Petőfi gyüjtemény - B sorozat / 33-as doboz
Félnégy óra lehetett, amikor a menet eleje a szoborhoz ért, ahol Máltás Hugó tanácsos, Kubesch Béla fogalmazó tartotta fenn a rendet. Perczekig tartott, míg az ezrekre rugó sokaság elhelyezkedett a szobor körül. Ä munkásság ünnepe a dalárda énekével kezdődött. Azután iRozs József elszavalta Csizmadia Sándor „Márczius“ czimii költeményét. Weltner Jakab állott föl ezután a szobor lépcsőjére és megkoszorúzta a szobrot a következő beszéd kíséretében: Tisztelt elvtársak! Még lobognak a zászlók, amelyek azt hirdetik városunkban, hogy márczius tizenötödikén, ezen a nagy hazafias napon, megcsalták a szabadságot Mégis csak furcsa, hogy az esztendő 364 napján azon dolgoznak, hogy legyilkolják a szabadságot és ezen az egy napon mégis azt hirdetik, hogy Ők a szabadság harczosai. Azok, akik a munkásság szabadságának gyilkosai, ezen a napon öblös hangon hirdetik a magyar szabadságot. Olyanok, mint a hullafosztogatók, akik nem mernek a csatába menni, hanem bevárják a csata végét és aztán megfosztják értékeitől a barátot éí ellenséget is. Sokáig nem jöttünk ide ünnepelni’j mert meggyalázták ezt a helyet azok, akili í innen merik hirdetni márczius 15-ikén, a magyar szabadságot. Esztendőről-eszten« dere számban, erőben megsokasodva jelenik meg itt a munkásság és végül sikerüli innen elűzni a hullafosztogatókat. Vitatják, hogy kié Petőfi? Azt mondják, hogy nem a népé, nem a szocziáldemok- ráeziáé, hanem az uralkodó középosztályéi Szegény Petőfi Sándor ha tudta volna, dehogy is irta volna meg az „Akasszátok föl a királyokat,“ Egyszerre az Akadémia iá hive lett a világszabadságnak, mert Petőfi! befogadhatnak tartja. Az analfabéta parlamentben szabadon hirdethetik, hogy a nemzetközi bitangoknak nem szabad hazafiakról beszélni, csak a fajmagyaroknak, a fajmagyar földesurak pedig Japánnal és Kínával tárgyalnak a ifajmagyaro'sitás érdekében. A] fajmagyarok Ősei 1811-ben azt kérték a magyar országgyűléstől, hogy töröltessék el a magyar nyelv, mert nincsen nemes, aki azt beszéli. Henezegnek, hogy ezer esz-