Petőfi gyüjtemény - B sorozat / 33-as doboz
„SOMOGYI HÍRLAP 1907. március 16. 5á A bizottság a gyüjtőiven hangsúlyozza, hogy csak egy-egy koronát kér mindenkitől. Lapunk szerkesztősége készséggel továbbítja a hozzánk érkező adományokat. Nemzetiségiek máskában. '■ V Március tisenötödike ellen. A técsöi basa. Ha a boldogult darabontkorszakban történt volna az alábbi eset, talán megértenők, de ma teljesen megmagyarázhatatlan, mi vezethet egy magyar közigazgatási tisztviselőt arra, hogy egy egész nemzet kegyeletét megsértse. Miháli Gábor técsői főszolgabíró akképen akarta a polgárokat március tizenötödikének ünneplésében megakadályozni, hogy marhaszemlét rendelt erre a napra. Ha Miháli nem szereti a nemzeti ünnepeket és a magyarokat, ez elvégre is az ő magánügye, de hivatalos presszióval polgárokat a kegyelet adójának lerovásában megakadályozni, ehez még a técsői basának sincs joga. A kerület lakossága körében ez a rendelet élénk visszhangot keltett és sokan arra magyarázták Miháli főszolgabíró érthetetlen eljárását, hogy ő ezzel a nemzetiségieknek és főképp rokonának, Miháli nemzetiségi klub-elnöknek akart szolgálatot tenni. A kerület országgyűlési képviselője, Novak Dániel panaszt is tett Andrássy Gyula gróf belügyminiszternél, aki sürgős vizsgálatot indított ebben az ügyben. Reméljük, hogy a magyarellenes főszolgabíró ezen ténykedése dacára is a técsői polgárság méltóan fogja ünnepelni március idusát. A tavaszi szőlőmunkákról. (II. A fiatal tőkék kezelése a nyitásnál.) — Közgazdasági munkatársunktól. — Múlt közleményem után több gazda kérdezte tőlem, hogy nyitás után miért fedetem el nyakig a fiatal tőkéket, az ő vincellérje kinyitja és azt mondja : úgy kell azt hagyni, úgy jő annak. A feleletem erre annyira közérdekű, hogy érdemes lesz bővebben kifejteni. Hát azt jól teszi a vincellér, ha a fiatal oltvány nyakától is eltisztitja a földet, mert abban igaza van, hogy a nap lesüti arról a téli penészt, edzi az oltást stb. De azt nem mondja meg a vincellér, hogy miért hagyja úgy nyitva tovább is azt a tőkét? Megmondom tehát én! Azért hagyja úgy, mert akkor a nap úgy megszáritja a tőke nyakát, hogy nyáron át nem hajt harmatgyökereket, kevesebb bajlódást okoz a tisztántartása. Hiszen ez akkor jó dolog ugyebár? Jó a vincellérnek egy kicsit, de bezzeg árt ám a gazdának, de nem kicsit! Mert a jóságos napsugár nem nézi ám, hogy emez erősebb tőke, az meg gyengébb, egyformán süt mindenkire! Ebből aztán az következik, hogy sok gyenge tőke szenved, sok pedig bele is pusztul az edzésbe. Napégetést kap. Ezt aztán nem kell többet gyökerezni csakugyan ! Pótolhatja a gazda ! Mindezekből az következik, hogy az egy, két—három éves tőkéket nyíláskor szellőztessük ki, de egy-két nap múlva fedessük el az oltás helyéig, csirkéztessük be! Egy kissé több dolgot ad, de megmentjük vele a tőke életét. Azt is megtanulhatja ebből a gazda, hogy ha nem kell gyökerezni nyáron át a fiatal szőlőt: akkor az rosszul volt kezelve s ha a következő években sokat kell pótolni: ime ez voll az oka! Cselédmizériák. Tűrhetetlen állapot. Lépjen közbe a hatóság! — A »Somogyi Hírlap“ tudósítójától. — Kaposvár, március 15. Rettenetes állapotok uralkodnak Kaposvárt a cselédek miatt. Legnagyobb részt romlott erkölcsű, a szolgálatadóval kihívó, durva lelkű és szerfelett követelő népséggel vagyunk megáldva. Magas bér, különleges ételek, reggel hét órai felkelés, este nyolckor ledér szabadság, ez a mi nő cselédeinknek a követelése. E mellett rúgd föl, hagyd ott módon végzik szolgálataikat s — de azért szólnunk nem szabad, mert akkor kerepelnek érdes, durva nyelvükkel s az úrnő vagy a férje egyebet se tegyen, mint a rendőrségre járjon, ahol, ugylátszik rendesen a cselédnek adnak igazat. A cselédszerzők — saját érdekükben, hozzák és ajánlják a náluk jelentkező leányokat, mint a kereskedő a rossz portékát, csakhogy megvegyék, ezek is a cselédeket, hogy fölfogadják s ők a gazdától és a cselédtől a négyszeres—ötszörös dijat bezsebeljék, mint ami nekik járna ! Van egy cseléd menhely, a rendőrség védő szárnyai alatt, a városház épületében. De mi történik itt? A munkát kerülő, elzül- lött, erkölcstelen, léha had ott ingyen tanyára talál. Jó ágy és meleg szoba! Itt a szabályrendelet ellenére, sokszor hetekig is kihúzzák, illetve lopják az időt! Éjjelre igaz, benn alusznak a teremben, de reggel szárnyra kelnek, nyakukba veszik a várost és könnyű szerrel, öYszörösen megkeresik azt a pénzt, amit szolgálatuk által szereznének 1 És terjed az erkölcstelenség és a — nyavalya! Tisztelt városi hatóság! Az idő már nagyon is elérkezett arra, hogy tenni kell valamit ! Mi nem adhatunk tanácsot; de minden esetre úgy kellene a cselédügyet rendezni, hogy a város egy külön cselédelhelyező osztályt állítana föl, ahol mindenki mérsékelt díjazás mellett, — melyből az illető hivatallal 'járó költségek fedeztetnének, — cselédet kaphatna. Ezek a cselédek rendőrhatósági ellenőrzés alatt állnának, s azok ellen, akik minduntalan változtatják helyüket s erkölcsileg is a romlottság legalsó fokán állanak, a városból örökre kitiltatnának! Hangosan beszélünk! A város nevében! Tessék bennünket meghallgatni! hTÍTl Eristóífy. — A NAP. — Kristóffy tegnap Bécsbe ment fel A hires hulla Bécsbe járt, S a boldog Bécs egészségére Ürített egy—két—tiz pohárt. Bankettet rendeztek számára És ünnepelték lelkesen . . . S Kristóffy gőgösen gondolja : „Lám Bécsben mily nagy a becsem !“ Bécs pedig ünnepli vígan Magyarország hűtlen fiát: „Óh milyen jó, hogy nem osztrák ő, — Akkor eladná Ausztriát! . . .“ — Március 15-ének megünneplése Kaposvárott. Március idusát megillető fénnyel és hazafias érzéssel ünnepelte meg Kaposvár közönsége. Egyesületekben, társas egyletekben és testületeknél mindenütt ünnep volt a tegnap este é? a mai nap. A hivatalnokok társaskörében ünnepélyre jöttek össze a tagok tegnap este. A tágas termek szinültig megteltek közönséggel, amely nagy élvezettel hallgatta Papp Kálmán elnök magas röptű ünnepi beszédét. Beszéltek még dr Thaly László országgyűlési képviselő, dr Oszmán Aurél ügyvéd és még többen. Az ünnepélyt társas vacsora követte. A Katholikus körben is magas színvonalon álló hazafias ünnepélyt tartottak. Az ünnepi beszédet Perczel Ákos kir. táblabiró tartotta. A város közönsége is méltóan ünnepelte meg a nagy napot. A házak fellobogózva és az egész város díszben volt. Ma d. e. 9 órakor az összes templomokban istentiszteletet tartottak. D. u. 3 óra előtt az összes egyletek és testületek a függetlenségi kör előtt gyülekeztek, ahonnan a városház elé vonultak. Ott a megnyitó beszédet Thaly László dr mondta. — Ezenkívül Mosgay Gyula és Zentai János hazafias költeményeket szavaltak. Este nyolc órakor társasvacsora lesz a „Korona“ vendéglő nagytermében. A kaposvári állami főgimnáziumban d. e. 10 órakor hazafias ünnepélyt tartottak, amelyen az énekkaron kívül közremőködtek: Szántó Kálmán, Török Henrik, Vince József, Csányi János, Szántó Imre és Perczel Ákos diákok. — A „Kaposvári Athletiui Club“ március hó 31-én husvét vasárnapján-rfr.- c H'•'ólakor tartja évi rendes közgyűlését a korcsolya-egyesület pavilonjában, melyre az elnökség ez utón is felhívja a “clubtagok figyelmét. Tárgy: A tisztikar leköszönése és uj tisztikar választása. — A pozsonyi színház n] igazgatója. Pozsonyból táviratozzák : A szinügyi bizottság ma ülést tartott, melyen Bezerédj Viktor államtitkár is résztvett. Elhatározták, hogy a városi színházat Bállá Kálmán jelenlegi miskolci színigazgatónak adják. — Felekezetnélküliek összeírása. A középponti statisztikai hivatal megkereste Kaposvár városát, hogy a város területén lakó felekezetnélkülieket Írják össze. — Tél a tavaszban. Se tél, se tavasz. Egyik nap puha, friss hóban taposunk, a másik nap már fodrostükrü pocsolyák csillognak az utcán. Az egész mogyéből naponkint különböző híreket kapunk. Itt enged az idő, amott pedig csak most kezdődik az igazi tél. Az éjjel egy negyed méter magas uj hó esett. Márciusi hó. Aki szép akar lenni, mossa meg magát benne. — Orvosok szünidei kurzusa. Mint minden évben, az idén is megtartatik a budapesti egyetem orvosi fakultásán a szokásos szünidei kurzus gyakorló orvosok részére. Erről a belügyminiszter körrendeletileg értesítette a törvényhatóságokat és igy Kaposvár várost is azon megjegyzéssel, hogy a tiszti orvosokat e körülményről értesítve, terjessze föl a kurzusra jelentkezők névsorát. — Elfogták a tolvaj kereskedősegédet. Napok óta egy gyanús külsejű alak járt Pécsett, aki mindenütt azt hirdette, hogy ő leszámolt az élettel, mert öngyilkos lesz. Yaday József,