Petőfi gyüjtemény - B sorozat / 32-es doboz
8 BUDAPESTI HÍRLAP (181. ez.) 1910. julius 31. a herceg, hogy nem tartja kizártnak, hogy Spanyolországban politikai forradalom fog elkövetkezni és azután ezt mondta: — Előbb vagy utóbb föl fogják állítani Spanyolországban a köztársaságot, a melynek azonban nem lehet hosszú élete és csak átmeneti korszaknak lesz tekinthető. Spanyolország egyáltalában nem érett még meg a köztársaságra. Végül azt mondta Jaime herceg, hogy az 5 véleménye szerint tévednek azok, a kik Merry del Vált tartják a mostani zavarok okozójának. Petőfl-remiriiscenciák. Néhai Gyalokay Lajos, a váratli törvényszék egykori elnöke, hatvanegy évvel ezelőtt délceg honvédliszt volt. 18-19 julius 31. napján kocsival menekült a fejéregyházi csatamezőről, a hol az orosz túlerővel szemben csatát veszített az erdélyi honvédsereg, Gyalokay még látta Petőfit, midőn a költő porlepeüen, gyalogszerrel bukdácsolt célvesztett utján. A távolból rivalgott a kozákkürt. Tétovázásra nem volt alkalmas ez az idő. — Sándor, gyere! Meneküljünk! — Gyalokay kérőleg kiáltott a magányos költőre. Távolról már nyihogfak a kozákparipák. Kezével egyet csapott a költő, mintha mondta volna: — Minek! Hisz’ úgyis vége mindennek . . . Gyalokay rohanvást száguldott tovább kocsijával. Kukoricatáblák rengedeztek a tarló szélén. Az erdélyiek törökbuzájának pántlikás zöld leveleit sejtelmesen csörgette a csatamezőről kavarodott szél. Vérszaga, füstszaga volt ennek a portestü szélnek... Petőfi Sándor a rengedező kukoricatáblák felé iramodott. —- Hurráh! Urráli! .— sziláiul kurjantották a kozákok. Porfelhőbe gomolyodott az üldöző csapat, összecsattantak a kardok. Suhant a pika. Alkonyaira hajlott a nap .is . . . Még egy utolsó halálsikoly! További sorsa sötétségbe borult a magyarok nagy költőjének ... • • * .. ... . .............. T eleki SáBdor ezredes volt az egyetlen eleven gróf, kit Petőfi Sándor leikébe bevett és bent is tartott haláláig. Hiszen az imádott-Szeridrey Júliával is Teleki ezredes koltói kastélyában töltötte a mézesheteket! Költőhöz fűződik Petőfi Sándor éleiének egyik legérdekesebb, titokzatos, perzselő szerelmi kalandja is. Szerelme a szépséges cigány Milkával; a melynek a villogó szemű szép cigány leány áldozata lett. És hogy Pe.tőfi maga sem tekintette közönséges ufszéli déliqnyitö virágocskának Milkát, arról Petőfi barátja, Teleki Sándor gróf érdekesen nyilatkozott Zilahy Gyula ösmert színművészünk előtt. Zilahy Telekitől tudja, hogy Petőfi, nősülése előtt, még egyszer, utoljára átlovagolt Milkához. Meg akarta nyugtaim a szenvedélyes cigánylányt. Mikor azonban Milka sem a meggyőző, sem a kedves szóra nem hallgatott, Petőfi lóra pattant s bár Milka az országúton őrült erővel rohant utána, Petőfi már nem fordult vissza . . . Milka eszméletlenül bukott az ut porába. Sokáig betegen feküdt Milka, azontúl is többé nem szólt senkihez. Többé nem érdekelte senki, semmi. Zilahy Gyula az 1880-as években, a mikor Kol. tón a Teleki ezredes kastélyában vendégeskedett, még látta az országút szélén, egy kavicshalomnál Milkát. Merev szeméből kilobbant a tűz. Ekkor is a kötőjét tépdeste Milká és néze'1 előre az utón, hol « Sándor örökre eltűnt előle. . * ■ r Petőfi Sándor Debrecenben is emlékezetes napokat töltött. Debrecen vasútállomásnál, a római katolikus szegényház szomszédságában ma is ott gubbaszkodik áz a kívülről kicsinositgatott, emléktáblával felékesitett kis zsöllér lak, melyben Petőfi ama szomorú telét töltötte, mikor a bágyadt téli nap hetekig nem hervasztotta le a jégvirágot fütetlen szo- bácskájának zúzos ablakáról. Kénytelen volt pipára gyújtani a költő, hogy dermedt kezét megmelegitse. :— Boldogtalan voltam világéletemben! -i- keserves sóhojtással irta. Azonban Petőfi lakott Debrecenben akkor is, mikor már a hírnév és dicsőség körülkörnyékezte. Debreceni belsőbb Batthyány-utcában ma is fennáll az a kuriális külsejű uriház, melynek falán koszo- ruzott márványtábla örökíti meg, hogy a házban lakott „hazánk nagy köílöje“. A szabadságharc mozgalmas téli évszaka volt ez. Debrecenben ma is él öreg Nagy Gábor ntegyei nyugalmazott tisztviselő, a ki ösmerte. Petőfit s a kihez ezidötájt fordult egy debreceni cívis. Hallott már Petőfiről s Nagy Sándortól kérdezte: — Ugyan, ur ecsém, mondja! Hol láthatnám én meg azt a hires Petőfit? — Ha csak ez a baja, bátyám, — úgymond Nagy Sándor, — könnyű azon segíteni! Minden délután a Fehér ló fogadóban biiliárdozik, Ünneplőbe öltözött ki a komoly cívis. Sudár árvatölgyfa pálcával kezében fellódult a fogadóba. Csak mindjárt a billiárd-asztalhoz közel húzódott meg. Fekete kávét parancsolt a5s ünnepies.en várta, úgy várta azt a híres Petőfit! Jó sok ideig várakozott. Végről is elunta hallgatni a billiard asztalnál játszogató két fiatal ember veszekedését. Boszusan fizetett és már távozóban volt, mikor az ajtónál összetalálkozott Nagy Sándorral.-~- Na, hallja! Máskor a kutyát tegye bolonddá az ur! — a cívis ily szóval mordult Nagy Sándorra. — Hogy értsem ezt, bátyám? — Nádudvari Nagy Sándor meglepődve tekintett a cívisre. — Na. hát én ugyan várhattam azt a hires Petőfit! Folytonfolyvást két sovány fickó veszkő- dött, lármázott ott a zöld posztós asztalnál. Éli biz már eluntam őket hallgatni, mert különösen az a nyurgábbik keselyképii legény feneksdett minden lökésnél. — Bátyám, hisz’ éppen az ott a hires Petőfi Sándor! Az ünneplőbe kiöltözött komoly cívisnek felmeredt a szeme. Debreceni jó fajszokás szerint zömök kövér ember volt a cívis. Félszemmel még visz- szasanditott a billiárd-játékosokra. __ Ühm! — köszörült torkán a cívis. Megcsóválta fejét. Azután bolybosszörü csúcsos fekete kalapjában további szó nélkül, illő méltósággal eltépett. Alighanem ez egyszer volt először és utoljára kiváncsit ) 0 .... lMándoki Béla volt színigazgató, a debreceni színháznak nyugalmazott ■ régi tagja, a városi színpadon,' a debreceni társulatnál játszott együtt Petőfi fiával. Zoltánnak- A .költő-apa nagy neve fényűvel sugározta körül a fiút is. A szinészbarát városban Petőfi Zoltánt sokfelé hívogatták vendégségbe, de meg a korcsmákba is szívesen .tárogatott. A laz- gyujtó festékszag még illatozott arcukról, midőn előadás után vagy egyik, vagy másik cimbora indítványozta : __ Gyerünk Zoltán, Bánkihoz! Liszteshez! Az eó v Galambokba! Királyék! A Bikába! Bloksaiho’! Akkortájt ezek voltak a debreceni színészektől, diákoktól kedveltebb vendégfogadók, kávéházak. És Petőfi Zoltán soha sem volt elrontója a jónak! Bárha rendszerint aggodalmaskodott is. — Ahhoz még pénz is kéne, fiuk! — szokta mondani. — No de azért csak menjetek előre! Utá- natok mengyek! — És Petőfi Zoltán, idő múlva, mindég útánok ment a fiuknak s mikor fizetésre került a sor. mindég fizette is a maga részét. — Zoltán! Hisz neked van pénzed! — ha szóltak neki, elnevette, magát és titkolódzólag felelte; p — Hogyne volna! Kértem az apámtól, kölcsön! Olyan sokszor mondta volt ezt Zoltán, hogy az egyik este, mikor hátramaradt, meglesték a cimborák. . Már akkor ott állott a debreceni színház főhomlokzatánál. ma is ott áll a fal bemélyedésben Petőfi Sándornak a szobra. Eme szobor mögött volt a falban egy lynkacska, és- az árva, mindenképpen árva Petőfi Zoltán, mivel magában nem bízott, valami babonás, mély érzület varázsa alatt, ide. az apja szobra mögé dugdosta pénzét. Onnét szedegette ki a kölcsönöket, mikor Bánki uramékhoz hívogatták társai, a vidám szinészftuk, " Petőfi Sándor egyetlen főúri barátjának. Teleki Sándor ezredesnek volt kortársa és legbensőbb barátja Vay Dániel gróf. Az a Vay Dániel gróf. ki nábobi vagyonával, nem mindennapi tehetségével egyik vezére volt a Kossuth Lajos útját és eszméit egyengető liberális főrendeknek. Az a Vay 'Dániel gróf, a kinek élettragikumát utóbb Jókai Mór is érdekesen szőtte bele ama nagy időkkel foglalkozó egyik regényébe . . . Már mint öreg ember, már mint szegény ember, már mint felejtett ember Debrecenbe húzódott vissza ez a Vay Dániel gróf és bár szűkös viszonyok között, mint a világgal leszámolt bölcs, sóhaj nélküli derűvel élte le csöndes napjait az egykori világjáró, gavallér nabob. A Papp Gyurka-félé kis úri vendégfogadó volt kedves tanyája az öreg grófnak. Teleki Sándor és Vay Ábrahám grófék, Tisza Kálmán. Patay István, Thaly Kálmán, VáJyii János főkurátor, Kiss Áron. később református püspök, Blaháné, Újházi, Vízvári, Zilahi színészek. Gencsy, Kállav, Szurtyogh, Beöthy Gyurka, Dalmy Laci, Budaházy Bandi mulatós gavallér urak. Vértesy Arnold írógárdája. Szabolcsira Mihály nótás diákjai jól ösmerték, /szívesen keresték föl Papp Gyurkát, honnét — utolsó éveiben — sokat hazakisérfem szerény lakásába az öreg Vay Dániel grófot. Vay grófnál különöseb megtetszett és feltűnt nekem egy kampós, görcsös, nyers keményfa sétapálcája, úgy hogy meg is kérdeztem az érdekes iromba bot felől. Elmélázón mutatta föl a botot Vay: — Jól nézze meg! Kedves emlék ez nekem! Petőfi. Sándor koltói fájáról sajátkezűk« vágta le és faragta ki ezt a botot az én jó Teleki ezredes ba- ráhmuuv— Tudom, mások is beszéltek, mások is írtak már á koltói kastély kertjében hajladozó Petőfi-fá- ról, melyet egykor boldog ott időzése emlékéül ültetett a költő. Kipp, kopp! . . . De, azóta meghalt az utolsó kóbor lovag. Teleki Sándor ezredes. Kipegő- kopogós sétapálcácskájával rég kint pihen nagyceg- léd-utcai ákácfás. debreceni cívis temetőben a mindenkitől elfelejtett Vay Dániel gróf is. Hanem mikor jön a sárgalábú ősz és a jeltelen régi sírok föAz orosz nép pusztulása. Budapest, jul. 30. Az orosz irodalomban hatalmas erővel és ellenállhatatlan igazmondással lépett föl egy uj iró, a kinek neve első nagyobb munkája révén valószínűleg bejárja a müveit világot. Dosztojevszkij ősereje, Turaenyev tépelődő természete és Tolsztojnak a nép iránt való nagy szeretete egs'esül első nagy müvében annak az Írónak, a kiről szólunk: Rodionov Ivánnak. Regényének cime: A mi bűnünk. Rodionov izgató érdekességgel és sokszor lesújtó természetességgel mondja el a regényében, milyen elvadult életet él az orosz nép, mert nagy elhagyatott- ságában elzüllött és elrészegesedett és kétségbeesetten kiált föl: mentsék meg ezt a népet a teljes megsemmisüléstől! Az iró elmondja az előszavában, hogy a nép elzüllését a müveit osztályok hibájának tartja, azért adta a regénynek ezt a címet: A mi bűnünk. A nép nem oka semminek, tudatlanságában és magára hagyottságában csak ilyen sors juthatott osztályrészéül. A mértéktelen ivás, a mit az állam mindenképpen előmozdít, romlását okozta a népnek, a mely vigasztalásért fordult hozzá. Az állati sorban tartott embe- rekben romboló ösztönök fejlődtek ki s az utóbbi években történt vad, véres belső harcokban nemcsak kitörtek ezek az ösztönök, hanem még meg is erősödtek. Következett azután az alkotmányos élet, a mely kissé mégis szabadabbá tette az életet és magával hozott a külföldi egyetemeken tanuló orosz if- jakban bizonyos túlzott és hamis humánizmust, a mit az imént fölszabadult nép minden rosszra való bátorításnak vesz s mindez együttvéve csak még mélyebbre taszítja a szerencsétlenségbe. Nem törődik már ez a nép semmivel. Nem hisz az Istenben, nem dolgozik, nem tisztel senkit és nem beesül meg semmit, de legkevésbbé az életet. Iszik és aluszik. Ha részeg, nyugodt lélekkel leszúrja a legjobb barátját vagy legközelebbi hozzátartozóját’is. Ml baja eshe- lik? A bíróság úgyis enyhén bünteti, mert részeg volt, a mikor ölt. S ha keményebben büntetik, azt sem bánja. A börtönben nem lesz rosszabb dolga, mint az otthonvaló nyomorúságban és semmittevésben. lőtt busán hulldogálnak a csörgő levelek, szellő támad fel a szőke Szilágyságon s a Nyíren. Szegény cigány Milka vágyó sóhajaitól terhes, siró szellők szelíd vigasszal ölelgetik körül — a koltói tündér- parkban — Petőfi Sándornak tarlott lombkoronás fáját.
