Petőfi gyüjtemény - B sorozat / 33-as doboz

Tél végén.

Csak jönne már, csak jönne már A tavasz minél előbb !

Tudja isten, még sohasem Tártam én igy ezelőtt.

Úgy szeretném, úgy vágyódom Látni a föld újultát,

A természet láthatlanul ,

Mint ékiti föl magát.

ügy szeretném hallani már A kis dalos pacsirtát,

Csevegni a vig fecskéket,

Kelepelni a gólyát;

Suttogni az esti szellőt,

Menydörögni az eget,

S látni, mint hasítja ketté A villám a fölleget;

Közeledni a vad vihart,

S terhes felhők szakadtát,

És utánuk a napvilág Vigaszt intő mosolyát.

Látni, mint reng a délibáb,

A rónák szép tündére,

S mint hullámzik az aranyos Búza-kalász tengere.

Jönne már a tavasz s a nyár,

Csak jönne már szaporán , Bizonytalan sejtelem bánt:

Utósó lesz ez talán.

S ha úgy volna ? . . . isten neki! . . . Vigasztalná telkemet,

Hogy még egyszer mindent láttam,

S hallottam, mit szeretek.

Hadd jőne el aztán az ősz ,

Vad, romboló kezével,

Engem is síromba lökve Az utósó levéllel.-----------FölkereBnéd-é síromat,

Jó angyalom, kedvesem ?

Akkor is téged szeretve,

Nyugodnám ott csöndesen.

Jöjj síromhoz szép szerelmem ! . . . Emlékezz rám, s ne feledd,

Hogy nincs, ki rá könyet ejtsen, Csak az ég s a te — szemed.

Petőfi István