Petőfi gyüjtemény - B sorozat / 33-as doboz

Gyöngyörü álmai vannak: angol hercegnek ál­modja magát, a kit testvére egy kád malváziai borba fullasztott. Ennél fölségesebbet álmodni sem tudna. Szerencsétlenség ránézve nincs. Nem állja a jó ruhát, más pénze nem kell neki. Bol­dogságában egy hordó bort vesz-, kihúzza a csap­ját, elereszti — és gyönyörködik benne. Egy barátja tisztességes életre akarná szoktatni, de Gáspárt a nyugalmas élet megölné. Neki az a baja, ha nincs baja. „Csendes életben megaluszik az ember vére“ — szokta mondani. S kóborol világszerte. Egyszer betegen tér vissza barátjá­hoz, nem is kel fel többet. Életének tragikomi- kumát maga mondja el halálos ágyán: „Sem­mit sem sajnálok ebben az életben, csak ázt az egyet, hogy én, a ki annyira iszonyodtam a víztől, ime, vizkórságban halok meg.“ Még egvet idéz Grvadányiból s aztán elhallgat örökre. Sír­kövére azt vésték: Itt nyugszik a korhely jószí­vűség. Petőfi ebben az egv alakjában szokatlan mélyre markolt. Hiripi Gáspár, kicsiben, ha­sonló a Balzac embereihez, a kiket egy-egy szen­vedély kerget keresztül az életen, mint a vén zsugori Grandet apót, vagy a bujálkodó Hulot bárót. Lélekrajz kevés van ugyan benne, de a helyzetek mozaikképéből meglepő valóság kiált hozzánk. Művészi finomság Petőfitől, hogy ezt a sárban hentergö, elembertelenedett embert még rongyaiban is kedvessé tudja tenni bonhomiá- jával; mintha az alkohol mérge csak ruháját szennyezte volna be s a lelke tisztán, üdén ra­gyogna rajta keresztül. Jól mondja a sírfelirata: korhely jószívűség. Érdekes, hogy Petőfi némely alakjának elődjét, más alakjának utódját megtaláljuk vagy a magyar, vagy a világirodalomban. Mondottuk, hogy Hiripi nagyjában a magyar Falstaff. Sü- lülii, a Tigris és hiéna bolondja, a Lear király bolondjának nem éppen sikerült mása. A Szö­kevények három alakja, Csornay, Csornayné, Károly: pendantja a Kisfaludy és "Vörösmarty szegény tatárjának, az elrabolt asszonynak és boldog.urának. A nagyapa fiatal betyárja, Hor- gav László, az Eötvös Violájának sorsát éli át s úgy vadul ő is haramiává. Még többen vannak azok, a kik ősei let­tek későbbi leszármazó magyar alakoknak. Em- litettük már, hogy János vitéz természetes apja Toldi Miklósnak. Az amazontermészetü Mártá­ban pedig Jóka feleségének, Judit asszonynak elődjét tisztelhetjük. Á Szigligeti Itejteijében

Next

/
Thumbnails
Contents