Petőfi gyüjtemény - B sorozat / 31-es doboz

*■ ’ f csihoz közeledő, intelligens külsejű fia­tal emberhez s igy szólott; „Én Petőfi Sándor vagyok !•' A fiatal embert egé­szen hidegen hagyták e szavak s azt felelte: „Kérem az útlevelét“! Mit volt mit tenni, elő kellett keresni az útleve­let, hogy aztán tovább utazhassanak. Egy más helyiséghez érve, újra útlevelet kértek tőlük. Petőfi szó nélkül nyújtotta azt át egy egészen öreg em­bernek, ki alig hogy a Petőfi nevet megpillantotta, könnyezve szorította őt karjaiba, áldva a teremtőt, hogy a nagy költőt végnapjaiban látni engedte. Később Petőfi költeményeire tért át a társalgás. „Sáudor — mondá atyám — ha Csokonai látna téged a túlvilág­ról, azt mondaná, a mit te Írtál fiad szü­letésekor, hogy lelke te benned él.“ „Azt ne mond — mondá Petőfi egy kissé hevesen — én nem akarok Csokonaihoz hasonlítani. Ő pénzért bár­kihez irt verset, én pedig soha be nem. szennyeztem azzal toliamat. Egyetlen költeményemet Írtam főranguakhoz: a „Batthiányi és Károlyi grófnők“ czimüt, s azt sem engedtem „összes költemé­nyeim“ közé betétetni.“ Sokat beszélt Vörösmartyról, Arany­ról, Szalontán idézésükről és Tompáról. Ez utóbbiról, mint egy magával megha- sonlott, sötét kedélyű emberről részvét­tel mondta, hogy midőn nála volt láto­gatóban, együtt sétálva, találkoztak Tom­pa nehány hallgatójával, kik őt tiszte­letteljesen köszöntötték. Tompa azt kér­dezte Petőfitől: ,Láttad-e a gúnyt ez emberek arezán, avagy láttad-e azt a rósz akaratot?“ Vagy másutt: „Xózd-

Next

/
Thumbnails
Contents