Petőfi gyüjtemény - B sorozat / 33-as doboz

Három rózsa

Három nyiló rózsa van, egy rózsa-ágon, Egyaránt viritnak ősz, tél, tavasz s nyáron.

Glly pirosak, szépek! . . .

Örül szivem, lelkem mikor rájok nézek.

Szép, szerény virágok, — kedves jó leánykák, — A pusztán elrejtve, mikint az ibolyák,

Virultok ti szépen;

Tündökölvén szívben, jóságban, erényben.

Mikor ugv közietek néha helyet adtok,

Szinte elfeledem, hogy már árva vagyok;

Úgy nézem magamat,

Mint rózsabokorban egy fonnyadó gályát.

Itten születtetek, itt a csöndes pusztán,

Veletek virágit, örömét megosztván,

Mint édes anyátok,

Oily gyönyörrel tekint, mosolyog reátok.

A zengő madarak tinéktek dalolnak,

A fák lombos ági reátok hajolnak,

S döngécselő méhek

Számotokra gyűjtik az aranyszin mézet.

A rét virágai közeledésiekre Felétek hajolnak nyájas üdvözletre S örömükben sirnak :

Szirmuk- s levelükön rezg az ezüst harmat.

Szegény virágokat nem soká gyász éri : Eihagyandják őket ifjú, szép testvéri;

S a berek madara

Ekkor ha megszólal, miliy síró lesz dala!

Közeleg az idő; . . . maholnap itt lesz már . . .

S elrepültök majd, — mint fészkéből a madár — Kiesebb táj felé;

Egy tündér világba, melly a szerelemé.