Petőfi gyüjtemény - B sorozat / 31-es doboz
— Jöjjön hát be. — Késő van, instálom, — felelte zavartan a {tizenkilenc éves Arany János — aztán elfutott. E jelenet nyomban lehütötte szerelmét s egyszeribe kiábrándult nemcsak a leányból, de a festett világból is. Kikapta az igazgatótól az egy húszasát, abból kenyeret, szalonnát vett s vándorútra indult. Debrecenbe szégyelt visszamenni; egy heti bolyongás után Szalontára érkezett. Fájdalmas viszontlátásra érkezik. Apja megvakult, anyja nehány hét múlva meghalt. Keserves csalódással járt első pályaválasztása s fájdalmát fokozta apja szerencsétlensége. De nem esett kétségbe, folyton tanult és verselt. Végre megválasztották tanítónak, bár a ref. esperes azzal korteskedett ellene, hogy Szalon- tán komédiás nem lesz tanitó. A szerény ifjút mindenki kedvelte s négy év múlva a kitűnő pennáju tanítót megválasztották városi aljegyzőnek. Most uj pálya nyílt előtte s a habozó, saját költői tehetségében még mindig nem bizö ifjú, életének e koráról igy ir: „Feltettem magamban, hogy nem olvasok többet, hanem élek hivatalomnak, családomnak . . . Közönséges ember leszek, mint más.“ Ekkor már megnősült, mert volt hivatala s apja is szerencsésen visszanyerte szemevilágát; szebb jövőbe vetett hite tehát újra 'éledt. Ámde nem lett közönséges ember, mert barátja, Szilágyi István tanár, felismerte benne a nagy költői tehetséget, könyvekkel látta el és folyton buzdította. Ekkor azonban még csak a hivatalos ..fogalmazványokon ragyogtatta költői nyelvét. Az alispán mintaképen köröztette a vármegyében az Arany János fogalmazványait. Ámde a versírásról sem mondott le és szűk baráti körben fel-felolvasta egyik-másik költeményét, úgy, hogy az egész városban elterjedt a híre a költő aljegyzőnek. Kedves történetet mond el erről Tóth Béla Anekdotakincsében. E szerint a szalontai kiskövet a pozsonyi országgyűlés ifjúsága előtt, akik Garay, Vahot, Hiador és mások verseit olvasták és elra# gadtatással magasztalták, egy csöppet se tudott fölmelegedni. — Hát neked nem tetszik? — kérdezték tőié a jurátusok. — Szép, szép, de a mi jegyzőnk különbé. két ir.
