Petőfi gyüjtemény - B sorozat / 33-as doboz
Két Petőfista. Ügy is lehetne mondani, hogy a Petőfi-Társaságnak két új tagja lett. Mi azonban azt mondjuk, hogy gazdagodott a Petöfi-Társaság. És így helyes. Mert ahova olyan valakik kerülnek, mint Ferenczy Ferenc és Tömörkény István, — legyen az irodalmi társaság, vagy más, — ez nem nekik, hanem főként az illető sokakra nézve haszon és dísz. Ferenczy Ferenc nem régi ember a modern magyar literaturában- Alig pár éve, hogy jelentkezett és ír a nyilvánosságnak. De mindjárt az első lépésnél ekképp formulázta meg véleményét a kritika és közönség: ecce homo dramaticus. íme egy ember, aki nem a színpadnak, hanem egyenest a színpadra ír. Olyat, ami tisztára odavaló, ott él, csakis ott lehet valamivé, a színész formáló képessége, s nem pedig a könyv, a betűk, az olvasás ereje révén. Aki sokat jár színházba, tudja, hogy miért ritka dolog ez. A másik új Petőfista: Tömörkény István, markáns írótulajdonságaival oly közel áll rokonszenvünkhöz, hogy érezzük: igazán sablonos cselekedet volna, dicsérni próbálván. Ahogy írásai minden fölösleges ornamentikától mentesek, őszinték és egyszerűek, akár a népiélek a szögedi tanyák körül, — így kiesik az ő természetéből mindennemű póz, s szinte bizonyos, hogy zokon venne tőlünk bármely szép jelzőt. Azt azonban mégis mondjuk, s tán nem vétünk vele, mert mindenki tudja, hogy: egyéniség. A magyar írók népes gárdájában, olyan, mint a mezőn a cövek, amely mélyre a földbe fogódzik, s már messziről látni, a határból. A toll munkásainak nobilis fajtája közül való. Azok közül, akiknek megmaradnak a produktumai mert nem napszámért: a munka gyönyörűségéért dolgoznak. —<W»— /ft>7
