Petőfi gyüjtemény - B sorozat / 32-es doboz

Szerda, augusztus 10. EGYETÉRTÉS 9 — A sztropkói tündérkastély. A Kassai Napló Írja: Érdekes hirt közöl velünk egy olvasónk. A múltkoriban egy nyíregyházai huszártiszttel uta­zott a vonaton, aki szabadságát kitöltve sietett ez­redéhez. Szóba került a hadgyakorlat, A czivil utitárs félömlitette, hogy mennyi hiábavaló költe­kezést tettet az előkészületekre. De azért nem sajnálja, 'hogy úgy történt, mert legalább néhány járatlan utat, úgy Sárosban, mint Zemplénben rend­behozatott a kincstár. — Ez mind semmi. Ennél sokkal jobban járt egy bajtársam — felelt a főhadnagy. Most egy éve történt, hogy a kaszinóban nagy kártyázás folyt. Egy szegény jövedelmű hadnagy is ott ült a kártyázók közt. És noha nem tarto­zott a szenvedélyes játékosok közé, azon az estén valósággal üldözte a szerencse. Rengeteg pénzt nyert össze s partnere az utolsó tét gyanánt kár­tyára tette a sztropkói kastélyt. És a hadnagy megint nyert. A partner egy osztásra elvesztette a sztropkói kastélyt. így jutott a birtokába a régi, kopott, lakatlan kastélynak. Persze nagy gondot okozott neki, hogy miként hasz- noisitsa ezt az eldugott, messze fekvő kastélyt. És egy nap arra ébredt, hogy levél jött a kabinetirodá­ból. Nagyon udvarias felszólítással érdeklődtek a hadnagynál, hogy nem volna-e szives kastélyát ő felsége a király főhadiszállásául átengedni. • Kimondhatatlan boldoggá tette ez a hir a hadnagyot. Az ő vendége lesz a király! Hiszen ez olyan nagyszerű valami, ami lázba hozza egy fiatal hadnagy szivét. Persze nyomban, a kellő hivatalos formában értesítette a kabinetirodát, hogy a kas­tély a felség rendelkezésére áll. Ettől kezdve kárpi­tosok, asztalosok, festők, diszitők, kertészek jelen­tek meg a sztropkói kastélyban, kezdődött az ócska, elhanyagolt mrilak fényes restaurálása. Harmincz- ezer koronát fektettek be a kastély átalakításába, gyönyörűen berendezett termek, bozótos kert helyén pazar park, uj tetőzet, ablakok kicserélése, egé­szen újjá született ez az ócska, várszerü, ódon kas­tély. A hadnagy öröme teljes volt. Ilyen felszere­lést soha se álmodhatott volna. A kastély vízveze­téket és viítatnvilágitÉst kapott, szóval Bécs min­denről gondoskodott, ami „gut und theuer“, csak­hogy a legfőbb hadúr hadiszállásán kényelmet biz­tosítson. És mikor már kész volt az átalakítás, jött a hir: a hadgyakorlatok elmaradnak. A hadnagy persze elbusult, hogy királyi vendégét nem fogad­hatja, do vigasztalásul megmaradt a kastély pazar berendezése, mely most megkétszerezte a régi ódon kúria értékét. — Petőfi és a Haller grófnők. A múlt hó 31-én Fehéregyházán és Segesváron lezajlott Petőfi-ün- ntpélynek méltó epilógusa volt Haller Lujza gróf­nő arczképének leleplezése, akinek honleáuyi érde­méit Farkas Károly állami tanító méltatta, szépen átgondolt beszédben. Haller Lujza grófnő a saját kezdeményezéséből és saját költségére építtette a fehér egyházi honvédsir mellé, amelyben Petőfi is nyugszik, a Petöfi-házat, halála órájáig gondozta a sirt és a parkot, nemcsak virágokat és díszfákat ültetett, hanem megőrzésükre a sajátjából fizetett őrt is állított. Amikor most Petőfi halálának 61-ik évfordulóján, az ünnepségek befejeztével néhai Haller Lujza grófnő arczképét is leleplezték, meg­hatóan kedves jelenet következett. Özvegy báró Kemény Béláné, a lelkes honleány szót kért és a közönséghez a következő beszédet intézte: __ Tisztelt ünneplő közönség! Engedjék1 meg it ekem, hogy bemutathassam itt önöknek a néhai gróf Haller Lujza leányát, az én kedves rokono­mat, kénosi Kénossy Istvánnét. Ö ígéri, és amint, öt ismerem, tudom, meg is tartja az ígéretét, hogy ezt a szent sj.rt. a Petőfi és vértanú társai sírját épp oly szeretettel fogja továbbra ápolni és gon­dozni, amint azt boldog emlékű néhai édesanyja tette 63 ezt az ígéretet a;: egybogyült közönség előtt maga is ünnepélyesen megígérte, Van már tehát, hogy ki lássa el virággal a szabadság cs szerelem költőjének sírját. A hazafias közönség mély csendben megha­tottsággal hallgatta végig a szép beszédet. — Repülöverscuy Temesvárott. Temesvárott a városi tanács megengedte, hogy a temesvári idegenforgalmi iroda szeptember elején repiilőver- senyt rendezzen. A versenyen számos külföldi aviatikus is részt vesz. — A megvadult bika. Temesvárott a közvágó- hidon egy megvadult bika eltépte a kötelet és Pollacseh József mészárossegédet szarvaira kapva súlyosan megsebesítette. — A krakói kém halála. Krakó város egyik legforgalmasabb helyén, a Mária-téren tegnap — mint már. jelentettük — egy Trudnovszky Sza- niszló nevű ember revolverrel agyonlőtte By bah Szaniszlót, a lengyel iskolaegyesület tisztviselőjét. A merénylet szemtanúi, mint újabb krakói távirat jelenti, különbözőképen mondják el a gyilkosságot. Némelyek szerint Trudnovszky együtt sétált Rybak- kal, aztán hirtelen hátralépett és hátulról, lőtte le a lengyel iskolaegyesület hivatalnokát. Mások látni vélték, hogy Trudnovszky leselkedett Rybakra és bizonyos távolságból lőtte agyon. Maga a merénylő, aki huszonhárom éves és vizsgálati fogságban ül, azt adta elő, hogy Varsóban ismerkedett meg Eybakkal. Akkoriban már gyanakodtak rá, hogy az okrana titkos kéme. Egy Ízben a lengyel munkás­párt alkalmazottja is volt s ebben a minőségében egyesületi pénzeket sikkasztott. Bevallja Trud­novszky, hogy egyenesen Rybakot megölni jött Krakóba, mert a varsói munkáspárt halálra ítélte, mint árulót. Rybak holttestét felbonczolják. Krak­kóban óriási izgatottság uralkodik, mert a rendőr­ség azokat is vizsgálati fogságba vetette, akik Rybakkal előzőleg érintkeztek. Trudnovszky, aki rendőri őrizet alatt, van, 23 éves és Varsóban szü­letett. Ifjúságát atyjánál töltötte el, azután a köz­úti vasútnál és később egy vasúti raktárban nyert alkalmazást. A tanuláshoz nem nagy kedve volt, úgy hogy alig tanult meg Írni és olvasni. Négy év előtt Trudnovszky csatlakozott a lengyel munkás- mozgalomhoz. Egy év előtt Trudnovszkyt letartóz­tatták és öt hónapig vizsgálati fogságban ült, az,tán bizonyítékok hiányában szabadon bocsátották. Nemrég Trudnovszky kirándulást tett Varsóba, ahonnan julius 17-én tért vissza. Másnap párt- hiveitől írásbeli felszólítást kapott, hogy Rybak Szanisziót, aki rendőrkém és agent provokátor és sok száz ember halála terheli a l cdkiismer etet, ölje meg. Trudnovszky, mint ahogy bevallotta, kijelen­tette, hogy hajlandó a megbízásnak eleget tenni. Trudnovszky mindenütt kereste Krakkóban Ryba­kot, de csak pár nap élőt.', tudta meg, hogy ez a lengyel iskolaegyesület hivatalnoka. Tegnap délben aztán megleste és agyonlőtte. Trudnovszky llyba- kot öt év előtt Vorsóban ismerte meg, ahol .Rybak a lengyel nemzeti munkáspárt tagja volt és külö­nösen a munkások részére tartott felolvasásaival keltett feltűnést. Egyszerre csak olyan hirek kezd­tek elterjedni Rybakról, hogy rendőrkém és az Ochrana részére dolgozik. Alig múlt el nap, hogy a párthivek egyikét vagy másikát, ki Rybakkal érintkezett, le nem tartóztatták volna. Rybak el­tűnt és ekkor az Ochrana is kerestette, de az alig­hanem csak színjáték volt. Rybak azután Sosno. vicében működött, ahol pártpénzek elsikkasztásával vádolták. A rendőrség eddig nem rendelkezik olyan anyaggal; mely a Trudnovszky által Rybak ellen emelt politikai vádakat megerősítené. Trud- novszkynak nincsenek ilyen bizonyítékai és nem képes a meggyilkolt elleni vádjainak konkrét ala­kot adni. Trudnovszky porosz alattvaló. — Krakkó­ból jelentik még nekünk: A meggyilkolt Rybak a lengyel nemzeti munkáspárt vezetőségének tagja volt, de titokban az Ochrana szolgálatában állott és ezért havonta 500 rubelt huzo,tt. Mikor Rybak Krakkóba költözött, nagy lábon élt. Feleségét és gyermekét állítólag oroszországi rokonainál hagyta. Mint a népiskolai egyesület tisztviselőjének csak SO korona havi fizetése veit s mindenkivel elhi­tette, hogy pótlékot kap feleségétől, akinek családja nagyon gazdag. Ma délelőtt letartóztatták Sadovski Mihály varsói foglalkozásnélküli egyént, aki ellen az a gyanú merült fel, hogy részes Rybak a nép­iskolai egyesület hivatalnokának meggyilkolásában. Sadovskit többször látták u gyilkos társaságban. — Felfalták a disznók. Aradról jelentik: Bau­mann András u jszentannri gazdálkodó József nevű 6 éves fia beleesett a disznóhizlalda levezető csatornájába és a szennyvízbe fuladt. Holttestét a disznók fölfalták. — Gyógykezelés Ehrlich-szeréveb Szegedről jelentik: Dr. Turesúnyi Imre a szegedi állami gyormekmenhelyen megkezdte az Ehrlieh-féle gyógyszerrel való kezelést. Ez az eisö gyermek- íufekeziózás Magyarországon. — A „Matin“ repülő versenye. A „Matin“ ál­tal rendezett versenyekről jelentik még: A verseny második étappejára a hétfői pihenő után ma, kedden került a sor. Ma Troyeshől Nancyba kellett tovább repülniük a versenyzőknek. A mai ut hosszabb, mint az első napi volt, t, i. 160 kilométer. A Circuit del' Est repülőverseny mai második napján Lindpaini- ner„ Legagiieux, Aubrun és Leblanc aviatikusok reggel 5 óra 14 és 5 óra 40 perez közt startoltak. Az első czélpomt, Nancy. Weymann és Mamet ké­szülékeinek csekély hibája késleltette az indulásu­kat. Először Aubrun és Leblanc aeroplánjai érkez­tek meg a naney-i repülőtérre és a közönség lelke­sen ünnepelte őket. Leblanc és Aubrun reggel 8 óra­kor Legagneux pedig 11 óra 10 perczkor szállt le. Lindpaintner aviatikus motorhiba miatt kénytelen volt Va-ssy közelében leszállani. Más híradás sze­rint Lindpaintner 12 kilométerrel Nancy előtt. Fro- loisnál lezuhant, anélkül, hogy bármi baja történt volna. Útját folytatni fogja. Amig a versenyek a Malin dijáért folynak, Latham se pihen. Tegnap aeroplánján meglátogatta édes anyját, aki Duerx mellett egy kastélyban lakik. Latham 6 óra 20 perczkor szállt föl az essy-i repülőtéren és 7 óra 35 perczkor kötött ki anyja kastélya előtt. Latham állandóan négyszáz méter magasságban repült. Rö­vid ottidőzés után elbúcsúzott anyjától és ismét visszarepült Issybe.-— Káplánból vasutas. Sok rokonszenvvel ta­lálkozott liaposvárott dr. Nágel György áldozár., mikor püspöke ebbe a hires somogyi városkába helyezte át kápláni minőségben. Valahányszor dr. Nágel prédikált, megtelt a templom hívőkkel, kü­lönösen hölgyekkel, akik a fiatal pap szívhez szóló, hangon tartott szónoklatát nagy örömmel hallgat­ták. A város társadalmában is előkelő szerepet ját­szott dr. Nágel, aki egyéni szeretreméitóságával és nem közönséges műveltségével a világi életben is sikereket aratott. Paptársai nem látták szívesen életmódját, amelyet paphoz méltatlannak véltek! és különösen princzipálisa, dr. Zimmert prépost szemrehányásokkal illette túlságosan világias vi­selkedéséért-. Dr. Nágel tudniillik öltözködésében, is elegancziára törekedett, gondolkodásában meg­lepő bátorságot és függetlenséget, beszélgetésében pedig sokszor igen gáláns és pikánsul ötletes volt. Egyszerre csak megkomolyodott a fiatal pap, ke­rülte a társaságot és sápadt arczczal sétált. Min­denki tudta, hogy dr. Nágel beleszeretett egy szép fiatal urileányba, Kaposvár legünnepeltebb szépségébe. Nagy lelki tusák után egy szép napon bizalmas vallomást tett a prépost előtt: — Kilépek az egyházi rendből és megnősülök, Dr. Zimmert megrémült és lelkére beszélt fiatal paptársának. — Csak nem lesz aposztata. — gondolja meg, hogy még sohasem épült boldogság megszegett fo­gadalmon . . « A prépost szavai hatással voltok a káplánra, aki most már áthelyezését kérte Kaposvárról va­lami más városba, hogy a távolban elfeledhesse szive hölgyét. Báró Hornig csakugyan Pápára dis- ponálta dr. Nágelt, dé mire az okmány megérke­zett, a káplán már elhagyta, a plébániát Dr. Nágel kilépett az egyházi rendből és — protekeziója lévén — azonnal állást kapott a Máv.-nál és most már mint vasutas, Pinczehelyen teljesít vasúti szolgálatot, nemsokára pedig feleségül veszi ka­posvári ideálját. így hangzik a kaposvári roman­tikus történet. — Elsülycdt tengeri hajé. A hamburgi Burg- hard utódai hajósvállalat hirt kapott, hogy „Fisch- boek“ nevű hajója, amely Angliából Amerika nyu­gati partvidékére ment, Pattagonia partjain el- sülyedt. A hajó legénységének egy része megme­nekült. A hajótöröttek Punte-Arénában vannak. — A természetvizsgálók Miskolczon. A termé- szetvizsgálók idei vándorgyűlésüket tudvalevőleg Miskolczon tartják meg gróf Andrássy Gyula el­nöklete alatt. A gyűlés iránt rendkívül nagy az érdeklődés és különösen a gyógyszerészek jelent­keznek nagy számban, hogy kimutassák, miszerint ők, akik régóta predesztináltak a természettudomá- nyok művelésére, nem hanyagolták el ezen hivatá­sukat. Ennek igazolására és a köztudatban levő tévhitnek ellensúlyozására felhívja a gyógyszerészeti kar tagjait, hogy minél számosabban jelentsék be részvételüket dr. Kaiser Károly czimén (Budapest, belügyminisztérium). Miskolcz közönsége minden lehetőt elkövet, hogy a nagyszámban jelentkező résztvevők kellemesen és jól érezzék magükat vá­rosukban. Az elszállásolásról gondoskodás történt és a szórakoztatás programmjárói felvették Tapol- czának. Hámornak és Avasnak bemutatását,

Next

/
Thumbnails
Contents