Petőfi gyüjtemény - B sorozat / 31-es doboz

Mikor Petőíi a hazáért küzdve elesett, vájjon minő gondolatok közül ragadta őt ki a halál? Remélt-e, csüggedett-e? Nemzete diadalát látta-e előre, vagy bukását? Minő mértékkel mérte ama titáni harc esélyeit, melynek egyik mártírjává lön? Megszámlálta-e az ellenséget és vele szemben maroknyi hadunkat ? Vagy csak azt az örökkévaló, azt a kifogyhatatlan, azt a legyőzhetetlen hatalmat érezte-e, melylvé a nemzeti tudat a költő lánglelké- ben nőtt és izmosodott, és a géniusz kiváltsága szerint, ezt a győzelmes súlyt vetvén latba, statisztikával, hadászattal, politikával szemben, bízva a bizalom minden törvénye ellen, édes reménynyel hunyta-e be szemeit?

Igenis, igy lehetett; költőnk egész egyénisége ezt teszi valószínűvé. 0 nem félt a nyers hatalom végleges győzelmétől az igazság, a szabadság, a testvériség erkölcsi ereje fölött; ő az eszményi erőtényezők diadalában bizott. Hiszszük, hogy e bizalom édesítette meg végső perceit, és hogy Isten, ki őt lángelmével megajándékozta, mivel e lángelmét le nem alacsonvitotta, mivel azt nemes és magasztos érzelmek ébresztésére használta, a költő utolsó óráját is megáldotta- — •' így láthatta maga előtt Petőíi nemzete jövőjét távozó lelke szemeivel : biztatóan, dicsőén, kétely és félelem nélkül, mert amit ekkor mérlegelt, amit egymáshoz viszonyított, az csak a nyers erő volt egyfelől és az eszmény hatalma másfelől; a magyar nemzet pedig ez utóbbihoz volt kötve örök, felbonthatatlan frigyben.

Örök, felbonthatatlan frigyben? Miért kell ide kérdőjelt tennünk? Boldog vagy Petőfi, hogy ezt a kérdőjelt nem láttad, a «vales», költőpróféta előrelátásának e számítási hibáját, az egyetlent, mely bizonytalanná teszi külömben csalhatatlan bizalmadat : nem azt az igazságot, melyen e bizalom fölépül, hanem azt, hogy megmarad-e nemzeted az igazság hü képviselőjéül és uj diadalának részeséül. Boldog, akit ez a kétely meg nem közelitett, boldog, akit költői szive a kételytől mentesített, boldog, aki akkor élt és akkor halt meg, mikor a nemzeti lélek csodálatos tisztasága és emelkedettsége azt meg sem engedte.

Komor és kétségbeejtő lett volna a hős költő haláltusája, ha olyan időket lát vala maga előtt, midőn üres szóvá satnvul, hazugságra fordul és e metamorfózisban erkölcsöt gyilkoló fegyverré alakul mindaz a nagy eszme, amelyért élt, éhekeit, küzdött, meghalt. Aki ilyen időt látott és akiben egy szikrája élt a nagy korszak eszményiségének, az átélte ama kínokat is, melyektől a Gondviselés Petőfit megóvta.

De a Gondviselés ennél többet tett. — Petőfi halálának 50-ik évfordulójára ama remény sugarai esnek, hogy megvalósul a haldoklónak látománya : a magyar nemzet összeforrva a jog, az igazság a szabadság, a testvériség, az emberiség minden szent eszményének ápolásával és e frigyben diadalmaskodva minden ellenséges erőn, az idők minden viszontagságán. Hála Istennek, hogy 1899-ben újra e remény biztat — és úgy legyen mindenkorra.