Petőfi gyüjtemény - B sorozat / 332-es doboz
(Petőfi ünneplése vidéken.) Az egri; szeminárium kispapjai szépen sikerüli Petőft-üiínepélyt tartottak, melyen meg* jelent Sznirecstínyi Lajos érsek is, to*> vábbá a főkáptalan is, valamint a szék* i városi, világi ós szerzetes papság. A műsor végén Szmrecsányi érsek nagyhatású bőszedben buzdította kispapjait, hogy. Petőfi szellemét egész életükön át kövessék. A papnevelöintézetnek azt a szobáját, melyben Petőfi 1844 telén három hónapig lakott, márványtáblával fogják megjelölni. — Az ifjú Petőfi városának, Pápának közönsége, o hó 25-én rendezte Petőfi emlékünnepélyét, ■ melyen a Petőfi-Társaság képviseleté* bon Szávay Gyula, Lamperth Géza ós Szathmáry István jelentek meg Az ünnep vasárnap délután díszközgyűléssel kezdődött a városházán,, molyét Tenzlinger József polgármester nyitott meg. Beszédében utalva a másik két idei centennáriumra — Madáchóra éd' a Himnuszéra — is. Az emlókbeszédet Koros Endre dr. mondotta. Az ünnep esto folytatódott a városi szinházban, ahol műsoros est keretében hódoltak Petőfi emlékének.. Szávay Gyula, Lamperth Géza és Szathmáry István alkalmi költeményeiket olvasták fel és beszédet mondottak. A műsoron szereplő versok, dalok, élőképek \ előadói, szerzői, és megzenésitői közűi különösen kitűntek: Erdössy Vilmosué, .Mcwm'es, Elekné, Széptőth Mária, Koros Klára, AroJchdti Béla ós a főiskola ónekés zenekara. A szépen sikerült ünnepet a Gr* “-'sUlndában társasvacsora követte.