Petőfi gyüjtemény - B sorozat / 31-es doboz

Petőfi háza.

(b—g.) Uttalan, göröngyös utakon vándorol, reggel nem tudja, hol hajtja estére nyugalomra fejét, reggel, ha ébred, nem gondol arra, merre vegye útját. S nem bántja lelkét. Ahova betér, otthon érzi magát, az ő háza az és a ház népe — hódolói.

Nyugtalan vére kergeti, hajtja, ma itt, holnap ott, itt gyönyörködtet, ott lángra gyújt, mint hatalmas bolygó üstökös.

Fényt hint és hevit. A gyenge testben erős lélek megacélositja ezrek karjait, talpra állítja a népek seregét, az álmodozó felébreszti évszázados álmából az országot, megy, bolyong, mint apostol.

Az érző szív szerelmet esd, a nemesen gondolkodó agy világsza- tja'A'-ág'iA. kiVi'A.öu, a a ksu- karúul villogtat.

Amerre jár, mindenütt hódit, befészkeli magát észrevétlenül a szivekbe, rajonganak érte, s ezért talál mindenütt otthonra.

Vájjon nem volt-e Petőfinek háza? Egy ország népe, egy nemzet imádata fogadta szivébe.

Ereklyeként őrizte minden hazafi a tárgyat, mi Petőfivel vonatkozásban van, szent kegyelettel gonuoll a névre, mely a magyar nemzet sza badságának eszméjével összeforrt.

S megmozdult az ország, köze hatvan esztendő kellett hozzá, hog] méltassa azt a nagy szellemet, melj fényével beragyogta — mint üstökös — a fél világi Hisz Petőfi olyar név 133a és, atyám Lesz. még száza/la kon keresztül, mely előtt a világirodalom kalapot emel, mely nagyobb