a mely ugyanakkor, ugyancsak Keszthely városában volt megtartandó . . . Elkomorult a lelkem: hiszen még világit az üstökös, s máris fogynak a csillagászak? . . . De az ünnep maga mégis fényes, előkelő, nivós volt. Méltó a költő emlékéhez, méltó a kulturnevezelességü város tradícióihoz a méltó a szereplő tudósok, irók és művészek elismert nevéhez. Nem mondhatnám ugyan, hogy az egész város lobogódiszt öltött, azt sem mondhatnám, hogy mindenki ott volt, a kinek ott kellett volna lennie, de a kik ott voltak, mert ,,az ilyenekben gyönyörködni tudnak“, azokat mór délelőtl
