Petőfi gyüjtemény - B sorozat / 31-es doboz
ritását is csak kedvencének, a kis Gallai Erzsikének engedte meg. Egész fiatal kis lányka volt Erzsiké. Szülei Petőfi szüleinek szomszédjában laktak. s ö maga mindennapos volt a „Sándor bá- csiék“-nál. Hát Gallai Erzsi beszélte nekem, hogy milyen tréfás, kedves ember volt a SándoT bácsija. Ha jó kedve volt az ifjú költőnek: megsimogatta arcát és haját; különösen két ágra font hosszú, selymes haját szerette simogatni. Gyakran még a kezébe is fogta, mint a kocsis a gyeplő két szárát, s elkezdte az udvarban föl s alá hajtani a kis Erzsikét hajánál fogva, jókedvűen szólogatva: „Gyi te! gyi kis cocó!“ Erzsiké állítása szerint Sándor bácsija igen szeretett pipázni. A világért sem nyitotta volna ki az ajtót, vagy ablakot, hogy a füst kiszálljon rajta. Sokszor megesett, hogy Erzsiké mikor belépett a szobába: a nagy füsttől alig látta Sándor bátyját. A költő pedig hangosan felkaeagott, ha a kis lányt fullákolni, köhögni hallotta a nagy füstben. Megtörtént az is, hogy mikor Erzsiké az ajtót kinyitotta, oda szólt neki1 „Erzsiké, menj most ki, majd később gyere be!“ ö már ilyenkor tudta, hogy most nem szabad Sándor bácsit zavarni, mert valami szép verset ir. Ilyenkor a kiváncsi kis lány oda lopódzkodott az alacsony ablakhoz, s azon kukucskált be, hogy mit csinálhat a Sándor bácsi, hogy írhatja azokat a gyönyörűséges, szép verseket. A költő ilyenkor hátra tett kezekkel járkált a szobában fel s alá, gondolataiba mélyen elmerülve. Majd hirtelen leült a ládája mellé, — nem az asztal mellé! — s ott irta le a láda fedelén a már előbb fejében elkészített verset. De nemcsak Erzsiké, hanem a falubeli gyerekek is kiváncsiak voltak a Petrovicsék Sándor fiára. Egymás közt mondogatva: „Itthon van a Petrovicsék Sándor fia!“ oda mentek, ahol a költő lakott, s felmásztak a kerítésre, kapura, s kíváncsian bámultak be az udvarra, várták, hogy kijöjjön a költő. Ha ilyenkor csakugyan kijött, az egyik gyerek oda szólt a másiknak: „Te Pista! nézd csak mekkora sörcnye van a Petrovicsék Sándörának!“ Most ha meglátta őket, haragra lobbanva, rájuk kiáltott a költő: „Mit bámészkodtok itt? Nem takarodtok mindjárt!“ Ha el nem futottak, utánuk ment a kerítéshez, s úgy zavarta el a lármás gyermekhadata----------------------------------------- ... ~ N agyon szerette a szabad természetet a költő. Dömsödön is szívesen künn tartózkodott, külono- sen kedvelt helyén, a Duna „Somlyó" szigetén „a nagy fák alatt.“ Itt a százados nyárfák susogó árnyas lombja alatt a fűbe keveredve órak hosszat el-elmélázott. Hallgatta a madarak .?£eket\,b dh’-addig hallgatta őket a puha fűben pihenve, ni Tg végre ő is kedvet kapott a dalolashoz, o a magyar nemzet legnagyobb dalnoka. K. Marjai/ Károly Dömsöd. C0'' V" ts /<^ra —<i-zr.
