Petőfi gyüjtemény - B sorozat / 32-es doboz

12. SZÁM. Néptanítók Lapja. 7 sége volt arra, hogy egy európai műveltségű ember helyes szempontból állítsa eléje a szín­darabot ; mikor a közönség, az író, a színész tanulni akart; mikor nem egyszer szenvedélyes viták folytak egy-egy fölvetődött kérdés körül; mikor annak a veszedelemnek volt kitéve a nemzet, hogy egyetlen fővárosi színházát, egyet­len művelődésre képes közönségét (a vidék akkor még nagyon el volt maradva) az érzéki­ségre vagy más alacsony emberi tulajdonságra számító írók megejtik. Főleg az a veszedelem fenyegetett, hogy a külföldön sikert aratott darabokat a pesti közönség a külföld nyomása alatt, válogatás nélkül elfogadja s a színház a jellem és erkölcs nemesítésének intézménye helyett erkölcsrontó vállalkozássá sülyed le. Gyulai Pál alakja ekkor nő meg előttünk. Kritikái olyanok, mint egy-egy lángostor, mely- lyel a kúfárokat akarja kiverni az irodalom templomából; úgy harcol, mint egy félelmetes küldöttje a magyarok istenének, ki pallossal áll őrt a Bach-korszakban, majdnem egyetlen nemzetföntartó intézményünk kapujában. Kritikáiban az erkölcsösség mellett mélység is van. Nem egy kritikája valóságos tanulmány. Okoskodásai meglepőek, de logikusak, gondo­latai mélyek, mégis azonnal fölfoghatok, vég­következtetései megdönthetetleueknek látszó előzmények záradékai. Boncolgatás közben oly­kor a maró gúny fegyvereit használja, legtöbb­ször azonban megmarad a jóakaratú figyelmez­tetés, a kellemetlen, de nem fájdalmas zsörtö- lődés mellett. Különös gyönyörűséggel olvastuk dolgozatainak azokat a részeit, melyekben vala­mely dráma fejtegetése közben általános kér­désekre tér át, kifejti nézeteit a drámai jellem­ről, a tragikumról, a kor szükségleteivel és hangulatával járó drámai törekvésekről, a köl­tészet céljáról és eszközeiről. Munkáinak többi része már az irodalomtörténeté, az elméleti részek minden müveit embert érdeklő, örök- • • ' • ' életű igazságokat hirdetnek. Es mily egyszerűen, mily meglepően tömören tudja a legsúlyosabb igazságokat is kifejezni! Ezeknek az igazsá­goknak nem ártott az idő. Lassan átmennek a köztudatba, közös kincseivé lesznek nemzetének s Gyulai megéri az igazi halhatatlanságot; e gondolatokból általános igazságok lesznek, anélkül, hogy szerzőjükre gondolnánk. Szeretnék e drámabírálatait értékessé tevő gondolatokból néhányát idézni, de terem nin­csen rá. Meg kell elégednem egy rövid idézet közzétételével, mely amellett, hogy egyik leg­szebb gondolatát foglalja magában, ráillik a mai viszonyokra is. 1855-ben írja egy darab ismertetése közben, egy olyan francia színda­rabnak boncolgatásakor, melynek szerzői lát­szólag erkölcsös célt akartak szolgálni. „En régebben ösztön szerűi eg sohasem éreztem rokon- szenvet oly emberek és költőkhöz, kik sokat beszéltek az erkölcsről. Most némi tapasztalat nyomán alig állhatom őket s azt hiszem, hogy Rousseau sohase mondott igazabbat, mint akkor, midőn azt mondá: „Midőn az erény elhagyja a szívet, az ajkakra menekül.“ A fran­cia költők némelyikét nagyon megszállotta az erkölcsösség. Nem árt kételkedni az erkölcsös­ségben. A költészetben az erkölcsösség maga a költészet, tiszta és költői fölfogása az élet­nek, embereknek és viszonyoknak s a biztos költői igazságszolgáltatás, melyet a világrend kényszerűsége parancsol, azaz a valódi keresz­tyén világnézet, melyet sem a tudomány, sem a pietizmus, sem az előítélet tévedései be nem mocskoltak.“ A vén Toldi előjött még egyszer rozsdás fegyvereivel, hogy megforgassa. Suhintására menekül a bűn, búvik az erkölcstelenség, fut a léhaság. A fegyverek, a múlt nagy csatáiból való fegyverek, melyek irtották a gazt és útat törtek a jelennek, elsőrendű acélnak bizonyul­tak. Kissé szokatlan már formájuk, alakjuk, forgatási módjuk, i'ozsdát is rágott rájuk az idő, de rendkívül értékesek ma is, mert a rozsdák alatt kitűnő acél van; az elavult dara­bok fejtegetése közben örökké modern eszmék és gondolatok láttak napvilágot. Nemrégiben írtunk Salamon Ferenc drama­turgiai dolgozatairól; pár hét múlva Gyulai munkáival kellett foglalkoznunk. Nagy öröm­mel gondolunk mindig e két munkára, mert segítségükkel oly nyugodtan és biztosan jár­hatunk irodalmunk egyik korszakában, mint a mesehős, kinek bűvös vesszőt adnak kezébe jóakaratú tündérek. Dr. Lengyel Miklós. IRODALOM ÉS MŰVÉSZET. * Ábrányi Emil. Negyven esztendeje pen­geti a lantot Ábrányi Emil, de ezt nem ö adja hírül a világnak.^ Valaki kisütötte róla, hogy ő is jubilálhatna. Ábrányi Emil azonban nem azok közé a poéták közé tartozik, akiket boldoggá tesz a zajos ünneplés és még kevésbé azok közé, kik minden lehető és lehetetlen alkalmat megragadnak a közönség megadóztatására. Az ő ünnepe csöndes ünnep: kimerül az őszinte tisztelők meleg kézszorításában. Az utolsó év­tizekben kevés költőnk szerzett oly elévülhe­tetlen érdemet a nemzeti szellem ápolásában, a nemzeti öntudat erősítésében, mint Ábrányi Emil. Jól esik lelkűnknek ezt följegyezni róla, épen ma, mikor március 15-ikét ünnepli a nem­zet s országszerte megdobogtatják a szíveket Ábrányi Emil költeményei. Ez a rövid meg­emlékezés egy szál virág akar lenni a mi re-

Next

/
Thumbnails
Contents