Petőfi gyüjtemény - B sorozat / 33-as doboz
83 Ily ihletett dalnok volt Petőfi, Az égnek egy fényes lángsugára. A húsz tavaszt alig, hogy betölti, Babért körit ifjú homlokára. S nem hervadó, nem hulló e babér, Örökzöld az a végső évekig. Míg egy magyar e szép hazában él, Nevét hegyek, puszták visszazengik. Emlékezet! szelíd őrangyalunk, A hála hű, gondos édes anyja, Te vagy az, mit ő neki adhatunk, Koszorúnkat gyöngéd kezed fonja. Veled megyünk Kúnság mezőjére, — ((Aranykalászszal ékes rónaság», — Hol kis lak áll a nagy Duna mentébe: Bölcsőjét itt e tájak ringaták. Itt gyuladt ki az éghői szállt sugár. A jó szülők nem ismerték fel azt S habár feljebb, feljebb, majd délre szállt Nem hozott, nem adott nekik vigaszt . . . Mily érzelem! a jó fiú szíve Apát, anyát szelíden átkarol, Mint az eget a szivárvány íve S róla beszél, róla mesél, dalol. 6*
