Petőfi gyüjtemény - B sorozat / 332-es doboz
szemben, nem ismerhetjük el semmiféle „feleke- Betnék“ azt a jogát, hogy közjelenségeinkröl, közdolgainkról, intézményeinkről és személyeinkről, közszereplőinkről ebben a modorban ss ezen a hangon írjon. A magyar felekezetek egyike sem ismeri saját egyházi és kulturális érdekeinek védelmében ezt a hangot, igy csak az a felekezet beszél, mely a magyarság ellen jóvátehetetlen bűnöket követett el, mint faj, de mihelyt valaki kérdőre meri vonni, mint felekezet búvik meg azok mögé a törvények mögé, melyek mint felekezetnek adnak védelmet neki Ez a felekezet a maga sajtójának egyetemével egyik állandó táplálója a magyarság el lejj a világ minden nyelvén habzó rágaloűjhad járatnak, mert hiszen ez a felekezet a viláf minden nyelvén beszél és ir s a világ minder társadalmába helyezkedve szolidáris a „zsidó Vallásu magyar állampolgárok“ külön érdekeivel. A „Múlt és Jövő“, az „Egyenlőség“, a „Zsidó Szemle“ valóságos hircentrumai a fehérterroi borzalmainak, ezek a heti ellenfajvédelmi orgá- numok nyíltan és kendőzetlenül hirdetik, hogj itt Magyarországon zsidót ölni nem bűn, békés vacsorázó polgárok felrobbantása pedig nem von magával semmiféle hatósági üldözést E sajtó követeli állandóan leghangosabbai megfékezését és letpmpitását annak a publi cisztikának, mely az intranzingens sajtóbat követeli a zsidóság bűneinek megtorlását, erő pozícióinak szétrobbantását. A keresztény uj ságirókat és sajtóharcosokat bíróság elé idéz az ügyészség, ezzel szemhen azonban nem tör jténik seinmif hogy az említett újságoknak ál jlandó izgatása, rágalmazása és uszítása elhall jgasspn. A legtemperamentumosabb keresztény jújságíró sem mer olyan qrcátlan hangot hasz Inálhi, mint a ‘„felékezet“ e tintakukacai és név- | leienjei, úgy. hogy nem tudjuk felháborodá- ísúnkat elfojtani, valahányszor ellenőrzés okáéból kezünkbe Tesszük e heti nyomtatványokat (melyek megadják a szólam vezetést a „Bécsi Magyar TTjság“-nak, a „Jövő"-nek, az „Ember“- ínek és a többi hazaáruló orgánumnak. Ezek | CSjak áthangszerelik és teljes zenekarral szélesítve harsogják azt, amit ezek a zuglapok itt „felekezeti" szemérmetlenséggel fújnak a kül- ;föld felé, de fújnak elsősorban az emigráció Jelé. I A magyar közvélemény, de a magyar politika már torkig van ezzel a hanggal, ezzel e [merészséggel, sőt hisszük, hogy a kormány seír közömbös a belföldi rágaloinközpontok e szel jlemi tanyáinak működésével szemben. Amikoi :az államhatalom a minden erkölcsi motívum mai megmagyarázható elkeseredés jobboldalró isikoltó hangját fékezi, joggal elvárhatja lehe | tétlenné tételét e sajtónak, mely a nemrégibei [megszüntetett és betiltott „Független Szemlé“ jhez viszonyítva százszor veszedelmesebb, cél í tudatosabb és rombolóbb szellemű.- Auszürla fő5s©gi!éí§e Sem, fehruár 6. A nemzeti tanács Motte ^öVetségtanácsos.: -beszéde után -elfogadta &t a'förvényjáváslatot, amely a szövetség tanácsot felhatalmazza, hogy a Népszövet kiégnek _ Ausztria talpraállitására irányul< [munkájában 20 millió aranykoronával rész BéB8Bur*^