Petőfi gyüjtemény - B sorozat / 31-es doboz
nem támogat, semmi hatalom nem véd, hanem valóságos rabszolgái a munkaadóknak. Ezek tehát az albérlők albérlői, a kétszeresen kiszipolyozot- tak, mert hiszen az albérlő (sweater) is oly áron, sőt még olcsóbban dolgozik a munkaadónak, mint a rendes gyári munkás. Mert az albérlő még nyerni akar a maga albérlőjén; elképzelhető tehát, micsoda potomság az, a mit az ilyen szerencsétlenek éjjel-nappali munkájukkal keservesen izzadva, verejtékezve megkereshetnek. A mi ilyen kétségbeesett sorsra kényszeríti őket, az egyrészt a tudatlanságuk — mert rendszerint nem képzett munkások — részint az a csekély előny, hogy otthon dolgozhatnak, hogy nincsenek a gyári munkaidőhöz kötve. Az ilyen szerencsétlenek többnyire a ruházati iparban végeznek kisegítő munkát; leginkább varrónők, szabók, csizmadiák, de vannak köztük esernyőkészitők, dohánymunkások és más ilyen egyszerű foglalkozást űzők; egyszóval olyanok, a kik a végletekig vitt munkafelosztásban egyetlenegyféle munkát végeznek, például az öltést. A sweating-rendszer Angliában az orosz-lengyel zsidóknak a nyolczvanas évek elején történt kiűzése után terjedt el leginkább, a mikor a hazájukból elkergetett szerencsétlenek nagy számban özönlöttek Londonba s az ott régebben letelepedett orosz zsidók karjaiba dobták magukat. Ezek az utóbbiak lettek a sweaterei szerencsétlen hitsorsosaiknak, a kiket azután a végletekig kizsaroltak. A sweaterek London legnépesebb és legpiszkosabb városrészeiben „műhelyeket“ tartanak fenn, a mely műhelyekben összezsúfolva — annyira, hogy még csak le sem ülhetnek — el sem képzelhető irtózatos piszokban, sötét odúkban kínlódnak a szerencsétlenek, heti 70 —80 órán át, néha tovább is. És ezzel az irtózatos, gyötrelmes munkával nem keresnek meg annyit sem, hogy az éhenhalás ellen teljesen biztosítva volnának. A heti kereset 7 frt és 10 frt között váltakozik. A nagyvárosi viszonyok közt ez a semminél alig több. Az ilyen műhelyek, a melyek egyúttal lakásai is az albérlőnek, a közegészségügy szempontjából irtózatos veszedelmek tanyái. Épen a közegészségügy szempontjából, a londoni orvosok terelték a közfigyelmet a sweating-rendszerre. Azóta állandóan foglalkoztatja a sweating-rendszer az angol nemzetgazdákat és törvényhozókat. Megindultak a kísérletezések arra, hogy a gyári munka szervezetét, vagy legalább előnyeinek egy részét kiterjeszszék a szervezetlen, tanulatlan, nyomorgó házimunkásokra is. Az angol kormány parlamenti határozat alapján 1891 óta minden állami vállalatnál kiköti, hogy a vállalkozónak nem szabad kiadni a munkát a saját ipartelepén kívül levő alvállalkozónak és ha kivételesen egy csekély részét kiadja is, ezért köteles a rendszerint szokásos munkabért fizetni. Ezt a példát utánozzák a városi hatóságok és más testületek is s nem egészen siker nélkül, jóllehet a feltétel teljesítését ellenőrizni igen nehéz. Az azonban