Petőfi gyüjtemény - B sorozat / 332-es doboz
• \ \ 2 Érdekes a napló az a része, amely a volt uralkodókkal foglalkozik. Nem uj, de érdekes, amit II. Andul Hamid- rol, II. Miklósról és VII. Edwardról mond. Szembetűnő, hogy a trónörökös az egekig magasztalja az angol királyt, akinek bekeritési politikája eredményezte a háborút és kíméletlenül Ítél tulajdon atyja felelt. «Abdul Hamid rendkívül lenyűgöző egyéniség volt. Kis termetű, görbelábu, élénk, az örmény szemita típusa. Rendkívül barátságos volt, mondhatnám, hogy alyailag viselkedett irántunk. A Yildiz palota egyik nagyon szép kioszkjában nyertünk elhelyezést. Talán félórával azután, hogy szobáinkat elfoglaltuk, megjelent nálunk a szultán, hogy viszonozza látogatásunkat. Egy kis Kosárkocsiban jött, melynek tüzes lovait maga hajtotta, miközben egész nagy kísérete, Köztük sok öreg generális, a kocsi mögött volt kénytelen szaladni. Miután a szultán trapban. hajított és az urak semmiképpen sem akartak hátramaradni, természetes, hogy a magas méltóságok nem néztek ki valami szépen megérkezésükkor.» «Az ország sokasai szerint Abdul Hamid csak törökül beszélhetett; a véle való beszélgetések ennélfogva nagyon körülményesek voltak, mert minden mondatot előbb tolmácsolni kellett. Az öreg ur amellett nagyon jól értett franciául s ha egy jóizü dolgot meséltem el néki, nagy örömet okozott nékem, őt nevetni látni, még mielőtt a tolmács komoly ábrázattal lefordította a mondatot. Este ebédet rendeztek tiszteletünkre. Hogy hol tartják meg ezt az ünnepélyt, senkisem tudta, mert a szultán annyira fitt a merényletektől, hogy az ilyen ünnepek helyét és idejét soha nem tudatta előre. Az udvarmesterek legnagyobb 1-^ + rAreV.----------J * ' A TOTÉP Mese Ct 77. kerületi Csalogány-utcai állami tanítánokMpzS-intézet 6tóért éoes fennállásának emlékünnepére irta és elmondta; OTZa/orne. Tapp Mariska Halotti csendben állott az ítélet, Ezernyi megtört, megalázott lélek Vette körül az Ur királyi székét. Ki fájdalmat, ki tisztajényü békét.., Ki harcos évek hosszú fáradságát Meghajszolt élet elhervadt virágát Hozta hült szivében az Ur elé, Reszketve fordult mind a trón jelé, Amelyen fénylő égi pompájában Angyalokszőtte csillagjényruhában ítélt az Isten. — Ég és föld királya, Sugárkorona simult homlokára, Szive helyén a szeretetnek napja Életerejét, fényét ettől kapja, Csillagvilágok milliárdnyi lénye, A mindenségnek összes teremtménye, ítélt az Ur! S szivét felé nyújtotta Mindé bus lélek. — Ki már megfutotta A tövises, az édes földi pályát, S borzongva most a minaenség királyát, Reszkető térddel félve üdvözölte, Mert vállukat a bűnnek súlya törte. A trónnak baljelén tömegbe álltak, Kik a teremtés szégyenére váltak. — És jobbjelöl — egy pár sugárzó lélek, Kit jónak Ítélt tiz égi Ítélet. És folyton jöttek dm, szomorú sorba, Leborultak az ur elé a porba. A sok kihűlt szil), siri félelmében, Vérkönnyet sirt a halottak kezében. A föld lakója fég nyugodni tért, — A nap berótta már a légi tért Úszott a hold, mint fényes égi gálya, S még harsogott az Urnák harsonájd . . . — Te iró voltál! Égi szikra égett Izzó telkedben. — Erőt, tehetséget, Állt az Ur elé vándoralja végén, S az Ur mosolygott most királyi székén: — Ki vagy. Honnan jössz! — S térdre rogy a lélek, Szivét nyújtja hatalmas Istenének : — Nincs semmi érdemem! Hibáim nagyok! Szürke szomorú tanilónő vagyok. Tudásom nem épített hegyeket, Csak szerettem sok édes gyereket, Sok szőkét, barnát, komolyé csintalant, Szorgalmas, vig, sok kis haszontalant, A másokét! Jaj édes Istenem Nincs nekem semmi fényes érdemem! Kis agyvelőmnek nincs nagy tudománya, Vagyok bánatos ország bus leánya, Hol dicsőségről zug a rét avarja, S a Kárpátokat könnyfelhő takarja, Hol bosszú jakad dús források mélyén, És sir a szél, a bérces erdők éjén, Hol más az ur, csak a bánat a régi És a magyar mégis csak egymást tépi, Hol — Istenem jaj semmi jót se tettem, Hőstettet bátrat én el nem követtem, Székely falunkban sírtam, egyre sírtam, S fali táblánkra mindig egyet írtam. — Mit írtál mondd? S az Isten mosolyára Kigyul az ég ezer csillagsugára. — Mindég csak egyet, bus hónapokon át: Szeresd az Istent, és a magyar hazát! — Elég! Jói van! És ezer hárfahur Dicshimnuszt zeng, jobbját nyújtotta az i Ur A magyar nemzet kis napszámosának. — Hatalmas Isten! Irgalom! Bocsánat! K A 1 elő séf frí ta bí a e: ■z 1 ; ! i ] ; ] 5 i t i t t j' t: n H la
