Petőfi gyüjtemény - B sorozat / 332-es doboz
• • • A dads védelfezőll ajc A Baiwstaios Pet©ffs-iirswe|»s<Bg. Vasárnap délelőtt, azon a címen, hogy a magyar társadalom „együttesen és országosan“ kíván hódolni Petőfi emlékének, ünnepség volt az Országháza aranyos kupolacsarnokában. Minden előkelő volt és díszes, mindössze Petőfi lelke hiányzott erről az ünnepségről. Eleven hangulat es meggyőző erő nélkül, fáradtan és szürkén szálltak el az ünnepi szónoklatok. Elképzeltük: mily megdöbbentő hatása lett volna annak, ott az alabárdoktól visszavert fénysugarak közepette, ha megeleveníti Izsó Miklós Petpfi-szobra és megszólal... Mert az ünnepség a szomorú epigonok szájában alig volt egyéb, mint védekezés Petőfivel szemben. Mily mérhetetlen kincse az országnak, hogy benne minden, ami magyar és emberi, találkozót, adhat és mi, magyar proletárok, sohasem vitattuk el Petőfit másoktól. Mienk egészben: a „Honfidal“-ától „Az apostol“-kig s nem válogatunk benne, nem takarjuk, nem magyarázzuk, de elfogadjuk és magunkba olvasztjuk úgy, ahogy adva van. Az ünnepség szónokai pedig alig tettek egyebet, mint magyarázgat- ták azt a Petőfit, akit a cenzúra némit el, válogatták, szemezgették, temették vissza a múltba belőle azt, amiért éppen a világiélek magaslataira s a történelembe emelkedett. Szomorúság volt hallani, hogy az „együttes és országos“ ünnepségen egészen kicsinyes szempontok velünk szembe akarták állítani azt, akit szívesen közösnek vallunk. A nemzetgyűlés elnöke nyitotta meg az ünnepséget, utána, a miniszterelnök elfoglaltsága miatt, nem a kultuszminiszter, hanem a — rendőrminiszter mondotta el nagyon szegényes mondanivalóit. Petőfi poéta volt elsősorban — mondotta Rakovszky Iván —- és ha a poéta hangulatait politikai szemmel boncolgatva, azokból politikai programok tervszerűségét akarnám kibogozni, ha a költő szavait a mai értelemben akarnám magyarázni, politikai tendenciákat szolgálhatnék ugyan, de az igazságot nem. Petőfi — úgymond — más korban élt. Ne Petőfi szavaiban és verseiben keressük tehát tisztán a közügyekről való fölfogását, de vessük össze a tetteit is... A belügyminiszter ur eme őszinte nyilatkozatával el is intézte Petőfi politikai líráját. Még csak Petőfit, a forradalmárt kellett a rendjavaslat ifjú patronu- sának elintéznie. Petőfi forradalmár volt —< folytatta Rakovszky —, de akkor a nemzeti forradalmak korszakát éltük. Ma a társadalmi forradalmak, időszakában vagyunk. Petőfi habozás nélkül a nemzeti érzés oldalára állana. Petőfi elfordult volna attól a nemzetköziségtől, amely idegenné akarja tenni ami magyar, stb., stb. Az ünnepség szellemét és íajsulyát kívántuk jellemezni, amikor a belügyminiszternek igazán nagy tapasztalatlanságra valló kijelentéseit ismertettük. Szívesen közöljük a belügyminiszter úrral, hogy minden forradalom általában társadalmi forradalom, ilyen tehát a nemzeti forradalom is. Az ellentétet tehát rosz- szul méltóztatott képzelni. Ellenkezően, belügyminiszter ur, a két korszak döbbenetesen hasonló. Ma is, éppen úgy, mint akkor, a legsúlyosabb nemzeti elnyomatás alól egy esetben van menekvés, ha az ország társadalma egyesülni tud, ha az osztáiyellentéteket a haladás eszközeivel letompitják. Rém óhajtunk vitatkozni afelől, hogy Petőfi ma fiút tenne. Ámbátor mit csinálna a belügyminiszter, ha a költő újra az elnyomott nép hangját szólaltatná meg! Pakovszky ur szívesen fogadná Petőfit, ha „idejét múlt“ lírája nélkül jelentkeznék, mint egy ifjú, titáni Pékár. Nagy Pál gyalogsági tábornok beszéde után Herczeg Ferenc emelkedett szólásra. A lángésznek — mondotta — nagyobb kötelességei vannak az emberiséggel szemben, mint az átlagos intellektusnak... A csöndet — Pékár Gyula gyors „Úgy van!“-ja szakította meg. Egyebekben Herezeg Ferenc is errefelé lőtt ki egy-két nyilat. Forradalmár természet volt Petőfi — szólt. Herezeg —, de az ő korában (szóval Herczeg is temette) minden valamirevaló magyar ifjú forradalmár volt. Demokrata volt, de az ő demokráciája elválaszthatatlan volt a nemzeti érzéstől. Megénekelte a világszabadsá- got, ám küldjétek — úgymond — nekünk világpolgárokat, akik a Talpra magyar-t éneklik és meghalnak Magyarország becsületéért és mi megkoszorúzzuk a világpolgári zászlót!... Sok-sok de és ám... Herczeg Ferencet sajnáljuk, hogy ő is üres frazeológiába keveredett. Világpolgár? Ugyan mi is az? Herczeg Ferenc ősei se Árpáddal jöttek be, Rakovszky űréi sem, aztán meg a szabadságharcban nem verekedett-e itt nemzetközi társaság, forradalmár osztrákok, lengyelek a magyar szabadságért és a magyarrá lett Petrovicsok és Damja- nichok? Marx és Engels a legforróbb rokon- szenviikkel figyelték a magyar szabadságharc ügyét... Herczeg Ferenc ur jöhet a koszorújával. Herczeg beszéde után P. Márkus Emiliá Petőfi: A ledőlt szobor cimü ódáját szavalta el a maga nagyszerű művészetével. Utána Lovász János egységespárti kisgazdaképviselő, továbbá a keresztény-szociálisok részéről Horváth Gergely, majd Nagy Iván az egyetemi hallgatók nevében beszélt. Ä befejezés Pékár Gyula müve volt. Ez volt az ünnep leglehangolóbb része.
