Petőfi gyüjtemény - B sorozat / 32-es doboz

AZ ÚJSÁG

Vasárnap, 1910. november 6.

Jókai és a társadalom.

— Komjáthy Jenő kiadatlan hagyatékából. —

Az irodalom története jórészben martirológia ; az Írók élete hasonló a szentek életéhez. S nemcsak hálunk. Mennyit szenvedett Cervantes, hogyan nyomorgott Camoes, hogy üldözték Byront! S hogyan bánnak nagy szellemeikkel a barbár oroszok! Lermontovot és CserúisevszMt száműzték, Puskint égy úri ripők ostoba golyója ölte meg, Dosztöjevszkit Szibériába küldték és megőrjítették, Gogol éhen hált. S e barbár nép nagyjait még sírjukban sem becsüli meg; a legnagyobb orosz regényíró, Turgenyev több- más kitűnőséggel együtt a szegények számára való Nolkov- ; temetőben, annak is egyik zugában, zsiványok között nyugszik. S igy volt máéutt is és a dicsőség,

. ha mosolygott is, ha égi derűt hintett is valamely

■ hagynak ; homlokára, .élemedett emberek gond■ szántottahömloka volt az, az öregségnek nyújtott köszörű cserébe örök - ifjúságot lehelő müvekért.

öASz völt a sorsa Schopenhauernek. És mennyit nélkülözött Kant, mig czélját elérhette;

De hagyjuk a sötét vádakat, Ítéljük szelíden meg s tekintsük a kiskorú emberiség hibáiul.

Forduljunk a jelenhez.

Jókaiban egy férfiút ünnepelt az ország, ki Öt ven év alatt egy egész irodalmat irt, kinek könyvei egész könyvesházat alkotnak; betűkből, szavakból egész piramist alkotott, regéiből uj Ezeregyéjszakát, ki mint egy második, de tisztul- täbb Boccaccio megírta az uj Dekameront, de minek dicsőítsem és hogyan jellemezzem e férfiút ? Hisz ismerjük őt mindnyájan! Ismeri őt a nemzet. Vörösmarty lángszózata felrázta ezt a népeit álmából s megtanította hinni és lelkesedni; Petőfi halhatatlan dalokat zengett , előtte és megtanította énekelni ; Jókai mesélt neki a szürkébb napokban és megtanította beszélni.

Hogy a* magyar nyelv ma a társaság nyelve és mint . a társalgás nyelve messze felülmúlja a • németet s hozzá e tekintetben csak a franczia és angol fogható, az leginkább Jókainak köszönhető.

Róla is el lehet mondani, a mit ő egyik regényhőséről mond, hogy mem egy ember volt, ugy-e, de. tíz«. Mit emeljek ki belőle ? Alakjának melyik domborulatát? A lelkes merész ifjút, a márcziusi napok egyik hősét,. Petőfi bajtársát és barátját ? vagy az írót, és melyiket ? talán a fényes csataképek és színes életképek . íróját •? vagy az ős- humoru elbeszélőt, a kómikai előadás. nagymesterét ? á novellairót, a nagy helyzetfestőt és 1 csodálatos kóprajzolót, vagy a regényírót, a nagy meseszövőt, a történeteit játszva bonyolítót, a kifogyhatatlan képzeletüt ? A Magyar nabob, Kárpáthy Zoltán, Uj földesur, Szomorú napok és Eppur si muo ve nagy korrajzirój át, a közelmúlt specziális krónikását, vagy a Jövő század regényének megálmodóját, az örök béke hirdetőjét, mikor a szeretet és gyűlölet nagy korszaka után, a szeretőt elvének elégtelensége után egy uj világborszak, az ismeret aeon ja következik ? A népe vigasztalójába szomorú napokban, az elégedetlen, a jónál jobbra áhítozó, küzdő politikust az uj epochában, vagy a jelen dicsőítőjét, midőn aggódó szívvel arra a belátásra jutott, hogy a jobb ellensége a jónak ? Mi minden volt ez ember ! Ügyvédnek képezte ki magát és festőnek készült, de az Írói toll lett mégis a szerszáma, nem az ecset. Regény- és drámairó, zsurnaliszta, nagy lapok alapitója és szerkesztője, az élczlapirodalom megteremtője, politikus, publiczista,. szónok, államférfi. Sokat élt és sokat dolgozott. Azért beszélhet, igenis, ő beszélhet egy látható Istenről, s nem Csoda, ha abban a gyönyörű filozófiai ábrándban, melyet; a Látható Istenről irt, s- melylyel Életemből cZimü könyvét megnyitjat/ fölmagasztalva igy szól: »Láttam az Istent U Elhiszszük neki; ő az az ember, a ki láthatta az Istent. Mennybe

illenék rá is, rá is lehet alkalmazni saját szavait, melyekkel ő Toldy Ferenczet aposztrofálja: »Annyi dicső közül te jöttél át velünk az uj korszakba magad. A szellemi Ígéret földét keresők Józsuája. Te tudod egyedül, mit szenvedtek a mi Mózeseink. Te tudod, mi volt az a puszta. S az a negyven évig vándorlás a pusztában.«

Igen, ő amaz idők maradéka, melyet ő irodalmi hőskorszaknak nevez.

A maga nagy alanyát belehelte az időkbe és belehelte önteremtette alakjaiba. Azokban a hagy ideálistákban, a kiket regényei hőseivé tett, belőle van a lélek; ő él mindenikben, Kárpáthy Zoltán az ő neveltje, Tatrangi Dávid az ő unokája, Tímár Mihály az ő alteregója és Jenőy Kálmán csaknem ő maga. Mert én nem sokat adok arra, a mit az ő ellenesei mondanak, miszerint ő nem hűen festi az életet és jellemei nem következetesek. Ö egyszerűen ilyennek látja az életét és az embereket. Es már ilyennek látja, ilyennek Írja, a többit Istenre bízván : »Perelj, Uram, az én perlőimmel!« Kétségkívül vannak fogyatkozásai és nem sikerült müvei s arra valók minden idők Gyulai Páljai, hogy azok gáncsosködjanak. De a hibákat elmossa az idő folyója; csak a jó tulajdonságok maradandók. S ki beszélne ma hibákról 1

Jókai Mór gyermekkora amaz idők végére esik, mélyre vonatkozólag oly találóan mondja az Eppur si mouve előszavában: »Mikor Galilei ezt azf emlékezetes mondást teve, megdobbantá lábává a földet; éppen csak ezt a kis darabját a földnek felejtő e megrugni, a mi itt a Kár- pátoktó á Dunáig kikerekitve fekszik : az egész föld mozdult; hanem ez az egy darab állva maradt«.

Es férfikorának második felében álmait teljesedésbe menni látja. Mily szépnek, szinte fényesnek látja a jelenkort a föntebbi sötét sorokkal kezdődő regény utolsó fejezetében. A költő álmában: »Nem koldusbot többé a tudomány és művészet; nem mártirium többé a honszerétet; nem összeesküvés többé a szabadelvüség; nem lázadás többé a népjog; nem barbarizmus többé a nemzetiség. Emelt homlokkal találkozik egymássá minden ember, nincs rangkülönbség : mindenki polgár, mindenki nemes, mindenki dolgozik ; minden munka gyarapit.« És igy végzi: »A föld pedig, melyet ők megmozdítottak, csendesen fordul előre tovább .. .«

*

De azért bizonyára Jókai sem felejtette el a ' múltak nagy keserveit, a titáni munka titáni szenvedéseit, a »földretiport óriások«-at, nem felejtette e hős és vértanú barátjának, Petőfinek hozzá írott költeményét, mely mindkettőjükre oly jellemző s melynek két végső szaka igy hangzik:

»Tudom, hogy tesz a világ,

Hogy igy fog tenni vélem :

Pejemre köveket hajit; .

Mig éltemet beélem !

S hóhéraim, ha halva fekszem,

Agyon veretve egykoron:

Koporsómhoz majd oda lépnek,

S melyet elébb megkövezének,

Babérral födik homlokom.

Oh e babér, a melylyel a Világ magát gúnyolja,

Ez a babér, ez a babér,

Velőm égetni fogja.

De nem soká tart égetése .. „

Te, lelkem megmaradt fele,

Hozzám te szinte eljövendesz,

És koszorúmra könnyet ejtési S eloltod lángjait vele.«

Az a tragikus nagyság, a kit Petőfinek neveznek, sejtette, érezte, tudta eme másik kiválóság szerencséjét, a kit Jókaiban ünnepiünk; Jókaiban, aki, ha nem oly nagy, de szerencsésebb ; ha vészit is nagyságában e lángészhez mérve, de nagyobb élete sikerében. Vannak ma is üldözött, számkivetett, szerencsétlen nagyok. De senki se hígyje azt, hogy irigység marja őket, ha egy szerencsésebb nagyság sikerét szemlélik. ’Csak alacsony lelkek örülnek azon, hogy társuk is nyomorult, ha ők nyomorultak. Ellenkezőleg, nagy elégtétel az annak, ki netalán még alant van, bár

homlokon csókolták a múzsák, ki még, el nem érte czélját, bár fenséges, ha látja, hogy van méltó elődje vagy társa, a ki elérte azt, a ki az Olim- pusra hágott.

Jókait méltatni nem feladatom. Egy' felemelő jelenést látva és lelkem örül az őrvendezők- kel. De ez nekem nem elég. Én le akarom hozni a tanulságot, ki akarom vonni a következtetést e lélekemelő jelenségből. És ha nem ezt tanulták belőle és nem tartják helyesnek következtetésemet és azt mondják, hogy álmodom : jól van, hallgassák meg álmomat.

Megmondom, mi tetszik nekem még a Jókai dicsőségében, a mellett, a mi magáért Jókai személyéért tetszik. Az, hogy egy embernek szivvel- lélekkel hódolnak milliók: az egyéniség kultusza. Tetszik továbbá az, hogy egy szellemi munkást fényesen megjutalmaznak. A tehetség és munka kultusza. Jeleket látva ezékben, uj idők jeleit.

A társadalom nagy átalakuláson megy keresztül. A forradalmak törvénytelen ágyából született, de immár adoptált elv, a! jogegyenlőség nem oldott meg minden kérdést. Ha egyenlők vagyunk is jogban, nem vagyunk egyenlők hatalomban. Nem is egyenlőségre van szükségünk, hanem méltányosságra. A kérdés az: kié legyen a hatalom ? A feudális intézmények romjain épült polgári társadalom még föl nem épült, még ki nem alakult. De a romok egy része is útban van. A születési arisztokráczia nem veszthette él egészen bitor uralmát, mert melléje részint bajtársak, részint vetélytársak gyanánt kétes eredetű testvérei : a plutokráczia és bürokráczia léptek, nehezitendők a nemes erők küzdelmét, gáncsolj vetendők a haladásnak.

Nagy gondolkozók csinálták meg az uj kor tervét, de a nagy cselekvők, e nagyszerű isteni, gépezetek, kik a tervet nagyjából végrehajtották törpe epigonokat hagytak hátra, a kik újra sokat elrontottak. Mert a tett emberei solftzoi^ igen furcsán valósítják, a mit a gondolat emberéti oly szépen kieszeltek. És jöttek és jönnek uj gon^o' . kozók, a kik látják a hibákat és tele vannak nagyszabású eszmékkel. De megrohanják őket az apró« tolakodó emberkék, a kik a zseniális korrajzokkal vásárt csapnak, a kik a dicsőséget még csak oda engedik nekik, de nem a hasznot; és alacsony haszonlesésükkel vagy balga tulbuzgalmukkal sokat ártanak. Nem volna-e jó megpróbálni egyszeri, hogy a gondolkozó maga csinálja meg, a mit akarj Nem válna-e be az eszmélkedő kezébe hatalmat adni ? a bölcset úrrá tenni ? és ha a hatalomhoz pénz kell: tegyük a jókat gazdagokká! Azt mondják, mindent pénzzé tettek: becsületet, erényt, szerelmet, sőt magát a dicsőséget. Nos hát adjanak pénzt, mert pénzre van szüksége a becsületnek, az erénynek, a szerelemnek és pénzre van szüksége a költőnek, a művésznek, a bölcsnek. Pénzre van szüksége, de nem azért, hogy ' magát eladja, hanem azért, hogy az maradhasson, a mi lényege, az érdeme. Pénzre van szükségük, a mert hatalomra van szükségük. Legyen a hatalom az igazaké!

»arátok figyelmébe!

Eredeti olajfestmények nagy választékban. Régi porcellánok, poharak, miniatűrök, bronzok, a vésett kövek (gemmák.)

Antik és modern ékszerek.

Órák és ezüsttárgyak olcsón kaphatók.

FÜRBER S.

Budapest, IV., Károly-utca f,

0 Központi városház éptUfijt. a

i