Petőfi gyüjtemény - B sorozat / 33-as doboz
XL. évfolyam. 46. szám. Budapest, 1907 november 7. NÉPTANÍTÓK lapja. KIADJA A VAT.T.ÁS- ÉS KÖZOKTATÁSÜGYI M. KIB. MINISZTÉKIUM. Megjelenik e lap minden héten egyszer, csütörtökön (este). Megkaphatja e lapot minden magyarországi népoktatási intézet, tollát az összes óvodák, elemi, felső nép- és polgári iskolák és tanítóképző - intézetek egy példányban ingyen. A lap megküldése iránti folyamodványok az iskola létezését igazoló és az illetékes kir. tanfelügyelő által láttamozott községi előljárósági bizonyítvánnyal együtt, a „Néptanítók Lapja“ szerkesztőségéhez küldendők. A helység (a megye megjelölésével) és az utolsó posta világosan kiírandó. Előfizetési ár: Egy évTe 10 korona, félévre 6 korona, negyedévre 2 korona 50 fillér. — Egy negyed évnél kevesebb időre előfizetést nem fogadunk eL — Az előfizetési pénzek a kiadóhivatalba küldendők. A hirdetések árszabása. — A pályázati hirdetéseknél minden egyes szóért, minden közlés után 6 fillér fizetendő. Az ily módon mindenki által kiszámítható hirdetési díj előre küldendő be. Egyéb*hirdetéseknek az egész oldal egy hetvenketted részét tevő petit nyomású és egyhasábú sora 1 korona. Ezek a díjak is előre a kiadóhivatalba küldendők. SZERKESZTŐSÉG : KIADC HIVATAL : BUDAPEST, Vili. KEK., BÉItKOCSlS-UTCA 1G. SZÁM. MAGY. KIR. EGYETEMI NYOMDA 1. KÉR., ISKOLA-TÉR 3. ____________________________________________________Kéziratokat nem adunk vissza V örösmarty-szobor — Petőfi-ház. Lázasan lüktet az irodalmi és művészi élet Budapest városában; képkiállítások nyílnak, záródnak, irodalmi társaságok üléseznek a közönség tapsai közt, könyvek jelennek meg egyre-másra a reklám hangos dobszava mellett; hangversenyző művészek kérik egy pillanatra a közönség figyelmét; drámai és énekesszínházak hatalmas lármával futnak, küzködve, tülekedve, a közönség tapsa és pénze után. A lárma nagy, az összevisszaság őrületes; az Ember tragédiája írója sem képzelhetett ennél különbet, mikor a londoni vásár jeleneteit álmodta végig. A pesti ember valami vad örömmel veti magát ebbe a lármás forgatagba és félig megőrölve, megsüketűlve, boldogan mondja: mégis csak van kultúra Budapesten ! Nem hallja meg, de bogy is hallaná ki a lármából a jámbor tótok csákánya csengését, amint föltépik a Gizella-tér földjét? Az élő, egy napig élő nagyságok diadalszekerének dübörgésétől hogy hallhatná meg egy bútorosszekér lassú dö- cögése hangját, mikor az a szekér befordul a Bajza-utcába? Pedig abból a tótcsákány-fölvágta földből olyan virág sarjad ki majd, amely évszázadokkal fogja túlélni a mai irodalom és művészet ezernyi tiszavirágét: Vörösmarty Mihály szobra lesz az. És a Bajza-utcába bedöcögő bútorosszekéren, ha nem olyan lopva, titokban járna, az egész ország szeme függne, mert büszkeségét, kincseit: Petőfi Sándor ereklyéit rejti magában. Ennek a szekérnek a tartalmával lett egyelőre teljessé az a ház, melyet hosszú évek óta vár minden igaz érzésű magyar ember: a Petőfi-ház. Ezt a két hangot hallgatva, mi is boldogan mondhatjuk el, hogy: mégis csak van kultúra Budapesten! Mi, akik a kultúrát nem a lármás tülekedésben, a sokszor meg sem értett külföld vak maj- molásában, hanem a csöndes, becsületes munkában és az igazi kiválóság megbecsülésében látjuk. A Vörösmarty-szobor és a Petőfi-ház a legszebb bizonyítékai a magyar kultúrának. Ezt kell meggondolnia a kultúra minden igaz munkásának, akit talán megtévesztett a körülötte tomboló vásári lárma. Minden igazán nagy emberünk emlékének megbecsülése a kultúra jele, s mint ilyen, föltétlenül örvendetes. De Petőfi és Vörösmarty esetében kétszeresen örvendetes a személyüknek ereklyetár vagy szobor alakjában szentelt kultusz. Azért kétszeresen örvendetes, mert mind a kettőben csodálatos tisztán forrott össze a művésszel az ember, a hazafi; egyiknél sem kell különbséget tennünk költészete és személye között, tisztelettel adózván az egyiknek, s titkos megbotránkozással
