Petőfi gyüjtemény - B sorozat / 33-as doboz

— (Magyarok és nemzetköziek.) A Vasúti Munkások Országos Szövetsége ta­nácskozásra hívta szerdán a Magyar Ál- lamvasut északi főműhelyének és István- teíki műhelyének munkásait, hegy hatá­rozzanak: március tizenötödikén üljenek-e ünnepet a nemzet ünnepnapján, vagy tizen­hetedikén a nemzetköziekkel; A hazafias munkások kijelentették, hogy fik csak a nemzettel együtt ünnepelnek s kijelentésük­höz ragaszkodtak és hűek maradtak. A szociálistákat meglepte ez és terrorizmus­sal igyekeztek eltántorítani a hazafias munkásokat, de nem lehetett. Tegnap az északi főműhelyben is, meg az istvántelki műhelyben is szünetelt a munka s a mun­kások, körülbelül ezernégyszázan, meg­ünnepelték a szabad sajtó ünnepét. Cigány Sándor géplakatos -ünnepi beszédet mon­dott, a Törekvés daloskör a Himnuszt éne­kelte, Kovács Alajos pedig beszédet mon­dott. A nemzetközi szocialisták, a mikor látták, hogy a nemzeti ünnepet nem tud­ják megakadályozni, röpiratot adtak ki, a melyben fölszólítják a hazafias munká­sokat, hogy ünnepeljenek velük is, vasár­nap Petőfi szobránál. A fölszélitásTa a hazafias munkások megadták a kellő fele­letet. Ok is adtak ki röpiratot, s ebben a többi közt ezt mondják:

Next

/
Thumbnails
Contents