Petőfi gyüjtemény - B sorozat / 31-es doboz
235 és lelkem e perczben elszállt volna testemből, és lényemnek minden idegeit a pálinka gőzével megterhelt ördögi gonoszság töltötte volna el. Mellényzsebembe nyúltam, a tollké-t kivettem és kinyitottam ; a szegény állatot torkon ragadtam es meggondolva, szándékosan, az egyik szemegolyóját kivettem ! Ez átkozott, undok kegyetlenségemet leírva, pirulok, égek es reszketek szégvenletemben ! A macska, bár lassan, de meggyógyult. Az elvesztett szemgolyó helye csúf és irtoztató volt, de ugv látszott, hogy szenvedései megszűntek Szokása szerint járt-kelt a háznál, de a mire el lehettem készülve, bekövetkezett, ha felé közeledtem, rémülve futott el. Még maradt annyi jó érzés bennem, hogy ezen szegény, egykor irántam annyi ragaszkodással viseltetett teremtés ellenszenvén búsultam. De ez érzést nem sokára a boszankodás váltotta fel. Végleges es visszavonhatatlan bukásom jelzésére a gonoszság szelleme ekkor tiint fel, hogy végleges romlásomat előidézze. A léleknek megmérhetetlen égető vágya az, hogy a saját természetén erőszakot tegyen, hogy a roszat a rósz iránt való szeretetből cselekedje, — ez az érzés késztetett arra, hogy az ártalmatlan állaton már elkövetett kinzást még nagyobbal végezzem be. Egy reggel egész hidegvérrel hurkot vetettem a nyakára s egy fa ágára felakasztottam; e műtét alatt szemeim könyekkel teltek meg és szivemben a legkeserübb megbánást éreztem; de felakasztottam, mert tudtam, hogy ez az állat egykor szeretett, és mert éreztem, hogy ellenszenvemre és haragomra soha sem adott okot; — felaszkasztottam, mert tudtam, hogy ez által bűnt követek el. E kegyetlen tettem után következő éjjel „tűz!“ kiáltásra ébredtem fel. Már az ágyam függönyei is lángba borultak. Az egész épület égett Feleségem, én és egy cselédünk nagy bajjal menekülhettünk ki a lángok közül. Minden vagyonom a lángok martaléka lett; kétségbe estem. Nem vagyok oly gyarló, hogy gonosz tettemet a bekövetkezett szerencsétlenséggel összeköttetésbe hozzam. De a tények lán- czolatát elöszámlálom, egy lánczszemet sem akarok elhagyni. Másnap megvizsgáltam a romokat. A falak összeomlottak, csak egy fal maradt épen; ez az egv kivétel körülbelül az épület közepén volt, egy keskeny fal, mely épen az én ágyam fejénél állt. A kőművesmunka itt ellent- állott a tűz hatalmának, — ezt annak tulajdonítottam, mert nem rég vakolták újra. — E fal körül nagy tömeg csoportosult, a fal egy bizonyos részét többen nagy gonddal látszottak vizsgálni: „Különös! sajátságos 1 meglepő s több hasonló kifejezésekkel éltek, a mi kíváncsiságomat nagy mértékben felébreszté. Oda mentem és a fehér falon egy óriási macska-alakot láttam. Az egész alak bámulatos hűséggel volt visszaadva. Az állat nyakán hurok volt. Midőn e tüneméynt legelőször megpillantani, — mert nem tudtam másnak, mint tüneménynek képze’ni, — a legnagyobb
