Petőfi gyüjtemény - B sorozat / 31-es doboz

Ez az uj elem nem más, mint a harag a nem­zet stilyedése felett és korholása a nemzet örökölt és megszokott bűneinek, mely majd a szelíd humor, majd a velőkig ható éles kíméletlen szarkazmus hangjain hallatszik, párosulva a lángész fenséges szenvedélyé­vel. Ő is csak fokozatosan kezdi a nép érdekeit védeni, mint kora. 0 is csak lassankint jut a szülőföld konkrét fogalmáról a haza abstrakt és az emberiség legab- straktabb és legfenségesebb fogalmához. O is csak a nemzet szabadságának való talajáról emelkedik a nép- és a világszabadság eszmei magasságára. Ama magas álláspontra, honnan szellemének fénye nem csak a vi- iág minden nemzetének irodalmát, hanem a jövő meg- j mérhetetlen időtengerét is beragyogja. Ama dicső ma-! gasságra, melyet még fajának egyetlen tagja sem ért el, sőt meg sem közelitett a nélkül, hogy nemzeti sa­játságait le ne vetkőzte volna. Petőfi a művészet általános, világpolgárias állás­pontján is megmaradt minden izében tőről metszett magyarnak; sőt nem csak megmaradt, hanem a láng­ész követelő hangján és erejével helyet foglalt és biz­tosított a magyar faj nemesebb sajátságainak az egye­temesség végtelen birodalmában, a mi neki aztán a világirodalom nagy szellemei között a művészet általános hatalmán kívül némi sajátos egyedi érdeket is kölcsönzött. Petőfi költészete most már egyaránt árasztja fényét és melegét a világ minden nemzetére: az euró­pai civilizáció legmagasabb fokára jutott emberre épp úgy, mint a khinai kultúra megmerevűlt lelkületű automatjára. Alig múlt el harminc éve, hogy e fensé­ges eszmék és érzések éneklője bevégezte mythikusan megdicsőűlt halálával ifjú életét; dalaitól és fenséges eszméitől viszhangzik már is a földkereksége. Az ő költészete gyorsában terjedt, mind terjedt valaha egy vallásos vagy művészeti eszme. Az ő birodalma föld­rajzilag is nagyobb, mint a Nagy Sándoré volt; mert nagyobb mint a görögök mesés világa, mert hiszen nemcsak az északi Thulé legmagasabb csúcsán ismerik e költészetet, hanem az antipódoknál is. Azt a költé­szetet, mely a Tisza és Duna között levő síkságon született egy félig elfelejtett és halottnak tekintett faj kebelén. És mindez oly rövid idő alatt, mely tulajdon­képen alig volt elég, hogy saját faja minden izében megismerje és méltányolja. Nincs a világirodalomban költő, kinek érzési skálája nagyobb változatosságot mutatna, mint a Pe­tőfié, mert ő egyenlő művészettel játszik az emberi kedély leggyöngédebb és legszilajabb húrjain. Az ő lelke szelíd tud lenni, mint ama puszták szellője, mely pusztákhoz oly vonzalommal és szeretettel viseltetik; de tud haragos és szilaj is lenni, mind e puszták vi- j hara. Nincs szelidebb és vonzóbb hatású ama gyöngéd fiúi szeretetnél, melylyel anyján csüng s melyet egy

Next

/
Thumbnails
Contents