Petőfi gyüjtemény - B sorozat / 31-es doboz

napján szivén viselte Petőfi sorsát, úgy gondoskodott róla az egész szabadságharcz alatt, fiának tekintette, megvédte a magyar katonai főemberek rosszindulata ellen, még pénzzel is segélyezte.

Bátran mondhatjuk, hogy a magyar költő egész pályája alatt csak ez az egy lengyel ember — az áldott Bem tábornok — tett jót Petőfivel.

S most, mintegy ötven év múlva, a magyar nemzet, az országgyűlés, még a tudományos akadémia is, ünnepli Petőfit s koszorúkat helyez síremlékére. Az akadémia, a mig a költő élt, tudni se akart róla, —- most gyászolja. Ezt nevezik az utókor igazságszolgáltatásának! vagy másképp: a nemzet hálájának.

De mi inkább a sors iróniájának mondjuk ezt. Mert irónia, gúny az, hogy ugyanolyan politikusok, a minőket Petőfi ostorozott, most kegyelettel adóznak emlékének. Gúny az, hogy a kik mit sem követnek Petőfi elveiből, síremlékéhez járulnak. S gúny az, hogy ugyanazok, a kik, ha Petőfi most Írná müveit, újra „lenéznék a szegény poétát“ — az elesettnek dicsőségét hirdetik.

De ha gúny is a mai dicsőséges urak ünneplése, nem gúny az, hogy a jó székely nép s vele együtt az egész proletárság kegye- letes szívvel ünnepli Petőfi emlékezetét.

A nép ünnepelheti, mert nem lesz költő, a ki úgy szeresse a népet és a világszabadságot, mint a hogy Petőfi szerette.

Benne a magyar nép iránti szeretet az egész emberiség szeretetével a legteljesebb összhangban egyesült s igy ő a szó igaz értelmében a nép költője volt.

I crf. / ZU í ■