Petőfi gyüjtemény - B sorozat / 31-es doboz

rázó, megfélemlítő hangján kívül. Költő dala még meg nem közelítette azt a megmérhetetlen erőt, mely Petőfi e soraiban nyilatkozik. A forradalmi költő lelke viharzik itt épp úgy, mint azokban a sorokban, melyekben a szolga nemzetek örök kárhozatának praedesti- natioját hirdeti, mert az ég a rabszolgákat nem hallgatja meg:

Mert a ki jármot hágy nyakára tenni,

Méltó reá, hogy hurcolja is,

Mig össze nem dől a korbács alatt.

Petőfi hazafias költészete itt már majdnem egészen átlépte azt a határt, mely a forradalmi költészettől elválasztja. Itt már nem a hazaszeretet pompás phrasisai, a múlt dicsőségén andalgó érzés a költeményt alkotó elemek, hanem a megsértett, felindúlt nemzet hatalmas követelő hangja és a forradalmi agitátor izgató, szenvedélyes indulatai.

Petőfit azonban nem teszi egyoldalúvá az az erős fajszeretet, mely egész költészetén áthúzódik, mert kíméletlenül ostorozza, még a nemzeti nagyságot meg- éneklő, nemzeti büszkeséget lehelő ^dalaiban is a nemzet lustaságát, a nemzet szellemiek iránt való közönyösségét. így a »Magyar nemzet« cimű versében a nemzeti öntudat büszke és nagyzó hangja mellett ott sir a honfibánat, ott cseng a szatíra és szarkazmus ostorozó kacaja is. Lelke, mely megundorodott a szóhősök és szájhonfiak által annyiszor emlegetett áldicsőségen, éles hangon sújtja azt a korlátolt, hígvelejű büszkeséget, mely a maga dogmáját az extra Hunga- riam-b&n fejezte ki.

Csak a magyar büszkeséget,

Csak ezt ne emlegessétek !

Ezer éve, hogy e nemzet Itt magának hazát szerzett,

Es ha jönne most halála —

vájjon a történet könyvében mi volna e nemzetről feljegyezve, vájjon a nemzet dicsősége volna e lapjain megörökítve ? Nem, hanem ez lenne oda Írva:

Élt egy nép a Tisza táján Századokig lomhán, gyáván.

íme az elkeseredett honfi szív nemes igaztalan- sága, mely megtagadja nemzetének azt a fényes múlt- i ját, melyet ő maga is megénekelt s mely lelkének any- j nyi nemes és fennkölt gondolatot sugalt. !

Petőfi szerette faját, de nem kényeztette el, hibáit nem csak ostorozza, hanem sokszor még el is ferdíti, megnagyitja és igy tartja eléje, hogy haladásra ösztönözze, mert Petőfi a nemes munka embere volt, ki épp úgy gyűlöli a tétlen és elaljasúlt nemes embert, mint azt az üres lelkű, nagy hangú szóhőst, szájhonfit,