Petőfi gyüjtemény - B sorozat / 31-es doboz

Isten es a maguriK k«ze szerez, UptiimstaK azzai-o J

fájdalomra gondolok általa, ami itt érte a magyart.

*

Bartha Miklóst odakint szinte lázongva akarták látni a székelyek, akiket »Gábor ur» vezetett ki a csatatérre.

Gábor ur az ő második királyuk. Amit Gábor ur akar, azt megteszi a székely. Most egy pár éve, amikor az emlékoszlopot felállították. iszonyú melegben és szomjan tudott lenni a székely ugyanitt, de nem vett volna semmit a szásztól, aki akkor még olyan sem volt magyarnak, mint ma.

— Gábor ur megtiltotta — volt a felelet a kérdezősködésre.

És inkább szomjan halt volna a székely, nehogy gazdagítsa az amúgy is gazdag szászt.

Amikor Bartha Miklós odafordult hozzá- jok s azt mondta; «Nincsenek itt az olahok! Hol vannak ők, akiknek a kezéről a Potőfi lánglelke vette volt le a rabbilincset ? Hol vannak?!» — Hátul! — szólott közbe egy Stentori hang. De ez az egy is megsokasodott egyszerre ezerrel, mikor lelkes hévvel kiáltotta Bartha: «De ti, székely véreim, ti itt vagytok, ugy-e?! — Itt vagyunk! itt is leszünk ha kell! újra! mindig! hangzott minden oldalról, mint a kezdődő fergeteg ropogása.

*

Segesvár fekvése gyönyörű. Egy mély völgykatiant tessék képzelni, amely körül van véve erdős hegygyei. S a katlanból kiemelkedik egy kerek zöld hegy, olyan, mint a felállított tojás. Ennek a legtetején van egy négy- zázéves templom; lombos facsoporttal körűiévé. A derekán pedig, egy remek terraszon a

fehéregyházi sik felé néző formás, diszes, nagyvárosba illő megyeház. S ez előtt áll Petőd érczszobra.

Aki a vasúti vonattal érkezik, annak elragadóan bontakozik ki a csudaszép panoráma. Mintha az érczszobor őt üdvözölné a messzeségből. (Ez ugyan érzéki csalódás, mert a vasútnak háttal áll a szobor.)

A város érdekes; sok nagyon régi háza van még. A várbeli rész századok óta semmit sem változott.

De még egyéb sem sokat változott itt századok óta.

A régi érzület, ami nem engedte, hogy a szászság egésze együtt legyen a magyarral a Petőfi ünnepen.

Magánházon, ahol szász lakott, én nem láttam ott nemzeti lobogót. De a város derék polgármestere legalább nyiltszivü diplomatának mutatta magát a banketten. Az ördög lólábán is meglátná a sarkantyút ő kigyeime, kivált ha összeütné az ördög a bokáját, hadd csengjen-pengjen rajta a szittyadisz.

»Miután a magas kormány is részt vett az ünnepen, tehát fellehet tenni, hogy itt most olyan világ van, amikor senki sem bántja a nemzetiségeket,« — ez volt a főargumentum, amivel indokoltatott az óvatos ünneplés, aminek hivatalból meg kellett lenni, nolens- vo.ens.

*

A banketten egyébiránt egy pár érdekes szó esett.

Elsőnek Zsilinszky államtitkár beszélt, okosan, csöndesen, kötött marsrutával. Neki volt valamennyi szónok közt a leguribb, legkényelmesebb dolga. Olyanokat mondott, hogy arra fel kellett állanunk mindnyájunknak s a

végén szívből, meiegen éljeneztünk. A királyt éltette.

Bartók Lajos csupa tűz, csupa verve volt. És csupa udvariasság. Üdvözölte egyebek közt a kormányt is, amely ma az országgal együtt ünnepel. Tüsszögtek is ezért egy kicsit azok, akik úgy vélték, hogy nem eléggé ünnepel a kormány. De azért Bartók jól járt. Taps és éljenzés is bőven jutott neki.

Tah ián Béla a Petőfi-Társaságról mondott egy pár kedves meleg, szót. Ki ne hallgatta volna szívesen? Hisz ami igaz, az igaz: a Petőfi-Társaságé az ünnep megvalósulásának főérdeme.

*

Véget ért a hazafias ünnep s ma itthon vagyunk megint. Hazulról jöttünk haza. Mert tessék elhinni, hogy akárki fizeti is a segesvári határ adóját, magyar föld az; nem engedjük, hogy más legyen mint valaha.

Ebben igaza van Gábor urnák a székely főembernek; aki azt mondja, hogy az első villám a székelyek közül sújtana le arra, aki hozzá merne nyúlni ahhoz a bokrétához, amely az isten kalapján van; a második villám aztán jönne még onnan a Királyhágón túlról.

De iszen édes testvérem, ha nem is a székelységben, hanem a hazaszeretetben, már csak engedd meg minekünk, hogy a Királyhágó innenső oldaláról sem maradna másodiknak, az a bizonyos villám, ha szükség lenne rá! Amitől mentsen isten.

Es most öleljük meg egymást.

—ny.